A közép-európai országok nem kivételeztek saját bankjaikkal
A közép-európai régió országainak bankszektorára jellemző, hogy nagy nemzetközi pénzintézetek uralják az egyes nemzeti piacokat. Ugyanakkor mindenhol akadnak hazai kézben lévő jelentős és kisebb bankok is, akár állami résztulajdonban, akár pedig teljesen magánkézben. A felmérések szerint Magyarországon az OTP-t még mindig sokan tartják magyar állami tulajdonban lévő banknak, holott a bank részvényeinek legalább kétharmad részben külföldi kézben van.
A közelmúlt pénzügyi válsága idején különösen élesen vetődött fel a kérdés: vajon mit tesznek, mit tehetnek az egyes államok hazai bankjaik érdekében? Egyfelől, az Európai Unió szigorúan szabályozza a piactorzító állami beavatkozások lehetőségét és árgus szemmel figyeli az esetleges jogsértéseket. Másfelől, rendkívüli időkben rendkívüli intézkedések születhetnek: Nyugat-Európában így került sor például a belga Fortis állami megsegítésére, a német WestLB feltőkésítésére vagy a brit Royal Bank of Scotland "államosítására". Közép-Kelet-Európában sokszínű a kép, a régió viszonylag kicsiny és kevéssé tehetős országai egyáltalán nem siettek egységesen a hazai bankok megsegítésére.
Így például Lengyelországban, a régió legnépesebb országában a többségi állami tulajdonban álló PKO PB semmilyen közvetlen támogatást nem kapott, bár a szektor egészét megsegítette a Nemzeti Bank, például banki kötvények nyíltpiaci felvásárlásával. Romániában viszont a kormány félmilliárd euróval megemelte a tisztán állami tulajdonban lévő CEC Bank alaptőkéjét, miközben egyértelműen a bank feladatául szabta, hogy olcsó hitelekkel segítse a kis- és középvállalkozások talpon maradását. Érdekes ellentétként a szintén román tulajdonú, de majdnem teljesen magánkézben lévő Banca Transilvania, az ország 4. legnagyobb bankja semmilyen előnyt nem kovácsolhatott kivételes helyzetéből, sőt hátrányba került a nagy, „otthonról” frissen feltőkésített bankcsoportokkal szemben, mint amilyen például az Erste, a Société Générale, vagy az Unicredit. Hasonló helyzetbe került és elesett bármilyen támogatástól Bulgária egyetlen hazai tulajdonú bankja, a First Investment Bank is.
A nem EU-tag Horvátország és Szerbia sem támogatta közvetlenül „saját bankjait”, a Hrvatska Postanska-t, illetve a Komercijalna Banka-t. Ugyanakkor a szerb nemzeti bank gondosan kidolgozott lépéseket fogadtatott el a négy legnagyobb bankkal – közte a KB-val is, melyek - az előtörlesztés ingyenessé tételétől az ügyfél kérésére elvégezhető devizanem-váltásokig - mind az ügyfelek védelmét szolgálták. Megint más utat választott Szlovénia: 150 millió euró állami támogatást adott hat banknak, köztük a hazai tulajdonú Abankának, hogy ezzel is fellendítse a vállalatfinanszírozási tevékenységet.
Magyarországon az OTP és az FHB számít jelentős hazai szereplőnek, míg a takarékszövetkezetek részben széttagoltságuk miatt, részben átlagnál jóval erősebb forrásellátottságuk miatt nem igazán kerültek szóba mentőakciók célpontjaként. „A 2008. decemberi bankmentő csomagot eredetileg sokan az OTP-ben való állami befolyás erősítés eszközének gondolták. Ezzel szemben nagyobb szerepe lett a gyakorlatban a kkv-k hitelezésére és vállalatfinanszírozásra fordítandó 2009. márciusi hitel megnyitásának, amelyből 400 milliárd forintot az OTP, 120 milliárdot pedig az FHB kapott. Végül Magyarországon is bekövetkezett ugyanaz, ami Romániában: az állam tőkét is emelt egy érdekeltségében, ezzel pedig jelentősen megnövelte részesedését. Az FHB Banknak juttatott 30 milliárd Ft a kb. 4%-os tulajdonosi hányadot mintegy 44%-ra emelte, ez pedig már meglepően közel van az állami befolyás elsődlegességét biztosító 51 %-hoz” – összegezte a magyarországi helyzetet Bernáth Tamás.
Összegezve az állapítható meg, hogy a közép-kelet-európai államok nem kivételeztek saját bankjaikkal, különösen nem a magántulajdonban lévőkkel. Magának a bankszektornak a megsegítésére is igen különböző lépéseket tettek, ami nyilvánvalóan az egyes piacok fejlettségi állapota közötti különbségekből is fakad. Mindez egy olyan környezetben történt, ahol a külföldi tulajdon dominanciája általánosnak tekinthető, és a válság miatt számos korábban elfogadottnak tekintett magatartási szabály alól ki lehetett bújni. A jövő kérdése lesz annak eldöntése, hogy ez a magatartás elvhű következetességet vagy egy egyedülálló alkalom elmulasztását jelentette-e.
