A horvát közgazdasági intézet további visszaesést vár
A Jutarnji list keddi számában idézi az intézet egyik elemzőjét, aki szerint a kedvezőtlen gazdasági adatok részben a csökkenő kivitel következményei, a horvát statisztikai hivatal számításai szerint 2012 decemberéhez képest 7,5 százalékkal csökkent az export, míg novemberben 19 százalék, októberben pedig 15,8 százalék volt az éves visszaesés. A kivitel csökkenésével párhuzamosan a behozatal is visszaesett, amit a belső kereslet gyengülésével magyaráznak a szakértők. Csak novemberben nyolc százalékkal esett vissza a behozatal a statisztikai adatok szerint.
E folyamatok negatív hatással vannak a költségvetési bevételekre is, hangsúlyozza az intézet. A pénzügyminisztérium adatai szerint novemberben 17,2 százalékkal kevesebb adóbevétel gyarapította a költségvetést, mint egy évvel korábban. A költségvetés összbevétele 2013 novemberéig 98,2 milliárd kuna volt, ami 2,4 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál és 7 milliárd kunával a tervezettnél. (MTI)