A pénzügyi infrastruktúrák jól működtek tavaly

Tavaly a jegybank által felvigyázott pénzügyi infrastruktúrák a növekvő forgalom és a járvány miatti turbulenciák mellett is hatékonyan és biztonságosan működtek, megfelelően kezelték a járványhelyzet kihívásait - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója online sajtótájékoztatón szerdán.

A pénzügyi infrastruktúrák jól működtek tavaly

Közölte: a jegybank pénzügyi stabilitási tanácsa megtárgyalta és elfogadta a 2021-es Fizetési rendszer jelentést, amely szerint a koronavírus-járvány kirobbanása ellenére is javult a hazai pénzforgalom hatékonysága.
   
Bartha Lajos ismertette: a fizetési kártyás elfogadói hálózatban 2020 végén 123 ezer fizikai, és 24 ezer internetes elfogadóhely működött, előbbi 10, utóbbi 24 százalékos növekedésnek felel meg.
   
Elmondta: a pandémia jelentős hatást gyakorolt a pénzforgalmi folyamatokra is, mérséklődött a főbb fizetési módok forgalmának növekedési üteme. A kártyás vásárlások darabszámában a korábbi 20 százalék körüli éves növekedési ütem 7 százalékra mérséklődött, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy a tranzakciók éves száma áttörje az 1 milliárd darabos határt. Emellett az érintéses kártyás tranzakcióknál a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó limit - MNB által kezdeményezett - 15 ezer forintra emelése rendkívül sikeres lépés volt, hozzájárult ahhoz, hogy a vásárlások közel 95 százaléka az érintéses technológia alkalmazásával történjék.
   
Az átutalások darabszámának növekedési üteme kevéssel maradt csak 5 százalék alatt, ami minimálisan alacsonyabb a 2019-esnél.
    
Jelentős fejlemény az is, hogy először haladta meg a kártyás vásárlások értéke a készpénzfelvételekét, amelyek  száma 14 százalékkal esett vissza, ami kiugró a korábbi évekhez képest.
   
Az online pénztárgép használatára kötelezett 120 ezer adózó közel 60 százalékánál volt kártyaelfogadás, ami 10 százalékpontos előrelépés. A forgalomban lévő 9,9 millió kártya 92 százaléka, a 203 ezer POS-terminál 98 százaléka támogatta az érintéses fizetést - sorolta.
   
Az ügyvezető igazgató kiemelte: a tavaly március 2-án sikeresen elindult azonnali fizetési szolgáltatás új dimenzióba helyezte a belföldi pénzforgalmat. Ráadásul egy év leforgása alatt elérték, hogy az összes hazai átutalási tranzakció több, mint egy harmada az azonnali feldolgozási szabályok szerint teljesül, amire más, fejlett pénzforgalommal rendelkező országokban is jóval több időre volt szükség. Az új szolgáltatás indulásától kezdve 2021 első negyedévének végéig a bankon belüli tételekkel együtt összesen 152 millió azonnali fizetés teljesült 29 ezer milliárd forint értékben. A központi infrastruktúra feldolgozási adatai alapján a tranzakciók harmadát banki nyitvatartási időn kívül indították az ügyfelek és 96 százalékuk 2 másodperc alatt teljesült.
   
A pénzforgalmi szolgáltatóknak, a nagy forgalmat lebonyolító kereskedőknek és számlakibocsátóknak egyaránt további erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy minden fizetési helyzetben releváns opció legyen az azonnali fizetés - mondta. Kiemelten fontos a tranzakciós díjaktól mentes árazási struktúra kialakítása, valamint a fizetési kérelem és a hazai QR-kód szabványra alapozott fizetésindítás implementálása a mobilbanki alkalmazásokba. Hozzátette: nem túl jó az átutalásoknál a tranzakciókat terhelő árazás. Az ügyfelek a mérsékelt elektornikus tranzakciójuk ellenére magas havidíjat fizetnek. A jegybank azt szeretné látni, hogy azok a csomagárazások kerüljenek többségbe Magyarországon, amelyek korlátlan számú elektronikus tranzakciót tesznek lehetővé.
   
A pénzforgalmi szolgáltatók működése általánosságban megfelelő, tavaly 77 millió forint bírságot szabtak ki, 31 lezárt és 34 új ellenőrzést bonyolítottak. A vizsgálatok többségében feltárták a hiányosságokat, a leggyakrabban a beérkező fizetési műveletek összegének haladéktalan jóváírására vonatkozó szabályokat sértették meg. Jegybanki ajánlás készült erről - jelezte.
   
Kiemelte: a visszaélések elektronikus pénzforgalomhoz viszonyított aránya továbbra is elhanyagolható, és kedvező a trend. A digitalizáció terjedésével egyre kifinomultabb módszereket használnak a csalók. Az átutalásokat érintően az adathalászat meghatározó szerepe mellett azonban dinamikus átrendeződés van a nem pénzforgalmi vonzatú, megtévesztésen alapuló módozatok irányába. Ezért a valósidejű csalásszűrő rendszerek és az erős ügyfélhitelesítés mellett egyre nagyobb szükség van a fogyasztók pénzügyi tudatosságának erősítésére is - mondta az igazgató.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: