A kamara javaslatot dolgoz ki az Oroszországba irányuló magyar export megtartására

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatot dolgoz ki a kormány számára az Oroszországba irányuló magyar export megtartásának érdekében - mondta Parragh László, az MKIK elnöke a kamara magyar-orosz tagozatának keddi ülésén.

A tagozat rendszeresen áttekinti az uniós szankciók és az orosz embargó hatását a magyar vállalatokra; a keddi ülésen a kormányzat képviselői mellett részt vett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke is. Parragh László - aki a magyar-orosz tagozat elnöke is - hangsúlyozta, hogy a kamara javaslatában az Oroszországba irányuló magyar export technikai megoldására, illetve a piaci tevékenységet segítő támogatásra dolgoz ki alternatívákat.

 

Hangsúlyozta, hogy az oroszországi embargó nemcsak közvetlenül érinti negatívan a magyar vállalkozásokat, hanem áttételesen is, például az orosz piacra irányuló német export jelentős visszaesése a magyar cégekre is hatással van. Tóth Imre, az MKIK magyar-orosz tagozatának tiszteletbeli elnöke erőteljes gazdaságdiplomácia lépéseket sürgetett a magyar kkv-középvállalkozások orosz piacon való tevékenységének segítésére.

 

Fontosnak nevezte a két ország központi kamarai szervezeteinek együttműködését, és megjegyezte, hogy ennek szellemében az MKIK erősíti a kapcsolatot az orosz szövetségi gazdasági kamarával, rendszeresen folytatnak tárgyalásokat, az év második felében pedig várhatóan Magyarországra látogat a orosz szövetségi kamara mellett működő magyar-orosz üzleti tanács delegációja. A magyar kamara pedig egyre több üzleti delegációt szervez Oroszországba és a FÁK-államokba, legközelebb Belorussziába utazik magyar üzletember delegáció, hogy feltérképezze, hogyan lehet az ottani cégekkel együttműködni helyi szinten, illetve az orosz piacon - mondta a tiszteletbeli elnök.

 

Tóth Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak a magyar agráriumot sújtja az oroszországi embargó, de a kereskedelmi, ipari vállalatokat, szolgáltatókat is. Úgy látja, hogy az orosz piacon továbbra is van igény a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari technológiákra, így például korszerű hűtőházi, melegházi komplexumokra, zöldség-gyümölcs feldolgozó berendezésekre, a tejfeldolgozás gépesítésére, terménytárolókra, és egyéb mezőgazdasági gépekre, vetőmagra, szaporító anyagra, építőipari kivitelezésre.

 

Szerinte arra kell felkészülni, hogy az orosz partner egyre inkább a rubel elszámolású üzletekben gondolkodik majd az eddigi euróban, illetve dollárban történt finanszírozás helyett. Az ülésen az építőipari cégek képviselői arról számoltak be, hogy az orosz piacon tervezői szolgáltatást végzők körében szerződéseket mondanak vissza a bizonytalan helyzetre hivatkozva, a kivitelező cégek lassabb ütemben, de továbbra is tudnak dolgozni, bár arra számítanak, hogy a külföldi munkavállalókra hozott oroszországi szigorú szabályozás megnehezíti kinti munkaerő-ellátásukat.

 

A szállítmányozó és fuvarozó cégek vezetői úgy látják, hogy a háborús konfliktus miatt új útvonalakat kell keresni az oroszországi szállításokra, ezáltal növekszik a szállítási költség, valamint a fuvarozással járó adminisztráció intézése is egyre bonyolultabb. A cégek képviselő arra hívták fel a figyelmet, ha kiszorulnak az orosz piacról, akkor helyükbe az embargóval nem érintett országok vállalkozásai lépnek, és később nagyon nehéz lesz ismét bejutni erre a területre.   (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: