A kormány a magáncsőd intézményéről is tárgyal a bankszövetséggel

A magáncsőd intézményéről is tárgyal a kormány a Magyar Bankszövetséggel; arról, hogy miként lehetne anélkül bevezetni, hogy veszélyeztetné a bankrendszer stabilitását - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, a Portfolio.hu Hitelezés 2013 című konferenciáján.

Az államtitkár leszögezte: a magáncsőd bevezetésnek számos feltétele van, megfelelő felkészülési időszak kell egyebek között az intézményrendszer kialakításához. "Meglepődnék, ha ez idén lenne" - tette hozzá.     Orbán Gábor jelezte: amennyiben döntés születik arról, hogy az intézményt létrehozzák, annak fontos támpontja lesz a nemrég bevezetett ír példa. Ott ugyanis bebizonyították, hogy be lehet vezetni a magáncsőd intézményét nagy nyomás alatt lévő  bankrendszer mellett is.
    

A panelbeszélgetésen Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy egy jó koncepcióval kialakítható olyan intézmény, amely egyaránt figyelembe veszi a jelzáloghitelezés intézményét és a lakhatáshoz való jogot. El lehet érni, hogy 4-5 év után az ügyfél rendezett körülmények között, adósságától megszabadulva, tiszta lappal induljon - tette hozzá.  Orbán Gábor a konferencián megerősítette Cséfalvay Zoltán államtitkár szerda reggeli kijelentését, amely szerint a kormány nem tervezi újabb eszközök bevezetését a devizahitelesek megsegítésére. Elképzelhető, hogy az árfolyamgátra való jelentkezés határidejét tovább hosszabbítják - tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az árfolyamgát jelenlegi, 37 százalékos  részvételi aránya tekintetében csak akkor lehetne a marginális hatáson túl komolyabb eredményre számítani, ha nagy tájékoztatási kampányt indítanak.
   

Nagy Márton szerint a magyar bankrendszerben a nemteljesítő hitelek aránya "már tetőzött vagy legalábbis idén tetőzik". Hangsúlyozta, hogy az igazi kérdés nem az, hogy mekkora ez az arány, hanem, hogy miként változik időszakról időszakra, és, hogy a rossz hiteleknek mekkora részét fedezték a bankok értékvesztés leírásával. A jegybanki szakember hangsúlyozta, hogy a - szervezet számításai szerint -  16-17 százalékon tetőző nemteljesítő hitelarány nincs nagy hatással a bankok likviditására. Ha akarnának, tudnának hitelezni - tette hozzá. A hitelezés beindításával kapcsolatosan Orbán Gábor kiemelte, hogy "nincs egy nagy svung", amivel ezt meg lehetne oldani. Sok kis ötlet kell és ennek az lesz az eredője, hogy megfordul a piac - mondta.  (MTI)

A magyar kormány folytatni kívánja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot

A kormány folytatni kívánja a nagy sikertörténetnek minősülő vajdasági gazdaságfejlesztési programot, ennek azonban fontos előfeltétele, hogy a nemzeti erők folytathassák a kormányzást Magyarországon - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szabadkán.
2025. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Kizöldülő okosvasúttól a digitális ikrekig

Október 2–án és 3-án Budapesten rendezik meg a Kognitív Mobilitás 2025 nemzetközi konferenciát, mely az emberközpontú, fenntartható, valamint intelligens közlekedés jövőjére keres és kínál válaszokat. A konferencia a magyarországi Bosch csoporttal szakmai partnerségben valósul meg, a rendezvénynek a Bosch Budapest Innovációs Kampusz ad otthont. Globális közlekedési kihívások, kizöldülő okosvasút, digitális ikrek a katasztrófák ellen, hóesésben is látó önvezetés, ritkaföldfém-mentes elektromos hajtás, fenntartható városokat szolgáló sportlétesítmények – ezekkel és további jövőbe mutató megoldásokkal foglalkozik a Kognitív Mobilitás 2025 konferencia. Prof. Dr. Zöldy Máté, BME: „A Budapesten immáron negyedik alkalommal megrendezett Kognitív Mobilitás konferencia célja, hogy a különféle szakterületek egymással összehangoltan, minél hatékonyabban működjenek együtt a jövő intelligens, kognitív mobilitásának fejlesztésében. Ez a kulcsa annak, hogy a jövő mobilitása fenntartható legyen.” Dr. Szászi István, Bosch: „A technológiai fejlesztések akkor teremtenek valódi értéket, ha figyelembe veszik a társadalmi igényeket és a környezeti következményeket. A Boschnál mindent megteszünk azért, hogy más szakterületekkel kooperálva, innovációs ökoszisztémában gondolkodva forduljunk a jövő felé.”
2025. 10. 03. 05:00
Megosztás:

A magyarok többsége az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját, és ez igaz a fiatalabb korosztályokra is az NN Biztosító kutatása szerint.
2025. 10. 03. 04:30
Megosztás:

Államtitkár: ötödével drágulna a magyar energiaszámla orosz embargó esetén

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. 10. 03. 04:00
Megosztás:

Szárnyal a Tesco forgalma

Jelentősen nőtt a Tesco forgalma a cég jelenlegi, 2025-2026-os pénzügyi évének első felében. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtöki köztes beszámolója szerint emelkedett az értékesítés a cég közép-európai üzletágában is, bár a működési eredmény több egyedi tényező miatt ebben a térségben csökkent.
2025. 10. 03. 03:30
Megosztás:

Tőzsdére készül a német DeepL mesterséges intelligencia startup

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a kölni DeepL mesterséges intelligencia startup cég fontolgatja tőzsdei bevezetését jövőre az Egyesült Államokban.
2025. 10. 03. 02:30
Megosztás:

Együtt az idősekért - az időskori magány ellen fog össze az OTP Nyugdíjpénztár és az Önkéntes Központ Alapítvány

Az Idősek Világnapja alkalmat ad arra, hogy kifejezzük megbecsülésünket az idősebb generációk iránt, és felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontos biztosítani számukra az egészségben és méltóságban eltöltött időskort. Az OTP Nyugdíjpénztár - tagjai bevonásával - együttműködésre lép az Önkéntes Központ Alapítvánnyal, amelynek missziója az idősek jóllétének támogatása önkéntes programokon keresztül. A pénztár az alapítvány pénzügyi támogatásán túl tájékoztatja tagjait a programokról, amelyekben akár önkéntesként, akár kedvezményezettként is részt vehetnek.
2025. 10. 03. 02:00
Megosztás:

Nagy István: a baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat

A baromfiágazat az egyik legnagyobb perspektívájú és legversenyképesebb állattenyésztő ágazat Magyarországon - jelentette ki az agrárminiszter a Baranya vármegyei Sombereken csütörtökön.
2025. 10. 03. 01:30
Megosztás:

Orosz gazdasági fordulat: történelmi mélyponton a munkanélküliség, élénkül a kiskereskedelem

Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves bővülése, miközben történelmi mélypontra csökkent havi összevetésben a munkanélküliség augusztusban a statisztikai hivatal adatai szerint.
2025. 10. 03. 01:00
Megosztás:

Mémek, bányászat, Web3: ezek az ICO-k uralják majd az októberi hónapot

Az új kriptolehetőségek keresése gyakran az előértékesítésekkel kezdődik, ahol a kedvezőbb belépési árak és az exkluzív jutalmak vonzóvá teszik a csatlakozást. Októberben több projekt is lendületet kap, persze nemcsak a hype, hanem a valódi használhatóság és a modern technikai irányvonalak miatt is.
2025. 10. 03. 00:01
Megosztás:

Bitcoin hírek ma: Elérheti-e a BTC az árfolyama a 250 000 dollárt 2026-ra?

A Bitcoin-közösség egyik legnagyobb kérdése idén az, hogy vajon a BTC árfolyama reálisan elérheti-e a 250 000 dollárt 2026-ra. Egy ilyen árfolyamszint átlépése a kriptovaluták történetének egyik legextrémebb fordulatát jelentené.
2025. 10. 02. 23:30
Megosztás:

NGM: sikeresen indult a decentralizált önkormányzati számlavezetés

Már több mint 300 milliárd forint érkezett a decentralizált önkormányzati számlavezetés első körében érintett önkormányzatok Magyar Államkincstárnál nyitott bankszámláira. Az összegből az önkormányzatok döntése alapján közel 35 milliárd forint már az indulás napján befektetésre került a kizárólag a kincstárban elérhető, kedvező hozamú Önkormányzati Magyar Államkötvénybe (ÖMÁK) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 10. 02. 23:00
Megosztás:

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota - emelte ki Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára az Ócsai Tájházban tartott jubileumi ünnepségen csütörtökön, a szaktárca közleménye szerint.
2025. 10. 02. 22:30
Megosztás:

Az Európai Mezőgazdasági Bizottság a hatékonyabb, fenntarthatóbb termelésről tanácskozik Budapesten

Ma kezdte meg ülését az Európai Mezőgazdasági Bizottság Budapesten – egy kétévente megrendezett kulcsfontosságú fórum Európa és Közép-Ázsia országai számára az élelmezéssel és mezőgazdasággal kapcsolatos témákban. A negyvennegyedik ülésszak középpontjában az a kihívás áll, hogy hogyan termeljünk kevesebből többet, további főbb témák az inkluzív élelmezési- és mezőgazdasági politikák, a digitális megoldások és a fenntartható beruházások.
2025. 10. 02. 22:00
Megosztás:

17 járásban telepíthetnek még könnyebben szélerőműveket

Tizenhét járásban telepíthetnek még könnyebben szélerőműveket az Energiaügyi Minisztérium (EM) javaslatára - közölte a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2025. 10. 02. 21:30
Megosztás:

Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is

A Green Factory véglegesítette az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlását, így a korábban bejelentett magyarországi és romániai tranzakciókat követően mostantól az Eisberg lengyelországi üzeme is hivatalosan a Green Holding csoport tagjaként működik tovább. A felvásárlásnak köszönhetően a Green Factory árbevétele meghaladja az 1,3 milliárd zlotyt (kb. 120 milliárd forintot), és a vállalat nyolc gyárból szolgálja ki vásárlóit napi szinten, 12 országban, több mint 1500 munkavállalóval. A mostani lépés tovább erősíti a cég jelenlétét a közép- és kelet-európai régióban, a friss zöldségek, salátakeverékek és kész saláták piacán.
2025. 10. 02. 21:00
Megosztás:

Még mindig menekülnek a belvárosból a budapestiek – Mit hoz az Otthon Start?

Hosszú évek csökkenő tendenciája után 2024-ben élénkült a Budapesten belüli költözés. A legkevésbé népszerűek továbbra is a belvárosi kerületek voltak, melyeknek csökkent a lélekszáma. Ősszel az Otthon Start program még jobban felértékelheti a külső, eddig elfelejtett részeit a fővárosnak, mivel a belső részeken már alig találni olyan lakást, ami belefér a 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátba – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2025. 10. 02. 20:30
Megosztás:

EM: több mint 8000 pályázó a vállalati e-autó programban

A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 20:00
Megosztás:

Düsseldorfban is irodát nyitott a MET Csoport

A svájci központú integrált európai energiavállalat, a MET Csoport hivatalosan is megnyitotta új düsseldorfi irodáját. A rendezvényen a cégcsoport üzleti partnerei, ügyfelei és a gazdasági élet képviselői vettek részt.
2025. 10. 02. 19:30
Megosztás:

Hatalmas lökést ad a magyar építőiparnak a vezető hazai lakásfejlesztő

A magyar újlakáspiac élénkülése nemcsak a vásárlói oldalon hoz rekordokat, hanem az építőiparra, ezen keresztül pedig a gazdaságra is jelentős hatással van. Magyarország piacvezető lakóingatlan-fejlesztője, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia a tervezett 1000 helyett közel 1500 új lakás értékesítését indítja el az idén, ami mintegy 130 milliárd forintnyi megrendelést jelent az építőiparnak.
2025. 10. 02. 19:00
Megosztás: