A lézerközpont lökést ad Szeged gazdasági fejlődésének
A professzor a szegedi közgyűlés ülésén elmondta, a lézertechnológiára épülő nemzetközi fotonika – amely magában foglalja a fogyasztói elektronikát és a síkképernyős megjelenítést – piaci forgalma 2008-ban globálisan 270 milliárd eurós volt, növekedése éves szinten mintegy 7,6 százalék. Európa általános versenyhelyzete ezen a részterületen kedvező, a világon Japán után a második. A fotonika dinamikus, nagy kutatás-fejlesztés intenzitású piac, kedvelt célpontja a kockázati tőkének, mert az innovatív kisvállalkozások nagy szerephez jutnak.
A nagyintenzitású lézertechnológiához kapcsolódó piacon pedig európai dominancia van - tette hozzá. Az ELI összességében 800 millió eurós – Szeged mellett Prágában és Bukarestben megvalósuló - beruházása jelentősen javítja Európa versenyképességét – tudatta az egyetemi tanár. Hozzátette: Magyarországon jelen vannak a terület meghatározó multinacionális cégei, a GE, a Siemens, a Samsung és néhány tucat kis- és közepes vállalkozás, amelyek tevékenysége az ELI kulcstechnológiájához kapcsolódik.
A magyar lézeres kutatói közönség pedig az utóbbi három évtizedben úttörő szerepet játszott az ELI-t megalapozó kutatásokban. A tervek szerint az ELI 10 hektáros területe körül kialakítanának egy az élenjáró vállalatokat vonzó tudományos parkot. A számítások szerint a kutatóközpont, a 60 hektáros tudományos park létrehozása és működtetése tíz év alatt 730 millió euró többletberuházást generál a régióban – közölte a professzor. Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a szegedi beruházás az Új Széchenyi terv egyik zászlóshajója, teljes költsége mintegy 245 millió euró.
A háromszintes több ezer négyzetméteres központ megépítése is rendkívül korszerű technológiai megoldásokat igényel – tette hozzá. A szakember hangsúlyozta, a kormány 3 milliárd forinttal támogatja a tervezési munkákat, így pénzügyi korlátja nem lesz a beruházás előkészítésének. A kivitelezési munkák 2012 végén, 2013 elején kezdődhetnek el, és várhatóan 2015 végére fejeződhetnek be – ismertette az igazgató. (MTI)