A kitartás és együttérzés fontosságára hívja fel a figyelmet az Allianz a Magyar Parasport Napján

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) idén két sportolót kért fel a Magyar Parasport Napja nagykövetének ebben az esztendőben. Ez alkalommal két Európa-bajnok asztaliteniszező vállalta el ezt a nemes feladatot: Póta Georgina, kétszeres Eb-győztes és Szvitacs Alexa, aki 2019-ben a paraasztalitenisz Eb-n szerzett aranyérmet.

A kitartás és együttérzés fontosságára hívja fel a figyelmet az Allianz a Magyar Parasport Napján

A Parasport Napja alkalmából az MPB és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségével (FODISZ) Lélekmozgató programjával készül idén, amellyel együttműködésre, megemlékezésre hívja az ország összes óvodáját, általános- és középiskoláját.
 
Az Allianz csoport és a Nemzetközi Paralimpiai Mozgalom partnersége már 2006-ban elkezdődött, és ennek a multinacionális együttműködésnek részeként 2012-ben az Allianz Hungária Zrt. és a Magyar Paralimpiai Bizottság között is megszületett a megállapodás. Emellett 2019-től az Allianz Hungária Zrt. nemcsak a Magyar Paralimpiai Bizottság hivatalos biztosító partnere , hanem fő támogatója az MPB által szakmailag lektorált, a Testnevelési Egyetemen indult Inkluzív Sportoktató szakirányú továbbképzésnek.
 
A meglévő együttműködésnek most újabb hangsúlyt ad az, hogy az Allianz valamint az Olimpiai és ParalimpiaiMozgalmak közötti nyolcéves globális együttműködés január 1-jén  hivatalosan is kezdetét vette, amely a 2006 óta fennálló közös munka örökségét viszi tovább.
 
Az Allianz Hungária Zrt. parasport-nagykövetei  – Ekler Luca és Boronkay Péter – gőzerővel készülnek az előző évben elhalasztott Paralimpiai Játékokra.
 
„Kicsit szomorú voltam, amikor tavaly megtudtam, hogy elhalasztották a paralimpiát, mivel nekem ez lett volna az első. Úgy gondolom azonban, hogy a halasztás előnyömre válhat, hiszen a cél nem változott, és azon vagyok, hogy minél jobb legyek” – mondta Ekler Luca világcsúcstartó, világ- és Európa-bajnok magyar paraatléta, akit 2019-ben az év fogyatékos női sportolójának választották.
 
„A triatlon számomra nemcsak sportág, hanem életcél, hivatás, amivel meg tudom mutatni az embereknek, hogy nincs lehetetlen. Jelenleg a 16. helyen állok a Paralimpiai Játékok kvalifikációs listáján, ami azt jelenti, hogy versenyek hiányában szabadkártyára van esélyem. A célom változatlan, továbbra is kijutni Tokióba.”  - mondta Boronkay Péter hétszeres világbajnok és kilencszeres Európa-bajnok magyar paratriatlonista.
 
„Az Allianz büszke arra, hogy támogatóként régóta részese lehet a parasportolók életének. Nagyon örülök annak, hogy az idén indult globális olimpiai partnerség most újabb szintre emeli az együttműködésünket. Célunk, hogy közös munkánkkal közelebb hozzuk egymáshoz az embereket. A sport világának inkluzivitása mindannyiunk számára hasznos példát mutat, főleg ha a közelmúlt kihívásokkal teli időszakára gondolunk. Az elfogadás és az empátia érzése hatványozottan jelent meg az életünkben, a parasportolók pozitív hozzáállása, jövőbe vetett hite és kitartása pedig mindannyiunk számára példamutató.” – mondta Dorn Gabriella marketing és kommunikációs osztályvezető.

Hozzászólások

Oltásösztönző kampányt indított a MOK

Oltásösztönző kampányt indított a Magyar Orvosi Kamara (MOK).
2021. 02. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen lezárta a Neo Property felvásárlását a vagyonkezelő Akko Invest

Sikeresen lezárta a Neo Property Services Zrt. felvásárlását az Akko Invest Nyrt., a 18,5 milliárd forint értékű akvizíciót az Akko saját és banki forrásból finanszírozta - közölte a vagyonkezeléssel foglalkozó vállalat pénteken az MTI-vel.
2021. 02. 27. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdőlt a melegrekord!

Megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord pénteken. Bács-Kiskun megyében 22 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletet is mértek.
2021. 02. 26. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekorderedménnyel zárta a tavalyi évet a 4iG

A növekedési dinamikát megőrizve minden korábbit meghaladó üzleti eredményességgel zárt 2020-ban a 4iG, adózott eredménye 21 százalékkal 3,4 milliárd forintra nőtt - közölte a vállalat a gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2021. 02. 26. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zárta a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,30 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 43 790,17 ponton zárt pénteken.
2021. 02. 26. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták a szombathelyi önkormányzat költségvetését

A közgyűlési többség elfogadásra javasolta, Szombathely polgármestere pedig jóváhagyta a város 2021-es költségvetését. A döntést az ellenzékben lévő Fidesz-KDNP-frakció nem támogatta, az egyetlen független képviselő pedig tudomásul vette.
2021. 02. 26. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kemény negyedév elé néz a munkaerőpiac

A múlt év végéig még tartotta magát a munkaerőpiaci a járvány második hullámával szemben, az idei első negyedév viszont nehéznek ígérkezik. A kormányzati támogatások hosszú távon nem képesek fenntartani a normál üzletmenethez igazodó foglalkoztatotti létszámot - kommentálták a januári foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2021. 02. 26. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az E.ON bővítette az e-flotta szolgáltatását

Bővíti e-flottájának kínálatát az E.ON Hungária Csoport, a szolgáltatásba bekerült az egyik legmodernebb elektromos autó, a Volkswagen ID.3 is, jelentette be az energiavállalat, a Porsche Hungaria és Mercarius Flottakezelő pénteken Zsámbékon, közös sajtótájékoztatón.
2021. 02. 26. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon is megjelent a dél-afrikai koronavírus-variáns

A járvány harmadik hullámát okozó brit típusú koronavírus-variáns mellett már bizonyítottan jelen van hazánkban a védőoltásokkal szemben is ellenállóbb dél-afrikai mutáció is. Az eddig egyetlen mintát a Neumann Labs-ben azonosították, a magyar diagnosztikai cég nemrégiben bevezetett PCR vizsgálatával, amely képes kimutatni a koronavírus újonnan megjelent variánsait. A vizsgálat eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei is megerősítették.
2021. 02. 26. 14:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Polányi Zoltán lett a CIG Pannónia vezetője

A jegybank jóváhagyta, hogy Polányi Zoltán legyen a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. első számú vezetője, egyben a társaság leánycége, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) első számű vezetőjének helyettese - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 02. 26. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vírushelyzetben is jól teljesített a Budapest Bank vállalati üzletága

A Budapest Bank vállalati üzletága a vírushelyzet ellenére is folytatta évek óta tartó növekedési pályáját, és minden főbb mutatóban terv felett teljesített. A kkv szektor szereplői továbbra is bíznak a bankban, tavaly újabb 680 kis- és középvállalkozás választotta pénzügyi partnerének, ami továbbra is a második legtöbb a piacon. A gazdaságvédelmi termékekből több mint 170 milliárd forintnyit jutatott a hazai cégeknek, és a továbbiakban is élen kíván járni az új gazdaságélénkítő hitelek, így a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön közvetítésében is.
2021. 02. 26. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A márciusi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás

Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2021. 02. 26. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Padlót fogtak az albérletárak

Bár éves szinten még bő 10 százalékkal csökkent a januári KSH-ingatlan.com lakbérindex, havi szinten már alig változtak a bérleti díjak - ez pedig arra utal, hogy elérhették a mélypontot.Az ingatlan.com legfrissebb - februári - adatai szerint is éves szinten 20 százalékkal 130 ezer forintra csökkent a kiadásra kínált budapesti lakások és házak bérleti díja, januárhoz képest azonban nem történt változás, ezek a számok is arra utalnak, hogy a fővárosban megállt az áresés. A Budapesten kívüli albérletpiaci kínálatot nézve pedig az látszik, vannak megyeszékhelyek - például Szombathely és Kecskemét - ahol januárhoz képest pedig nőttek a bérleti díjak. A felsőoktatási keresztféléves képzések indulása miatt január-februári időszak hagyományosan az év erősebb hónapjai közé tartozik az albérletpiacon. Emiatt nem tudni biztosan, hogy tartósak-e az idei változások, vagy csak átmenetileg állt le a bérleti díjak csökkenése.
2021. 02. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Márciustól újraindítja Budapest-Párizs járatait az Air France

Újból elérhetővé válnak az Air France Budapest és Párizs közt közlekedő járatai márciustól. Kezdetben heti háromszor, később naponta lesz lehetőség az utazásra. A légitársaság szigorú biztonsági intézkedésekkel, rugalmas módosítási és lemondási feltételekkel, valamint a korlátozásokhoz igazított hűségprogrammal garantálja a biztonságos és kényelmes utazás lehetőségét.
2021. 02. 26. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gazdasági és politikai döntések megalapozásában is segít a Corvinuson megalakult Eurázsia Központ

Stratégiai fontosságú, új kutatóközponttal bővül a Budapesti Corvinus Egyetem. Az Eurázsia Központ elsődleges célja, hogy nemzetközi kutatásaival hozzájáruljon a térséggel kapcsolatos gazdasági és politikai döntések megalapozásához, együttműködéseket alakítson ki más hazai és külföldi intézményekkel, továbbá folyamatos tájékoztatást nyújtson a világ legnépesebb és leggyorsabban fejlődő régiójának aktuális híreiről.
2021. 02. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elemző szerint ma esés várható a hazai tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde pénteki nyitásában esés várható az elemző szerint.
2021. 02. 26. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pályázat nyújt segítséget a fogyatékos gyermekek ellátásához

Mintegy százmillió forintos keretösszegre lehet pályázni fogyatékos gyermeket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos segítő szolgáltatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2021. 02. 26. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb a digitális faktoring

Egyre több kis- és középvállalkozás veszi igénybe a digitiális faktoring lehetőséget - közölte a digitális faktoringra és online hitelezésre specializálódott Péntech cég csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még sokat kell várni a magyar vakcinára

A jövő év végén megkezdődik a hazai koronavírus-elleni vakcina gyártása Debrecenben - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara székházában tartott sajtótájékoztatón.
2021. 02. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárdos hiány a teniszszövetségnél

A megbízott igazságügyi könyvszakértő szerint a korábban közzétettnél egymilliárd forinttal nagyobb a hiány a Magyar Tenisz Szövetségnél (MTSZ).
2021. 02. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: