A magyar médiaszabályozással foglalkozott az Európai Parlament igazságügyi bizottsága

Aggályokat fogalmaz meg a magyarországi médiaszabályozás több pontjával kapcsolatban az a munkadokumentum, amelyet hétfő este tárgyalt az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyekkel foglalkozó bizottsága.

A zöldpárti portugál Rui Tavares által készített dokumentum szerint aggályos a médiahatóság elnöke és a médiatanács tagjainak kinevezési módja, valamint az, hogy hatásuk lehet tartalmi kérdésekre. A jelentés készítői nem látják szavatolva a közmédia anyagi és szerkesztői függetlenségét. A jelentés szerint "ésszerűtlen és méltánytalan" korlátozása a hírszolgáltatások sokféleségének, hogy a közmédia híreit kizárólag a Magyar Távirati Iroda állíthatja elő. A jelentés ugyanakkor megállapítja azt is, hogy a korábban született bírálatokat követően több pozitív fejlemény is történt.
    

Rui Tavares ugyanakkor az EP bizottságában annak a véleményének adott hangot, hogy a változások a lényeg szempontjából nem számottevőek. A portugál képviselő aggodalmának adott hangot a szerkesztői szabadság korlátozásának lehetősége miatt, továbbá megerősítette, amit a dokumentum is tartalmaz, hogy aggályosnak tartja a médiatanács elnökének kinevezési módját, mert az túl közvetlen, és nincs nyilvános pályázat, ami demokratikus kontrollt jelentene a folyamatban. Tavares csakugyan aggodalmának adott hangot a médiatanács elnöke mandátumának hossza miatt.
    

Renate Weber román liberális EP-képviselő, aki a magyarországi alapvető jogok helyzetét vizsgáló folyamat úgynevezett társjelentéstevője a bizottságban, így részben a dokumentum elkészítésében is részt vett, kifejtette: amikor a tényfeltáró bizottság tagjaként tavaly Magyarországon járt, nem úgy tapasztalta, hogy a törvényi változások miatt a médiában dolgozók "jobban éreznék" magukat, hogy munkakörülményeik javultak volna, vagy nagyobb szabadságot élveznének.
    

"Olyan törvénykezés kellene, amely meggyőzi őket arról, hogy a szabadságuk és a munkájuk biztosítva van, de sajnos ez ma még nincs így  Magyarországon" - vélekedett a román EP-képviselő, aki szerint az aggasztó, "jóformán megfélemlítő" törvényi passzusok továbbra is érvényben vannak.
    

Weber szerint nem lehet kijelenteni, hogy a médiában nincs kormányzati kontroll, tekintettel arra, hogy miként nevezik ki a médiatanács elnökét. A politikus egyúttal kérdést is intézett az Európai Bizottsághoz: mit tesz a brüsszeli testület azért, hogy az Európa Tanács (ET) és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ajánlásait a témában kikényszerítse.
    

A fideszes Gál Kinga, aki a bizottsági ülés levezető elnöke is volt, rámutatott, hogy az Európai Bizottság gyorsan beavatkozott a médiaszabályozás létrejöttekor, a magyar Országgyűlés pedig módosította a kifogásolt részeket, valamint alkotmánybírósági döntés is változtatott a médiára vonatkozó jogszabályokon. A fideszes politikus kifejtette, hogy az ET-vel és az EBESZ-szel folyamatos az egyeztetés, amelyek nyomán további módosítások is lehetségesek, amit a múlt héten Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes is megerősített.
    

"Ezek a kérdések azt mutatják, hogy amikor már nincs tényszerű alap, akkor a hipotetikus, politikai utat kell választani (...), és ez mutatja, hogy ez igazából egy politikai játék. Teljesen függetlenül attól, hogy mi mit csinálunk, ez le fog játszódni, mert eldöntötték, hogy ezt lejátsszák" - nyilatkozott Gál Kinga az MTI-nek a bizottsági ülés után.
    

A szocialista Göncz Kinga kitűnőnek nevezte a jelentést, amely megfelelő képet ad a magyarországi helyzetről, és arról, hogy a kérdéses törvényeket hogyan fogadta el a magyar parlament. A szocialista politikus hiányolta, hogy a dokumentum nem vizsgálta a két éve született médiaszabályozás hatásait. A bizottság elé került dokumentum az ülésen említetteken kívül úgy érvel, a sajtószabadság szűküléséhez vezethet az, hogy mindenféle médiumnak regisztrációs kötelezettsége van. Emellett a törvények megfogalmazását is kifogásolja.


"A jogi előírások nem lehetnek homályosak, nem adhatnak lehetőséget széles körű értelmezésre. A jogot szűken kell értelmezni, mindig azokkal a célokkal összhangban, amelyek végül is az adott szabályok megszületését eredetileg indokolták" - fogalmaz a munkadokumentum.
    

Aggályokat fogalmaz meg a jelentés amiatt is, hogy a három közszolgálati műsorszolgáltatót a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapban (MTVA) egyesítették, amely kezeli a közmédia minden vagyonát és felel a tartalom előállításáért. A dokumentum szerint az MTVA felügyelő bizottságának összetétele, és az a mód, ahogyan a médiatanács elnöke az alap vezetőit kinevezi, aggodalomra ad okot, mert "káros a sokféleségre és a függetlenségre nézve".
    

A bizottság által tárgyalt dokumentum a harmadik munkadokumentum, amelyet az alapjogok magyarországi helyzetével kapcsolatban megtárgyalt a bizottság. Maga a jelentés lényegében az Európai Bizottság, az Európa Tanács, az EBESZ és más nemzetközi szervezetek által korábban már megfogalmazott bírálatokat foglalja össze, új ajánlást, javaslatot Magyarország számára nem tesz, új észrevételt, kritikát nem fogalmaz meg. Rui Tavares a bizottságban azt is bejelentette, hogy a soron következő, negyedik munkadokumentum a demokrácia és a jogállamiság kérdéskörét veszi majd górcső alá Magyarországon. (MTI)


Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak

A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben.
2026. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 09. 25. 08:30
Megosztás:

Nagy-Britanniának tíz éven belül újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Tony Blair volt brit miniszterelnök elemzőintézete szerint Nagy-Britanniának tíz éven belül ismét csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, de ehhez az EU-ban is radikális reformokra van szükség.
2026. 09. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 4 milliárd forintból megújult a Pannon Egyetem

Több mint 4 milliárd forintos európai uniós támogatásból megújult a Pannon Egyetem oktatási, digitális és infrastrukturális környezete.
2026. 09. 25. 07:30
Megosztás:

Moszkva üdvözölné Putyin, Trump és Hszi sencseni találkozóját

Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
2026. 09. 25. 07:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. árbevétele az első fél évben

A Nestlé Hungária Kft. első félévi értékesítésének nettó árbevétele 174,48 milliárd forint volt, ami 3 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 25. 06:30
Megosztás:

Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy

Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
2026. 09. 25. 06:00
Megosztás: