A koronavírus sem gyengítette az ingatlanpiacot

Az elmúlt két évben harmadával nőttek az ingatlanárak országszerte, ám a felújított, korszerű fűtéssel, szigeteléssel ellátott otthonok ára még ennél is nagyobb mértékben emelkedett. A fővárosban átlagosan közel 3, a vidéki városokban 1,5 millió forinttal ér többet egy korszerű, szigetelt családi ház a Covid-19 járvány tavaszi lecsengése után, az év eleji árakhoz képest – derült ki az Otthontérkép Csoport és a Knauf Insulation friss kutatásából. 2020 áprilisa és augusztusa közt átlagosan 5 százalékkal nőtt a szigetelt házak kínálati ára a fővárosban és a vidéki városokban is. A felmérésből az is kitűnik, hogy míg a kevésbé korszerű ingatlanok ára 18 százalékkal emelkedett, addig a felújított, újszerű, szigetelt otthonok közel 41 százalékkal lettek drágábbak az elmúlt két évben. Ez azt jelenti, hogy egy 100 négyzetméteres ház szigetelésével, felújításával átlagosan akár 10-12 milliós ártöbbletet is elérhetünk.

A koronavírus sem gyengítette az ingatlanpiacot

Jó árat csak a felújított, szigetelt, korszerű otthonokért adnak! De mennyivel is érnek többet ezek?

Magyarországon 2,7 millió családi ház van, amelyből közel 40 ezer eladó ingatlan szerepel az Otthontérkép Csoport adatbázisában. Pest megyét és Budapestet leszámítva egy 100 négyzetméter körüli vidéki családi ház (beleértve a sorházakat és ikerházakat is), 2018 tavaszán, már jócskán a 2015-ös árrobbanást-árugrást követően – átlagosan közel 28 milliós (27,9 milliós) irányáron volt hirdetve, ha felújított vagy újszerű állapotú volt. Két évvel később, egy hasonló ház átlagára már meghaladta a 39 millió forintot – derül ki az Otthontérkép Csoport és a Knauf Insulation adataiból. Ez jóval infláció feletti áremelkedést jelent.

„Hosszú távon az elmúlt két év összesített hivatalos inflációja alig haladta meg a 7 százalékot, tehát az újszerű, korszerű, szigetelt ingatlanban tartott vagyon értéke ezt jóval meghaladóan, mintegy 40 százalékkal nőtt.” – mondta Ballagó Antal az Otthontérkép Csoport értékesítési vezetője.

Vidéken is keresett, ami korszerűbb

Ma már a vidéki nagyvárosokban is inkább a felújított, korszerű, szigetelt házakat keresik, még akkor is, ha azok jelentősen drágábbak. Az Ingatlantajolo.hu portálon például egy felújított, 80-120 négyzetméter közötti debreceni ház – inkább a város külső részén– 20-25 millió forint feletti áron található, míg a felújítandók már 11,5-16,5 millió forinttól is megvásárolhatók.

Pécsett is nagy a különbség a 80-120 négyzetméteres családi házak esetén, míg a kevésbé korszerű, szigetelés nélküli házak 8-11 millió forinttól érhetők el, addig a felújított, szigetelt ingatlanok ára 16,5-19 millió forinttól kezdődik. Az alacsonyabb árú ingatlanoknál Győrben relatíve kisebb a különbség a felújítandó családi házak és a korszerűsített, energiatakarékos ingatlanok ára között. Míg az előbbiek 17-19 millió forinttól érhetőek el, addig korszerűsített, szigetelt otthonokért 26-33 millió forintot is elkérnek.

Jelentős ártöbblet, jobb értéktartás a korszerű házak esetén

A kutatás rámutat arra is, hogy a magyar családi ház állományon belül, immár évek óta folyamatosan nő az energiahatékony otthonok aránya, már minden ötödik ház szigetelt, és évente akár 100-150 ezer forinttal kevesebbet költ tulajdonosa rezsire. A kereslet évről-évre nő a korszerű, fenntarthatóbb otthonok iránt.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

A szigetelés árnövelő hatásának érzékeltetése céljából a szigetelőanyag-gyártó és a hirdetési portál szakemberei megvizsgálták azt is, hogy az ország egyes település-típusain mennyivel magasabb áron adható el egy átlagos alapterületű, 100 négyzetméteres, szigetelt családi ház, mint egy szigetelés nélküli.

Körülbelül azonos méretű családi házak esetében 2020 áprilisa és 2020 augusztusa között is érezhetően megnőtt a korszerű, hőszigetelt családi házak kínálati átlagára. Az árak növekedése négyzetméterenként 15-28 ezer forint között volt a település típusától függően.

Attól, hogy drágább még nem kel el lassabban

Annak ellenére, hogy a hőszigetelt otthonokat drágábban kínálják eladásra tulajdonosaik, az árkülönbség és a magasabb ár nem jár az eladási idő növekedésével. „Mindenképpen megéri felújítani, szigetelni otthonunkat eladás előtt, mert annak értéke minden esetben növekedni fog, a befektetésünk többszörösen megtérül” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.

A babaváró hitel és a csok korábbi bevezetése miatt az az általános tapasztalat, hogy a drágább, korszerűbb otthonokra megnövekedett az igény és ez az elmúlt évek alatt az árakba is beépült. Ugyanakkor az értékesítési idő a jó környék és jól eltalált árazás mellett a korszerűsítésen átesett házak esetén csökkenhet!

A Knauf Insulation szakemberei szerint is egyre több ingatlantulajdonos szigeteli a házát, amelynek kettős haszna van, az ingatlan használata során akár a rezsi fele is megtakarítható, értékesítéskor pedig akár a befektetett összeg három-, négyszeresével is nőhet a ház értéke (régiótól függően). Korábban hosszú évekig, évtizedekig igaz volt az a mondás, hogy az ember nem kapja vissza az egy-egy otthonba befektetett felújítás költségét. Mára ez az állítás már nem állja meg a helyét.

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás: