A rossz hangulat lehúzta a BUX-ot is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 525,50 pontos, 1,17 százalékos csökkenéssel, 44 416,15 ponton zárt szerdán.

A rossz hangulat lehúzta a BUX-ot is

A részvénypiac forgalma 15,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
   
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nap elején még az egyik legerősebb európai tőzsdeindex volt a BUX, de napközben megfordult a hangulat. A szakértő szerint ezt részben a Németországból érkező kedvezőtlen újautó-értékesítési adatok okozták. Hozzátette, hogy a német, illetve a legtöbb európai tőzsde is gyengén teljesített.
   
Egyedi vállalati hírek nem érkeztek, a forgalom viszont magas volt a magyar tőzsdén. A Mol esetében a péntek hajnalban megjelenő gyorsjelentést várják a befektetők; a Richter árfolyama történelmi magasságokban is volt reggel, de a nap folyamán történt profitrealizálások miatt szintén hozzájárultak a BUX eséséhez - jelezte az elemző.
   
A Mol részvényeinek árfolyama 50 forinttal, 2,18 százalékkal 2240 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 590 forintra esett, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 408 forinton zárt a papír, forgalma 264,4 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 215 forinttal, 2,39 százalékkal 8765 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.
   
A BUMIX 3794,47 ponton zárt szerdán, ez 9,83 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

450 új munkahelyet hoz létre a Vitesco Technologies debreceni üzeme

Megkezdte működését Debrecenben a Vitesco Technologies 100 millió eurós (körülbelül 36 milliárd forintos) beruházással épült üzeme, amely a tervek szerint 450 munkahelyet teremt 2022 közepéig - közölte a Continental csoport tulajdonában lévő cég az MTI-vel.
2021. 03. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra meghaladta a 100 milliárd eurót a hazai export

Tavaly, amikor minden visszaesett a világgazdaságban, a magyar export újra meghaladta a 100 milliárd eurót - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Ócsán.
2021. 03. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már jelentkezhetnek a falusi kisboltok támogatásáért az érdeklődők

Elindult az előjegyzési lehetőség a falusi kisboltok támogatása iránt érdeklődők számára - tájékoztatta a Miniszterelnökség kedden az MTI-t.
2021. 03. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatást kap az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft.

Az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft. Kecskeméten modernizálja, az Amerikai Egyesült Államokban pedig megkezdi gyártási tevékenységét, a kormány mindkettőhöz támogatást nyújt - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kecskeméten, sajtótájékoztatón.
2021. 03. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonság a bizonytalanban - Mire kötünk biztosítást a jövőben?

Extrém kánikula? Kiberterrorizmus? Újabb világjárvány? Verekedésbe keveredés egy sporteseményen? Baleset a bérelt autóval? Vajon, milyen kockázatokkal nézünk szembe az elkövetkezendő tíz évben? Ahogyan az Allianz legfrissebb kockázati barométere is rávilágít, egyre gyorsabban változó világunkban egyáltalán nem meglepő, hogy egyik évről a másikra a kockázati tényezők élbolyába került a járványhelyzet. De vajon mi jöhet még? Mire érdemes biztosítást kötni? Az Allianz Hungária mindannyiunkat érintő, biztosításszakmai kérdéseket feszegető „Biztosítás 2030” nevű sorozatának indító anyagában azt vizsgálja, hogy milyen új kockázatokra és szituációkra érdemes felkészülnünk a nem is olyan távoli jövőben.
2021. 03. 02. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugodt hangulat, alacsony forgalom a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 307,92 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 402,33 ponton zárt kedden.
2021. 03. 02. 20:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra sztárjkolnak a Continental makói üzemében

Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében.
2021. 03. 02. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Enyhe emelkedéssel nyitottak kedden az amerikai értékpapírpiacok az előző napi nagy nyereségeiket követően.
2021. 03. 02. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddigi legeredményesebb évét zárta hazánkban a Raben

Fennállásának legeredményesebb évét zárta tavaly a Raben Trans European Hungary Kft. A logisztikai vállalat a kedvező pénzügyi eredmények mellett műszaki, informatikai fejlesztésekkel, valamint új telephely létesítésével erősítette pozícióját, idén pedig újabb raktárakat nyit az ország több pontján. A Raben Group nemzetközi szinten is jól teljesít, a 13 országban jelen lévő cégcsoport forgalma 2020-ban meghaladta az 1,26 milliárd eurót.
2021. 03. 02. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar gazdaság ellenállóbb az EU-s átlagnál?

A magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál, és hamarabb magára talált, mint a 2008-as válság után - írta a pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
2021. 03. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

190 millió euróból terjeszkedik a Kifli.hu-t működtető cég

A Rohlik Group 190 millió eurót gyűjtött össze befektetőktől, amelyet a már meglévő piacain való terjeszkedésre, valamint a németországi online élelmiszerpiacra belépésre fordítanak - közölte a Magyarországon a Kifli.hu webáruházzal jelen lévő társaság az MTI-vel kedden.
2021. 03. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon is gyökeresen átalakulhat a divatkereskedelem

Magyarországon az online divatüzletek 2020-as, 240 milliárd forintos forgalma 21 százalékkal 290 milliárd forintra nőhet az idén, részesedésük a divatpiacon a 2020-as 17,5 százalékról 20 százalékra emelkedhet 2023-ra - áll a Glami, a több mint 250 meghatározó európai divatwebáruház kínálatát egy online platformon összesítő keresőoldal internetes adatfelvételen és értékesítési statisztikákon alapuló kutatásában.
2021. 03. 02. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az arany tovább esett, a kamatok emelkedése megállt

Az arany 1.721 dollárig esett ma reggel a világ főbb pénzügyi központjaiban.
2021. 03. 02. 12:35
Megosztás:
Hozzászólások:

1,4 százalékkal nőtt a hazai GDP

A bruttó hazai termék (GDP) volumene a tavalyi negyedik negyedévben 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévihez, 2020 harmadik negyedévéhez viszonyítva 1,4 százalékkal nőtt, az előző év negyedik negyedévéhez mérve 4,1 százalékkal csökkent a magyar gazdaság szezonálisan és naptárhatással kiigazított teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 03. 02. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi azonnali tranzakció teljesült egy év alatt

Egy év alatt, az azonnali fizetési rendszer (AFR) elindulása óta közel 150 millió tranzakció teljesült azonnal 30 ezermilliárd forint értékben - közölte a Magyar Nemzeti Bank az MTI-vel kedden.
2021. 03. 02. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10 éves csúcson a lakáspiac

A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2021 februárjában, országosan 14 569 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 65-70 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2021. 03. 02. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak az európai piacok

Mínuszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfői záróértékükhöz képest.
2021. 03. 02. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez várható ma a hazai tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, de alapvetően továbbra is optimisták a piacok az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2021. 03. 02. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén teljesítettek az ázsiai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, és döntő részt mínuszt jeleztek a még nyitva tartó börzék irányadó mutatói is.
2021. 03. 02. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL részvény elemzés - mi ez nagy ugrás?

A 2200 forintos támaszról pattantak fel tegnap a vevők és indult nagy emelkedésnek a MOL. Elemzésünkben most kicsit jobban megnézzük, meddig is mehet ez a rally.
2021. 03. 02. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások: