A nagykövetjelöltek többsége megfelel a legmagasabb szakmai elvárásoknak

Az Országgyűlés külügyi bizottsága huszonnégy nagykövetjelöltet hallgatott meg az elmúlt napokban, többségükben külügyi tapasztalatokkal rendelkező, a legmagasabb szakmai elvárásoknak is megfelelő jelöltekről van szó - mondta Németh Zsolt, a bizottság elnöke kedden az Info Rádió Aréna című műsorában.

A bizottság vezetője kifejtette: csütörtökön, pénteken és hétfőn naponta nyolc nagykövetjelöltet hallgattak meg. A testület nagyon alapos vizsgálatot végzett, de nem jó, ha ilyen sok jelöltet kell meghallgatniuk egyszerre, mert ez komoly terhelést jelent a bizottságnak - fogalmazott. Hozzátette: általában három jelöltnél többet egy nap alatt nem szoktak meghallgatni, és a jövőben nem is fognak. Közölte: azért volt szükség most ezekre a meghallgatásokra, mert a külügyi kormányzat nem volt még kész a nagykövetjelöltek megnevezésével a nyári szünet előtt, de a nyár végén már nagyköveti értekezletet tartanak.

 

Úgy vélte, négyévente, a kormányalakítások idején jellemző, hogy az átlagosnál nagyobb a "nagykövetváltási igény". Most a bizottságban huszonnégy jelöltet hallgattak meg, és szinte minden esetében rendes váltásról volt szó - közölte. Megjegyezte: csak egy-két esetben hívtak haza idő előtt nagykövetet, és ez a döntés a külügyminiszter felelőssége. Németh Zsolt elmondta: többnyire külügyi háttérrel rendelkező jelölteket hallgattak meg, akik közül többen már korábban betöltöttek nagyköveti vagy első beosztotti megbízatást.

 

Hangsúlyozta: minden jelölt elnyerte a külügyi bizottság támogatását, túlnyomó többségük a legmagasabb szakmai elvárásoknak is megfelelt. A huszonnégyből háromnak nincs külügyi tapasztalata, az ő esetükben az idő dönti el, jó döntés volt-e a jelölésük, ezért a kormányzat viseli a felelősség nagy részét - mondta. A bizottság elnöke beszélt arról is, hogy a diplomácia normarendszere szerint csak azt követően válik nyilvánossá, ki képviseli Magyarországot az egyes országokban, hogy a fogadó ország jóváhagyja a kinevezésüket.

 

Ugyanakkor azt elmondta, hogy nagyarányú váltás lesz Latin-Amerikában, ahol egy kivételével új vezetője lesz minden állomáshelynek. Az arab világban is több váltás lesz, miként a Nyugat-Balkánon is, hiszen új nagykövet kerül Szerbiába, Bosznia-Hercegovinába és Albániába. Új nagykövet lesz Moszkvában és Kijevben is, a nyugat-európai országok közül pedig Portugáliában, Hollandiában, valamint Spanyolországban - sorolta. Németh Zsolt megjegyezte: még van húsz olyan állomáshely, ahol idén feltehetően rendes, azaz nem idő előtti váltás lesz, ezekre a posztokra ősszel hallgatják meg a jelölteket.

 

Közölte: a jelöltek között nagy arányban voltak karrierdiplomaták, de fontos, hogy politikai kinevezettek is legyenek, akik hitelesen jeleníthetik meg a kormányzat filozófiáját. Talán nő az ilyen jelöltek aránya a jövőben, de ha nem nő túlságosan, akkor egészséges egyensúly lehet a diplomáciai karban a politikai kinevezettek és a karrierdiplomaták között - vélekedett. A bizottság vezetője arra is kitért, hogy az állomáshelyét a közelmúltban elfoglaló bukaresti nagykövet és az új külpolitikai vezetők feladata lesz a legfelsőbb szintű párbeszéd újraindítása Magyarország és Románia között, mert e kétoldalú kapcsolatrendszer nélkülözhetetlen eleme az erős Közép-Európának.

 

A gazdasági kapcsolatok eredményességének a politikai kapcsolatépítésben is meg kell jelennie. Ez igazán a novemberi romániai elnökválasztás után lesz várható, azután van esély arra, hogy új lendületet kapnak a kétoldalú kapcsolatok - fűzte hozzá. Németh Zsolt azt is megemlítette, azért van szükség új nagykövetre Törökországban, mert "nem volt túl jó a viszony" az ankarai nagykövet és az isztambuli főkonzul között. Ez sajnálatos, bár mindketten kiváló munkát végeztek - fogalmazott, hozzátéve: fontos, hogy a jövőben ne ismétlődjön meg ez a helyzet. Arról is beszélt, hogy meglátása szerint nincs olyan területe a magyar külpolitikának, amelyben tartalmi változás állt volna be. Bár ez nem zárja ki, hogy lesz ilyen, a hangsúlyok egyelőre változatlanok.

 

A változások - az erős külgazdasági hangsúly és a nyitás a világ régiói felé - illeszkednek a külpolitika eddigi irányába - jegyezte meg. Azzal kapcsolatban, mi lehet a jelentősége annak, ha Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter megkapja a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős EU-biztosi posztot, Németh Zsolt kifejtette: nagyon komoly lehetőség lenne, ha Magyarország kapná ezt a közvetítői szerepet az unió és a külső országok között, Magyarország ezzel a lehetőséggel nagyon jól sáfárkodna.

 

A külügyi bizottság vezetője végül az ukrán válsággal kapcsolatban azt mondta, Magyarország érdeke az erős, sikeres, szuverén ukrán állam. A magyar álláspont kiindulópontját e tekintetben a kárpátaljai magyarok képezik. Egyúttal képesnek kell lennünk Oroszországgal olyan kapcsolatot ápolni, amely Magyarország mozgásterét megtartja, ezért a szankciós politikában is kiegyensúlyozott álláspontot kell képviselnie az országnak - fejtette ki. Hozzáfűzte: előbb-utóbb megállapodásnak kell létrejönnie Ukrajna és Oroszország, valamint Európa és Oroszország között.  ( MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: