A szakszervezetek elégedetlenek az új Munka törvénykönyvével

A szakszervezeti szövetségek elégedetlenek a július elsejével életbe lépett új Munka törvénykönyvével, és annak korrekcióját várják jövőre, az év végi minimálbér-megállapodást azonban jó eredménynek tartja a Liga és a Munkástanácsok is, miközben az Autonómok és a SZEF szerint romlani fog a munkavállalók helyzete 2013-ban.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta: 2012 a keserűség éve volt, 2013 talán a lehetőségek éve lesz. Kifejtette, hogy idén a MOSZ tagságának zömét kitevő fizikai dolgozók két fontos területen is érzékeny pozícióvesztést szenvedtek el.

 

Reálbérük - mindenekelőtt az egykulcsos adó bevezetése, illetve az adójóváírás kivezetése miatt - 6-8 százalékkal csökkent, ráadásul ott, ahol az adókompenzációt nem hajtották végre a munkáltatók, a reálbér csökkenése ennél is nagyobb volt. Palkovics Imre szerint az új Munka törvénykönyvének (Mt.) bevezetése és a rendvédelmi dolgozók érdekegyeztetési rendszerének "szétzilálása" volt a másik "keserű pirula".

 

Az új Mt., amelynek hatása 2013-tól fog kibontakozni, egyszerre idézheti elő a keresetek csökkenését és a kiszolgáltatottság növekedését a munkahelyeken - vélekedett az elnök. Hozzáfűzte: "természetesen ismerjük a gazdaság nehéz állapotát és a kormány küzdelmét az eladósodás megállításáért, ez utóbbi céllal magunk is egyetértünk. Úgy gondoljuk azonban, hogy a társadalmi szolidaritás 2012-ben nem érvényesült megfelelően, a terhek elosztása nem vette kellően figyelembe a legnehezebben élő társadalmi csoportok teherviselő képességét" - jelezte Palkovics Imre. A MOSZ azonban értékeli a nyugdíjak inflációt követő emelését, amely 2012-ben is megvalósult - tette hozzá.

 

Palkovics Imre szerint bíztató, hogy az idei év végén - ha nehezen is - de létrejött megállapodást a minimálbérekről. Ez több év után először eredményezhet az alacsony jövedelműek körében reálbér növekedést, természetesen csak akkor, ha a minimálbérek feletti kategóriákban is követik a példát a bérek korrekciójánál. Ugyancsak komoly hatása lesz a kormány rezsicsökkentő lépésének, amely önmagában 3 százalékos bruttó béremeléssel egyenértékű a legalacsonyabb keresetűek esetében - hangsúlyozta az elnök. A Munkástanácsok bízik az érdekegyeztetési intézmények újjászervezésében, az Mt. esetében pedig a módosításban.

 

Palkovics Imre szerint ugyanakkor jól vizsgázott a versenyszféra érdekegyeztetési fóruma. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke az évet értékelve kiemelte: idén arra törekedtek, hogy a hosszas harcok és tárgyalások árán újjáélesztett társadalmi párbeszéd intézményein keresztül, megpróbálják javítani a munkavállalók nehéz gazdasági és szociális helyzetét. Hangsúlyozta: decemberben a bérmegállapodás keretében öt év után először sikerült olyan mértékű minimálbér-emelésben megegyezni, amely reálbér-növekedéssel is együtt jár. Gaskó István hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a Liga folyamatosan tárgyal a kormánnyal többek között az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett a progresszív adózás bevezetéséről, valamint a hon- és rendvédelmi szakszervezetek, valamint a közszférás szakszervezetek diszkriminatív helyzetének megszüntetéséről.

 

A Liga Szakszervezetek 2010 decembere óta fennálló célja továbbá a sztrájktörvény korlátozó rendelkezéseinek visszavonatása a jogalkotóval - jelezte az elnök. Az idei év az átmenet éve volt a Munka törvénykönyve szempontjából is, hiszen 2012 júliusától az új Mt. teljes hatályosulásáig - 2013. január 1-ig - átmeneti szabályok is bonyolították az átállást. 2013 ezért az új Mt. által okozott anomáliák figyeléséről és kiküszöböléséről is szól majd - mondta Gaskó István. A Liga Tanács 2012-ben új stratégiát fogadott el, amely alapján egyrészről továbbra is törekszik az ágazatok egységesítésére, másrészt az országos munkáltatói szövetségekkel kötött stratégiai megállapodások segítségével nyitni kíván a kis- és középvállalkozások felé.

 

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke kiemelte, hogy idén sem nőtt a közszféra több mint 650 ezer munkavállalójának bére, és jövőre sem fog. Úgy vélekedett, hogy 2011-hez képest a jogszabályi környezet romlott, mert "életbe lépett az új alaptörvény, amely azt a látszatot kelti, hogy amit a kormány csinál az törvényes", miközben ez egyáltalán nem így van - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy erre a legjobb példa az új Munka törvénykönyve. Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke szerint "elégtelent" érdemel a kormány az oktatás és a szakképzés, valamint a Munka törvénykönyve kapcsán hozott idei intézkedéseiért. Az elnök szerint a kabinet "szétverte a nyugdíjrendszert", elvette a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj lehetőségét, és nem hajlandó érdemben tárgyalni egy új változatról.

 

Az érdekképviselet vezetője kiemelte: a kormány érdekegyeztetői gyakorlata sem elfogadható, és "az utolsó pillanatokban született jövő évi bérmegállapodás" is csak elégséges eredmény. Székely Tamás a kormány és a szakszervezetek közötti párbeszédet minősíthetetlennek tartja, s úgy véli, ez nem az érdekvédelem hibája. Az elnök hozzáfűzte: kiváló osztályzatot érdemelnek a középiskolások és felsőfokú hallgatók az elmúlt hetekben történtekért, azért az összefogásért, amely a szakszervezetek számára is példaértékű lehet. (MTI)


300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás: