A kormány mást kommunikál belföldre, mint külföldre
A politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jelzett 1400 milliárd forintos kiigazítás egyrészt brutális megszorításokat, másrészt komoly adóprést jelent. Véleménye szerint ebből egyértelműen látszik, hogy a költségvetési intézmények nem kapják vissza jövőre a már idén zárolt 750 milliárd forintot.
Tukacs István úgy látja, hogy a kormány a következő időszakban a munkanélküli és a szociális szféra, illetve a nyugdíjak terén további megszorításokat tervez. Mint mondta: a számokból látszik, hogy sokkal kevesebbet fognak kapni mindazok, akik önkormányzati intézményekben dolgoznak, mindamellett, hogy a kormányzat 5200 közszolga elbocsátását tervezi.
Tukacs István szerint a nemzetgazdasági tárca által nyilvánosságra hozott dokumentumból az olvasható ki, hogy a kormány kétségbeesetten jelzi a külvilágnak, hogy teszi a dolgát, és próbálja tartani legalább a jövő évi költségvetés alapadatait. Kérdésre válaszolva a nemzeti eszközkezelő felállítására vonatkozó törvényjavaslat kapcsán a politikus többek között azt mondta, hogy azzal a kormányzat elkésett. (MTI)