A magyarok 20%-a fogékony a szélsőjobb eszmékre

A Political Capital kutatási igazgatója szerint a magyarok ötöde fogékony a szélsőjobb eszmékre. Krekó Péter a Heti Világgazdaság (HVG) és a politikai elemző cég szerdai budapesti vitaindító beszélgetésén azt is elmondta, hogy a szélsőjobboldalra fogékonyak aránya alapján Magyarország a harmadik Európában. (MTI)

Magyarország Ukrajna és Bulgária mögött a harmadik helyen áll a szélsőjobboldalra fogékonyak aránya szerint - közölte Krekó Péter. Hozzátette: a magyar társadalom csaknem 21 százaléka állítja a felmérések szerint, hogy értékrendje a radikális jobboldalhoz áll közel. Az igazgató A szélsőjobboldal iránti társadalmi kereslet Európában című tanulmány bemutatásakor elmondta: a társadalom szélsőségek felé hajlása nemcsak a radikális pártok népszerűségének növekedését jelenti, hanem azt, hogy a politikai centrum szereplői radikálisabb megoldásokat választanak.

 

A tanulmány a HVG e heti számában jelenik meg. Krekó Péter utalt arra: Kelet-Európában a rossz közérzet, az instabil gazdasági helyzet "a gyúanyag a radikális mozgalmak számára", míg Nyugaton egyebek mellett az antiglobalizmus képében jelenik meg a radikalizmus. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ettől némiképp eltér Szlovákia, ahol 2005 és 2009 között a Fico-kormány alatt az előítéletesség és a sovinizmus ugyan erősödött, de az egzisztenciális félelmek csökkentek. A szakember arról is beszélt, hogy Lengyelország és Magyarország a szélsőségesek arányát tekintve hasonló helyzetben volt 2003-ban, ezután nálunk nőtt, Lengyelországban viszont csökkent ez a mutató.

 

A magyar társadalom 52 százaléka volt előítéletesnek tekinthető 2009-ben a felmérések alapján. A magyaroknak a kormányba, a demokráciába, sőt még az ENSZ intézményeibe vetett bizalma is csökkent. A Jobbik erre a trendre alapozva igyekszik támogatókat szerezni. A 2005-ös, 2007-es 2009-es felmérések szerint a jobboldali szélsőségesség iránti fogékonyság Dél-Európában magasabb, a kontinens északi részén alacsonyabb, aminek történelmi okai is vannak - tette hozzá. Szabados Krisztián, a Political Capital ügyvezető igazgatója elmondta: a jobboldali extremizmus vizsgálatára létrehozták a 29 változóból összeálló úgynevezett derex-indexet, ami a lehetséges szélsőségesek százalékos arányát fejezi ki.

 

Nyolc év alatt négy adatfelvételt végeztek 32 országban, annak alapján, hogy mekkora az előítéletesség és a saját jólétet féltő "sovinizmus", a jobboldali értékorientáció, a rendszerellenesség, valamint a bizalmatlanság és a pesszimizmus. A vizsgálatok megállapították, hogy nő a szélsőségek iránti fogékonyság Kelet-Európában, szemben Nyugat-Európával, ahol csak a déli régiókban tapasztalható ez a probléma. Ez egyfajta "új vasfüggönyt" jelent, "ami nem drótból áll, hanem ideológiából" - fűzte hozzá. Mint mondta, a 2006-ban alakult Magyar Gárda "sokkal-sokkal veszélyesebb, mint a MIÉP", mert antiszemitizmussal legfeljebb 5 százalékot lehetne elérni Magyarországon, ez a mozgalom viszont romaellenes is. Ugyanennek a jelenségnek Nyugat-Európában a bevándorlók elleni véleménynyilvánítás felel meg.

 

Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese kijelentette: a "társadalmi kereslet" szükséges, de nem elégséges feltétele a szélsőségesség megerősödésének, ugyanilyen fontos a "kínálat" is. Különbség mutatható ki Nyugat- és Kelet-Európa szélsőséges erői között abban a tekintetben, hogy bevándorló- vagy kisebbségellenesek, rendszerkonformak vagy rendszerellenesek. Megemlítette, hogy Nyugaton "piacbarátabbak" a szélsőjobboldaliak, míg keleten tőke- és piacellenes politikát hirdetnek meg. Nyugaton a pártszerű működés a jellemző, míg keleten a mozgalmi jelleg a hangsúlyos.

 

Az igazgatóhelyettes rámutatott: a szélsőjobb kínálatát meghatározó tényező a történelem, a múlt és annak feldolgozottsága. A kínálatot határozza meg ezen kívül az intézményes korlátok rendszere, például a választási rendszer vagy a jogi korlátok felállítása - így például a gyűlöletbeszéd tiltása. Vass Péter, a HVG főszerkesztője hozzászólásában kiemelte: a szélsőjobboldal előretörése aktuális téma, és az áprilisi parlamenti választásokon is számolni kell vele. A most megjelentetett tanulmány célja az, hogy rávilágítson a szélsőjobboldali jelenségek hátterére - tette hozzá.


Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás: