A román APEH külföldi pénzek után kutat
A Gandul című román napilap szerdai számában azt írta: a román adóhatóság (ANAF) nemrég megkötött kétoldalú egyezmények alapján most már a felsorolt három ország adóhatóságaitól is információkat kérhet arról, hogy egy-egy adott személynek Románián kívül is van-e vagyona. Főleg olyan emberek pénzei után kutatnak, akik igazolhatatlan pénzből megvásárolt luxusjavakat vagy ingatlanokat birtokolnak. A román hatóság reméli, hogy a kétoldalú egyezmények megkötése nyomán rá tudja majd kényszeríteni az adócsaláson tetten ért személyeket, hogy a jövő évtől 16 százalékos adót fizessenek az igazolhatatlan jövedelmük után.
Az ANAF a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakembereinek szakmai támogatásával ülteti gyakorlatba az új rendszert. Sorin Blejnar, az ANAF elnöke elmondta, hogy Magyarországgal már tavaly aláírták az információcserére vonatkozó egyezményt. Rámutatott, hogy más országokkal, így Belgiummal és Lengyelországgal is folytattak már tárgyalásokat a gyors információcsere lehetőségéről. Az adóhatóság elnöke már a nyár elején bejelentette, hogy olyan román cégeket fognak megvizsgálni, amelyek adóparadicsomokban bejegyzett offshore cégek tulajdonában vannak.
Így olyan személyeket akarnak felkutatni, akik jelentős jövedelemre tesznek szert offshore cégek mögé rejtőzve. Blejnar bejelentette, hogy januárban és februárban folytatódnak a tárgyalások az IMF-fel és a franciaországi szakértőkkel, akik segítnek majd a román hatóságoknak az adócsalók leleplezésében. A Romániának hitelt nyújtó IMF szorgalmazza, hogy a bukaresti hatóságok hatékonyabban lépjenek fel az adócsalással szemben, amely román és külföldi gazdasági elemzők szerint is aggasztó méreteket öltött. (MTI)