A szélsőjobboldal nevetségessé tételét javasolja a Political Capital

A szélsőjobboldali pártok iránti választói fogékonyság csökkentésére tesz javaslatokat a Political Capital (PC) legfrissebb elemzésében. Az intézet a "hiszterizálás és stigmatizálás" helyett a szélsőséges nyilatkozatok nevetségessé tételét szorgalmazza, továbbá azt ajánlja a demokratikus pártoknak, hogy alakítsanak ki intenzívebb személyes kapcsolatot a csalódott választókkal és állítsák maguk mellé a fiatalokat.

A PC az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a tanulmányt idézve hangsúlyozza: a szélsőjobboldal fenyegetést jelent a képviseleti demokráciákra, erőszakot gerjesztő hatásuk ugyanis Európában összességében növekedni látszik. Felhívják a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a demokratikus "önvédelmi reflex" részeként kellő időben és a kockázatokkal arányosan kell fellépni a szélsőségek ellen, vagyis nem szabad túlértékelni és túlreagálni a szélsőjobboldal által gerjesztett veszélyeket. Az intézet elemzésében több általánosan elterjedt véleményt is tévhitnek minősít.

 

Vonzó, de hibás elgondolásnak nevezik például, hogy a szélsőségeket - az 1930-as évek mintájára - a gazdasági válság erősíti. Emellett kétségbe vonják, hogy lennének a szélsőjobboldalra vonatkozó általános tendenciák és a visszaszorításukra alkalmazható receptek. Mint írják, a szélsőjobboldal nem erősödik mindenütt Európában. Úgy látják Magyarország mellett Franciaországban, Görögországban, Svédországban látványos előretört a szélsőjobboldal az utóbbi években, ezzel szemben Belgiumban, Olaszországban és Norvégiában gyengült, Lengyelország pedig el is tűnt. A fentiek mellett tévesnek vélik azt is, hogy a törvények megoldást jelenthetnek a problémára.

 

A PC szerint a "jogfetisiszta" megközelítés Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is "látványos kudarcot vallott" ugyanis figyelmen kívül hagyta a szélsőjobboldalt igazából megalapozó társadalmi környezetet. Hangsúlyozzák, a szélsőjobboldali populista pártok felbukkanása és eltűnése a demokratikus rendszerek természetes velejárói, nem lehet és nem is szabad mindezt tiltással ellensúlyozni. Ehelyett szerintük inkább arra kell törekedni, hogy a demokratikus pártok saját magukhoz közelítsék a szélsőjobboldali pártok szavazóit.

 

Megjegyzik, a "szélsőjobboldal lételeme a provokáció", ezért a populista jobboldali politikai erőkkel szembeni hisztériakeltés és diabolizálás sokszor visszaüthet, helyette nézeteik nevetségessé tétele sokkal hatékonyabb stratégia lehet, különösen azért is, mert a szélsőjobboldal "leegyszerűsített, dagályos, túlzásokon alapuló" ideológiája erre lehetőséget is ad. A PC emellett a demokratikus pártok figyelmébe ajánlja az intenzívebb személyes kapcsolatok kialakítását a választókkal, mivel szerintük a szélsőséges politikai erők a korrupt, választóktól eltávolodott politikai elittel szemben tudják kiépíteni saját politikai táborukat.

 

A választóknak úgy kell érezniük, hogy a politika valóban róluk szól - teszik hozzá. Fontosnak tartják emellett az első szavazók aktivizálását is, mivel az új szélsőjobboldali mozgalmak végletekig leegyszerűsített és provokatív üzeneteikkel kifejezetten képesek megfogni a passzív, bizonytalan és politikai véleménnyel alig rendelkező fiatalokat és első szavazókat. Minderre válaszul a demokratikus erőknek új, a fiataloknak vonzó kommunikációs felületeket és beszédstílust kell kifejleszteniük. A Political Capital a Friedrich Ebert alapítvány támogatásával készítette a Szélsőjobboldal elleni stratégiák Kelet- és Nyugat-Európában című elemzését. (MTI)


Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás: