A megváltozott fogyasztási szokások a kkv-kat sújtják elsősorban

Tartósan átalakultak a lakosság fogyasztási szokásai a koronavírus-járvány hatására. Megváltozott, hogy mire, mennyit, hol költünk, és ez nem kedvez a kis- és közepes vállalkozásoknak – mutat rá a Marketing Commando reprezentatív kutatása.

A megváltozott fogyasztási szokások a kkv-kat sújtják elsősorban

Mind azt vártuk, hogy a karantén feloldását követően visszatér az élet a rendes kerékvágásba. A forgalom azonban jócskán elmaradt a várttól, ezt tapasztalják tömegesen a kis- és közepes vállalkozások. A kutatás arra kereste a választ, hogy mi ennek az oka.

A karantén ment, a szokások maradtak

A felnőtt lakosság háromnegyede (64 százalék) ritkábban mozdul ki otthonról, mint a pandémia előtt. Kevesebbet jár társaságba (31 százalék), valamint vásárolni is, mert hacsak lehet, online rendel a felnőtt lakosság 22 százaléka. Rokonlátogatóba sem megy annyit, a válaszadók 23 százaléka többet tartja a kapcsolatot a barátaival, rokonaival, ismerőseivel online, mint személyesen. A munkába járás miatt is kevesebbet mozdul ki, mert a válaszadók 14 százaléka többet dolgozik otthonról.

Azok aránya is magas, 43 százalék, akik a pandémia megjelenésével a szabadidejüket növelték vagy változatosabban igyekeznek eltölteni, és ezt a szokásukat meg is tartották. Sokan (23 százalék) többet néznek filmeket, mások (17 százalék) kirándulnak, olvasnak, kreatív tevékenységeket folytatnak. Ha megnézzük, hogy hányan vannak, akik jelöltek valamely olyan választ, ami azt jelzi, hogy kevesebbet mozdulnak ki, vagy valamely olyat, ami a szabadidő eltöltésére vonatkozik, akkor azt látjuk, hogy a válaszadók közel háromnegyede (73 százalék) választotta valamelyiket.

Ezeknek a válaszoknak mindegyike hat arra, hogy mennyiszer találkozik vásárlási ajánlattal és mennyiszer jár olyan helyen, ahol a pénzét elköltheti – magyarázza Wolf Gábor, a kutatást végző Marketing Commando vezető tanácsadója.

Változó pénzköltési szokások

Talán a leglényegesebb változás a pénzköltési szokások területén történt. A lakosság egyharmada (34 százalék) jobban megnézi, hogy mire költ, megtervezi kiadásait, tartalékol a korlátozások feloldása után is. Ez a pénzügyileg tudatosabbá váló csoport számos területen lényegesen kevesebbet költ. Érthető módon a mindennapi használati cikkeken kevesebben spórolnak, bár nincs olyan terület, amelyen ne figyelnének jobban a pénzügyeikre.

A pénzügyileg tudatosabbak közül a legtöbben (62 százalékuk) szórakozásra és kikapcsolódásra fordítanak kevesebbet, ritkábban járnak étterembe, színházba, moziba, kevesebbet utaznak. Szintén 60 százalékuk áldoz kevesebbet a ruházkodásra. Egyéb szolgáltatásokra, például szépségápolásra, 37 százalékuk költött kevesebbet. Mindhárom területen jelentős a kkv-szektor érintettsége! Ez már önmagában is alátámasztaná a kisvállalatok tapasztalatait a visszaeső forgalomról – állapítja meg Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő.

Szívesebben vásárolunk a nagyoknál

A kutatás megvizsgálta, hogy hogyan változtak a fogyasztók termékvásárlási szokásai abból a szempontból, hogy nagy vagy kis üzletekben vásárolnak többet, illetve kevesebbet. A válaszadók 28 százaléka inkább a nagy alapterületű üzletekben és a széles választékot kínáló webplázákban vásárol. Ezzel szemben mindössze a válaszadók 15 százaléka választja a kis boltokat és a kisebb választékot kínáló, kevésbé közismert webáruházakat. Ráadásul mindez fokozottan igaz azokra, akik jobban odafigyelnek a pénzügyeikre.

Mivel a nagy alapterületű üzleteket és a széles választékot kínáló webplázákat jellemzően nagy- és multinacionális vállalatok üzemeltetik, ezért kijelenthetjük, hogy a vásárlási szokások változásának vesztesei a kevésbé ismert kis- és közepes vállalkozások – vélekedik Wolf Gábor. A kisvállalati marketing szakértő szerint ennek az az oka, hogy az emberek krízishelyzetben csökkenteni szeretnék a vásárlás kockázatát, ezért az ismerős márkákat választják. Ezt támasztja alá, hogy a kutatás szerint a válaszadók 85 százalékának inkább fontos, hogy már ismerje a választott terméket, szolgáltatást vagy kereskedőt, azaz legalább hallott már róla. Mindössze a felnőtt fogyasztók 15 százaléka állítja azt, hogy számára többnyire nem fontos szempont, hogy vásárlás előtt már ismerje a választott terméket, szolgáltatást.

A fogyasztói szokások megváltozása miatt visszaeső forgalom élénkítésére éppen ezért a stratégia felülvizsgálata, a márkaismertség növelése, valamint az intenzívebb marketingkommunikáció jelenthet megoldást. Utóbbit igazolja a Marketing Commando egy korábbi kutatása, miszerint szignifikáns az összefüggés a reklámozás és a forgalom között, azaz minél többet hirdetett egy cég, annál jobban emelkedett az árbevétele. A kisvállalati marketingről ma már rengeteg ingyenes tartalom érhető el az interneten.

Aki butik jellegű fesztiválra jár, az többet hajlandó fizetni?

Egyre több a butik fesztivál (vagy boutique festival angolul) Magyarországon, amelyek egy kisebb, exkluzívabb hangulatú zenei vagy kulturális rendezvényt valósítanak meg, Ezek a minőségre, egyediségre és különleges élményre helyezik a hangsúlyt, nem pedig a tömegre vagy a gigaméretre. A Balatonon ilyen például a Paloznaki Jazzpiknik amely 2025. július 31‑én, vette kezdetét. De ezen kívül is több tucat ilyen rendezvény lesz a Balatonnál.
2025. 08. 02. 14:00
Megosztás:

Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege. Ennek ellenére továbbra is szépen teljesít a magyarországi hitelpiac, 2025 első felében jelentős növekedésről beszélhetünk. Eközben az új lakáshitel-szerződések átlagos összege meghaladta a 20 millió forintot, amire korábban még nem volt példa - írja közleményében a Bank360.hu szakportál.
2025. 08. 02. 13:00
Megosztás:

Kombinálható lesz az új fix 3 százalékos lakáshitel más népszerű otthonteremtési támogatásokkal

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) azt a kormányrendeletet, amelynek célja a már meglevő és népszerű otthonteremtési célú támogatási konstrukciók összehangolása a szeptemberben induló fix 3 százalék kamatú, államilag támogatott lakáshitellel - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 02. 12:00
Megosztás:

Tiltakozik a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők érdekképviselete

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) ellenzi, hogy a visszaváltott palackok után az automatarendszert üzemeltető kiskereskedőknek járó díjat a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a felére akarja csökkenteni - közölte az OKSZ pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 02. 11:00
Megosztás:

Tablet egyetemre: költséghatékony Apple-megoldás tanuláshoz

A digitális tanulás 2025-re már nem csupán opció, hanem alapkövetelmény lett az egyetemi hallgatók számára. A megfelelő eszköz kiválasztása kulcsszerepet játszik a hatékony tanulásban és jegyzetelésben. Ha “tablet egyetemre’” témában keresgélsz, szinte biztos, hogy az Apple iPad és MacBook Air készülékek kerülnek először a látóteredbe – nem véletlenül. Ezek az eszközök kombinálják a csúcsteljesítményt, a hordozhatóságot és az egyedülálló Apple ökoszisztémát.
2025. 08. 02. 10:00
Megosztás:

RMDSZ-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.
2025. 08. 02. 09:00
Megosztás:

Az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. 08. 02. 08:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodás: a Waberer’s és a Budapest Airport együttműködik a hazai légiáru-szállítás dinamikus fejlesztéséért

A mai napon Waberer’s International Nyrt. és a Budapest Airport Zrt. együttműködési szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá, amelynek célja a hazai légiáru-szállítás és logisztika dinamikus fejlesztése, amely tovább erősíti azt a nemzeti törekvést, hogy Magyarország stabilan a legversenyképesebb légiáru-elosztó központ legyen Közép-Európában. A Waberer’s és a Budapest Airport megállapodásának legfőbb sarokpontja azon szinergiák kihasználása, amelyekkel a következő évtizedben is töretlen fejlődés valósulhat meg az egyik legfontosabb hazai stratégiai ágazat, a logisztika terén.
2025. 08. 02. 07:00
Megosztás:

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege – már több mint 500 vállalkozás jutott forráshoz

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai KKV-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.
2025. 08. 02. 06:00
Megosztás:

SEI kriptovaluta árfolyam elemzés és előrejelzés

SEI token robbanásszerű növekedés előtt állhat – technikai és fundamentális jelek is alátámasztják Egy új Layer 1 csillag emelkedik?
2025. 08. 02. 05:00
Megosztás:

Drasztikusan módosították a korábbi foglalkoztatottsági adatokat

A nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 73 ezerrel nőtt júliusban az Egyesült Államokban, elmaradva a 104 ezer fős várakozástól.
2025. 08. 02. 04:00
Megosztás:

Váratlanul nagy volt a kereslet az iPhone-okra

Az Apple harmadik negyedéves eredménye jobb lett az elemzők által vártnál. Az árbevétel közel 5 milliárd dollárral múlta felül a várakozásokat, a 94,04 milliárd dollár 9,6%-os éves növekedést jelent.
2025. 08. 02. 03:00
Megosztás:

Nincs pénzed fogorvosra? Akkor itt van rá a visszapénzes megoldás

A magyarok fele már igénybe vett magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben, és egyre többen keresik az elérhető, mégis minőségi megoldásokat. A K&H visszapénz most már olyan lehetőséget is kínál, amelynek segítségével kedvezményesen finanszírozható a fogászati ellátás.
2025. 08. 02. 02:00
Megosztás:

Ha az Ön nyugdíja kevesebb, mint 244.557 Ft, akkor rossz hírünk van!

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 júniusában az öregségi nyugdíjak átlaga 244 557 forintot tett ki. Mit jelent mindez?
2025. 08. 02. 01:00
Megosztás:

Módosult a GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás

A hazai mikro- és kisvállalkozások fejlesztésének ösztönzése érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a GINOP Plusz-1.2.4-25 „Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban” című felhívást. A támogatási keretösszeg a korábbi 50 milliárd forintról 150 milliárd forintra emelkedik, így háromszoros forrás válik elérhetővé a vállalkozások számára.
2025. 08. 02. 00:28
Megosztás:

Nyugdíjas lenni 30 évesen Magyarországon?! Igen, lehetséges!

Visszatér a K&H influenszerkampánya, amely tavaly igen nagyot ment a közösségi médiában és sok fiatal felkapta rá a fejét. Ezúttal egy helyett négy fiatal tartalomgyártó próbál meg egy hónapon át az átlagnyugdíjból – vagyis 224 ezer forintból – megélni.
2025. 08. 02. 00:01
Megosztás:

Szűk két hónapot adott Trump a gyógyszergyártóknak

Donald Trump azt követelte levélben 17 nagy gyógyszeripari vállalattól, hogy csökkentsék az amerikai gyógyszerek árait a többi fejlett ország áraihoz hasonló szintre.
2025. 08. 01. 23:00
Megosztás:

Nem nyűgözte le a befektetőket az Amazon

Az Amazon 13%-os év/év alapú második negyedéves bevételnövekedésről számolt be, összesen 167,7 milliárd dollár lett az árbevétel, szemben a várt 162 milliárddal.
2025. 08. 01. 22:00
Megosztás:

Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése

A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti - összegzi a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters.
2025. 08. 01. 21:00
Megosztás:

Drágult az üzemanyag és emelkedett az áfa

Romániában két százalékponttal nőtt az általános forgalmi adó (áfa) és mintegy 6 százalékkal drágult az üzemanyag pénteken, miután hatályba lépett a kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek első csomagja.
2025. 08. 01. 20:00
Megosztás: