A négycsillagos, illetve a wellness-szállodák a legfelkapottabbak

2011. január–májusban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 4%-kal haladta meg az előző évi szintet, a szálláshelyek árbevétele folyó áron 7,5%-kal nőtt. A forgalom 84%-át képviselő szállodák vendégforgalma minden hónapban élénkült, melyben a négycsillagos, illetve a wellness-szállodák vendégforgalma volt meghatározó (mind a külföldiek, mind a belföldiek esetében) - olvasható a KSH jelentésében.

A belföldi vendégek száma összességében 1, a külföldi vendégeké 8%-kal emelkedett. Az év első öt hónapja közül áprilisban volt a legdinamikusabb növekedés, de a legnagyobb vendégforgalmat és bevételt májusban regisztrálták a szálláshelyek.

 

A vizsgált időszakban 1 millió 193 ezer külföldi vendég 3 millió 169 ezer vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken; a vendégek száma 8, az éjszakáké pedig 6%-kal emelkedett 2010 azonos időszakához viszonyítva. A külföldivendég-forgalom szerkezete továbbra is átalakulóban van. A legjelentősebb küldő országok közül kizárólag az olasz és német vendégek által eltöltött éjszakák száma csökkent, miközben Ausztriából, az Egyesült Királyságból, továbbá Oroszországból, Romániából, Franciaországból, Csehországból és az Amerikai Egyesült Államokból érkezők vendégéjszakáinak száma nőtt.

 

A külföldivendég-forgalom jelentős részét realizáló szállodákon belül a négycsillagos kategóriában számottevő növekedést regisztráltak a szálláshelyek, a vendégek száma 14, a vendégéjszakáké 12%-kal bővült. A többi kategóriában eltérően alakult a vendégforgalom, a három- és egycsillagos egységekben kevesebb, az ötcsillagos szállodákban több éjszakát töltöttek el a külföldiek, a kétcsillagos egységekben stagnált a forgalom 2010 azonos időszakához viszonyítva. A külföldi vendégek számának emelkedése – a balatoni, a közép- és dél-dunántúli régió kivételével – mindegyik turisztikai régióban
megfigyelhető volt.

 

2011. január 1-jétől Magyarország féléven keresztül első alkalommal töltötte be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Az elnökség jelentős turisztikai forgalmat és bevételt generált hazánk számára. Az érkező vendégek fogadására kijelölt – négy-, illetve ötcsillagos – konferenciaszállodákban a külföldi vendégek és az általuk eltöltött éjszakák száma 16, illetve 15%-kal emelkedett. Az elnökség keretein belül a külföldről érkező vendégek elsődleges úti célja Budapest volt. 2011 első öt hónapjában a főváros szállodáiba érkező külföldi vendégek és az általuk eltöltött éjszakák száma 11, illetve 8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez a növekedés 1–1 százalékponttal haladja meg a tavalyi évben regisztrált fellendülést.


Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyeken 1 millió 282 ezer belföldi vendég 2 millió 817 ezer vendégéjszakát töltött el, a vendégek és az éjszakák száma egyaránt emelkedett (1%-kal) az elmúlt év azonos időszakához képest. A belföldivendég-forgalom 76%-át fogadó szállodákban 8, illetve 7%-os növekedés figyelhető meg a vendégek, illetve az éjszakák számában. A vendégek körében szintén közkedvelt panzióknál az év eleji alacsony vendégforgalom következtében a vendégéjszakák száma 23%-kal csökkent, a belföldivendég-szám visszaesése a kilenc turisztikai régióból ötöt érintett.


A Balatonon eltöltött éjszakák száma 2011 megfigyelt időszakában a külföldi vendégek esetében 3,5%-kal esett vissza, míg a belföldieknél stagnált. A népszerű gyógy-, illetve wellness-szállodák látogatottsága is kedvezőtlen képet mutatott az év első öt hónapjában. Január–májusban a balatoni gyógyszállodák vendégforgalma – főként a külföldivendég-éjszakák csökkenésének következtében 19%-kal romlott, a wellness-szállodákban a kapacitásnövekedés ellenére 4%-kal mérséklődött az éjszakák száma az előző évhez viszonyítva. A Balatonon kívül a dél-dunántúli és az észak-alföldi turisztikai régióban csökkent összességében a vendégforgalom. Budapesten mind a belföldi, mind a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma nőtt, összességében 8%-kal.


A megfigyelt időszakban a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 41%-os volt, ezen belül az ötcsillagos szállodák működtek a legmagasabb, 59%-os szobakihasználtsági aránnyal; a négycsillagos házak 47%-os foglaltságot értek el. A szállodai foglaltság összességében 2 százalékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban A gyógyszállodák szobáinak igénybevétele is átlagon felüli volt: 48%. A magasabb igényeket kielégítő, saját magukat kastélyszállodaként azonosító házak az átlagosnál alacsonyabb, 27%-os kihasználtsággal működtek.


A szálláshelyek összes árbevétele folyó áron 7,5%-kal emelkedett 2010 azonos időszakához képest. A kereskedelmi szálláshelyek 2011. január–májusban összesen 84 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 45 milliárd forint volt. A vizsgált időszakban a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 13 950, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) 5726 forint volt. Az ötcsillagos kategóriában az előző év azonos időszakának értéket 6 százalékponttal meghaladó foglaltság, illetve a szállodai átlagárak 17%-os növekedése a (bruttó) REVPAR-mutató 26%-os emelkedését eredményezte május hónapban.

 

Budapesten a vendégforgalom döntő részét fogadó három–öt csillagos kategóriákban a szobák átlagára január–májusban
8900 és 30 100, az egy kiadható szobára jutó árbevétel 3400 és 19 000 forint között alakult (ami körülbelül 33–113, illetve 13–71 eurónak felel meg). A nettó átlagár májusban a két–ötcsillagos kategóriájú házakban alacsonyabb volt, mint az első öt hónap átlagában. Májusban átlagosan 267 forint volt egy euró, az első öt hónap átlagában megegyezik az előző évi értékkel.


Kínálati oldalon 2011. május 31-én a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2499 volt, ezen belül a 863 szálloda 51 ezer szobával, a 908 panzió 10 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek (üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek) száma 727-et tett ki. A szálláshely-szolgáltatást nyújtó – több, különböző ágazatban működő – vállalkozások a szálláshelyeken májusban közvetlenül több mint 28 ezer főt foglalkoztattak, ami megegyezik az előző év azonos időszakának adatával. A részmunkaidős foglalkoztatás súlya a szállodákban kategóriánként változó, 5–10% között mozog, a kölcsönzött munkaerő lényegében csak a négy-, illetve ötcsillagos egységekben van jelen, súlya azonban ott is minimális.


A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazat bruttó hozzáadott értéknövekedése lényegesen elmaradt a nemzetgazdaság egészétől, a beruházások hosszú idő óta visszaesnek, csakúgy, mint a foglalkoztatottság. Az áremelkedés viszont az ágazat egészében csak 2,2% volt az I. negyedévben az előző év azonos időszakához képest.


December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás: