A tanácsadás a legdinamikusabban bővülő üzletág

A PwC a 2010. június 30-ával lezárt pénzügyi évre 26,6 milliárd dollár összesített bruttó árbevételről számolt be globálisan, ami állandó árfolyamok mellett kis mértékű, 1,5 százalékos növekedés a 2009-es eredményhez képest - közölte a cég szerdán. A tanácsadás a legdinamikusabban bővülő üzletág.

A PwC zászlóshajója, a könyvvizsgálat 13,3 milliárd dolláros árbevétellel a gazdasági feltételek tükrében jól teljesített, hiszen az előző évhez képest csak igen kis mértékben, 1,3 százalékkal esett vissza - ismerteti a cég közleménye. A könyvvizsgálati szolgáltatások iránti kereslet a továbbra is lassú gazdasági teljesítmény ellenére világszerte növekedett, ezt azonban ellensúlyozta a növekvő piaci árverseny. Habár az adótanácsadási szolgáltatások iránti kereslet a világgazdaság erősödésével összhangban a 2010-es pénzügyi év során javuló tendenciát mutatott, az ágazat árbevétele 2,9 százalékos visszaeséssel, 7,1 milliárd dolláron zárta az évet, ami mögött a vállalati tranzakciók és az átszervezési tevékenység csökkenése áll.

 

A tanácsadási üzletág visszatért az egészséges növekedési pályára, árbevétele 6,2 milliárd dollárra nőtt, amely az előző évhez képest 7,9 százalékos emelkedést jelent változó és 9,5 százalékos állandó árfolyamok mellett. A PwC üzletviteli tanácsadási részlegei különösen erőteljes növekedéssel, az előző évinél 15 százalékkal jobb eredménnyel zártak. A tanácsadás eredményei tükrözik a gazdasági környezet 2010-es pénzügyi év folyamán tapasztalt javulását, ez az a terület, amely a jelenlegi gazdasági környezethez és a PwC növekedési stratégiájához viszonyítva egyaránt a növekedés egyik kulcseleme lesz majd a cég szerint. A földrajzi területeket tekintve eltérően alakult az árbevétel: Ázsiában 8,2, a Közel-Kelet és Afrika régióban 8,5 százalékkal nőtt, Nyugat-Európában stabil maradt, Észak-Amerikában és a karibi térségben pedig 1,7 százalékkal csökkent.

 

"A globális gazdaság talpra állása hosszabb ideig tart, mint amire legtöbben számítottunk, és a világ számos részén tapasztalható nehézkes üzleti feltételek még mindig megnehezítik ügyfeleink és a PwC helyzetét egyaránt. A 2010-es pénzügyi év utolsó negyedévében már láthatóak voltak a javulás jelei, és reméljük, hogy ezt követően is folytatódik a növekedés. A 2011-es pénzügyi évben eddig szolgáltatásaink teljes palettáján biztató az üzletmenet növekedése" - idézi a közlemény Dennis M. Nallyt, a PricewaterhouseCoopers International elnökét. A tanácsadó cég közölte: megújult stratégiával és márkával jelenik meg a világpiacon, amely illeszkedik eddigi tevékenységéhez és eredményeihez. A PricewaterhouseCoopers megújította arculatát és PwC-re egyszerűsítette nevét, hogy ezzel is erősítse és modernizálja megjelenését világszerte. A vállalat filozófiájának fókuszában az értékteremtés és a kapcsolatépítés állnak. (MTI)


A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás:

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében; a Mol Plugee Partnerprogramba bekerülő vállalatokat akár nettó 3,6 millió forintos marketing hozzájárulással segítik, hogy új, nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítsenek - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 03. 21:00
Megosztás:

A Kärcher és a STIHL jövőformáló akkumulátor-együttműködést hoz létre

Két innovációs éllovas, egy közös jövőkép: az Alfred Kärcher SE & Co. KG és az ANDREAS STIHL AG & Co. KG bejelentette, hogy stratégiai akkumulátor-együttműködést kötnek, amelynek célja, hogy a professzionális felhasználók számára egységes, nagy teljesítményű és hosszú távon is jövőbiztos akkumulátorrendszert kínáljon. A partnerség fókuszában a STIHL által fejlesztett ALLPRO akkumulátorrendszer áll, amelyet a jövőben mindkét vállalat professzionális termékei fognak használni.
2026. 07. 03. 20:00
Megosztás:

Kapitány István: megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter pénteken Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 19:00
Megosztás:

Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között

Aláírták a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 03. 18:30
Megosztás:

Emelkedtek az újautó-regisztrációk Németországban az idén, gyorsult az elektromos járművek térnyerése

Németországban 5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első fél évben, miközben tovább gyorsult az elektromos meghajtású modellek térnyerése: a tisztán elektromos autók regisztrációja 48,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) pénteken.
2026. 07. 03. 18:00
Megosztás:

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC a két társaság döntése alapján - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 07. 03. 17:30
Megosztás:

Gyorsuló visszaesést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Gyorsuló ütemű visszaesést jeleznek a brit gazdaság júniusi aktivitásának mérőszámai, elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 03. 17:00
Megosztás:

Lezárult a FOXPOST és a Packeta csomagautomata-hálózatának egyesítése

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a FOXPOST hálózatába. Az összeolvadással egységessé vált a csomagfeladás folyamata, valamint elkészült az új FOXPOST mobilalkalmazás, amelyen keresztül a vállalat teljes, több mint ötezer átvételi pontból álló hálózata elérhető.
2026. 07. 03. 16:00
Megosztás:

Hatékony és gyors fúziókontrollal is segíti a GVH a gazdaság működését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számos a vállalkozásokat segítő, bürokráciacsökkentő intézkedést hajtott végre az elmúlt években. Ennek egyik legsikeresebb területe az összefonódás ellenőrzés volt. Sor került a fúziós eljárások megújítására, hatékonyabbá tételére. Az összefonódás-bejelentési keretrendszer lehetőséget ad az előzetes egyeztetésre, amellyel élnek is a vállalkozások. 2025-ben 100%-os volt az előzetes egyeztetések aránya. Ez azt jelenti, hogy a GVH minden összefonódást megvizsgál, miközben törekszik arra is, hogy a problémamentes összefonódások minél rövidebb idő alatt megvalósulhassanak, ezzel is támogatva a gazdasági élet tervezhetőségét, zavartalan működését.
2026. 07. 03. 15:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe a széttartó alapanyagárak mellett

Enyhén csökkent az élelmiszer-alapanyagárak globális referenciamutatója júniusban, mivel a gabonafélék, a cukor és a tejtermékek áresése ellensúlyozta a növényi olajok és a húsfélék drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 07. 03. 15:00
Megosztás:

Az építőipar strukturális átalakuláson megy keresztül

Az egyre komplexebbé váló beruházások sikere ma már nem csupán a kivitelezési kapacitáson múlik, sokkal inkább a különböző szakterületek összehangolt működésén. Egy nagyberuházás során akár 15-20 különböző szakterület munkáját kell összehangolni, az épületgépészettől és automatizálástól kezdve az energetikai rendszereken át a digitalizációig és az üzemeltetésig. Egy több tízmilliárd forintos fejlesztési projekt esetében már néhány napos koordinációs hiba is jelentős többletköltséget, erőforrás-átütemezést és határidőcsúszást eredményezhet.
2026. 07. 03. 14:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a Cohera élén

A tudatos vállalkozói létet és a harmonikus életvitelt a Kárpát-medence magyarok lakta területein nagyhatású programokkal támogató COHERA CO. s.r.o. operatív irányítását az alapító Vicsápi Natáliától 2026. július 1-től Andricza Zsuzsanna személyében új vezérigazgató veszi át. A tartós növekedést produkáló, éves szinten ma már 1,0 – 1,5 millió EUR árbevételű cégcsoport üzleti szolgáltatásokkal és egy hatékony együttműködési platform biztosításával segíti ügyfeleit Magyarországon, Szlovákiában, Szerbiában és immár Romániában is.
2026. 07. 03. 14:00
Megosztás:

Történelmi USDC-lépésre szánta el magát a Standard Chartered

A Standard Chartered a globálisan rendszerszinten jelentős bankok közül elsőként biztosít közvetlen hozzáférést az USDC stabilcoin kibocsátásához és visszaváltásához intézményi ügyfelei számára. A Circle-lel kötött együttműködés révén a vállalatok a bank már meglévő csatornáin keresztül válthatják fiatpénzüket stablecoinra, majd szükség esetén ismét hagyományos devizára. A dubaji indulás nem csupán egy új szolgáltatás bevezetését jelenti: fontos lépés lehet a stablecoinok és a hagyományos bankrendszer összekapcsolásában.
2026. 07. 03. 13:30
Megosztás:

Lajosmizsei eperként árulták a külföldi szamócát – NKFH fellépés és milliós bírságok az országos ellenőrzésen

Hat héten át tartó országos akcióban vizsgálta a szamóca-kínálatot a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal közösen. Az ellenőrök összesen 482 forgalmazóhelyen vizsgálták a szezon egyik legnépszerűbb gyümölcsét, és 537 szamócatételt ellenőriztek a kereskedelem teljes spektrumában. A kiemelt ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatóság szakemberei.
2026. 07. 03. 13:00
Megosztás:

A MET Csoport 1,2 milliárd eurós hitelkeretet írt alá

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport sikeresen biztosított egy jelentősen túljegyzett, 1,2 milliárd eurós borrowing base hitelkeretet (Borrowing Base Facility, BBF) Értékesítési és Kereskedelmi Üzletága (Sales and Trading) számára. A hitelkeret erősíti a Csoport pénzügyi rugalmasságát és támogatja a folyamatos növekedést, valamint az ügyfélközpontú stratégiát.
2026. 07. 03. 12:30
Megosztás:

A Zcash nagy dobása: a Tachyon milliárdoknak skálázná a privát pénzt

A Zcash Tachyon fejlesztési programja nem egyszerűen gyorsabb blokkokat ígér. A projekt alapjaiban alakítaná át a privát tranzakciók szinkronizálását, a tárcák állapotkezelését és a hálózati adatok tárolását. A cél egy olyan titkosított fizetési rendszer létrehozása, amely akár felhasználók milliárdjait is képes lehet kiszolgálni – miközben a kvantumszámítógépek jelentette jövőbeli kockázatokra is felkészül. A technológiai út egyre tisztábban látszik, a finanszírozás és a gazdasági fenntarthatóság azonban továbbra is komoly kérdés.
2026. 07. 03. 12:00
Megosztás:

Nyári szabadságok: a legtöbb vita tévhitből fakad

A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken: ki dönt a szabadság időpontjáról, köteles a munkáltató teljesíteni a munkavállaló kérését, kiadható előre a még meg nem szerzett szabadság, vagy éppen kötelező nyáron kivenni az időarányos szabadságot. A legtöbb konfliktus nem a szabályok megszegéséből, hanem azok félreértéséből adódik. A Niveus összefoglalta, mire érdemes figyelniük a munkáltatóknak ezekben a hónapokban.
2026. 07. 03. 11:30
Megosztás:

Enyhültek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A fejlett kötvénypiacokon a vártnál gyengébb júliusi amerikai munkaerő-piaci riport vezette a befektetők kezét. Az amerikai kamatemelési várakozások szeptemberre valamelyest enyhültek ugyan, de a piaci árazásban idénre továbbra is szerepel legalább egy 25 bázispontos emelés. Mindez azt követően történt, hogy szerdán az eurózónában a vártnál kevésbé gyorsuló júniusi infláció nyomán enyhültek a kamatemelési várakozások, de a piac ennek ellenére is számít még legalább egy 25 bázispontos emelésre az EKB-tól idén. Christine Lagarde szerdán Sintrában azt mondta, hogy az inflációs és növekedési kockázatok kiegyensúlyozottabbá váltak, mint néhány hete voltak, Kevin Warsh pedig újra hangsúlyozta, hogy elkötelezett a 2%-os inflációs cél mellett. Tegnap az amerikai és a német 10 éves hozam is minimálisan emelkedett a szerdai nagyobb ugrást követően, előbbi 4,49%, utóbbi 2,9% volt, míg a hozamgörbe rövid vége lejjebb tolódott. Az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások nyomán az euró erősödött a dollárral szemben, az EURUSD 1,143-ig emelkedett.
2026. 07. 03. 10:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek

Az amerikai részvénypiacok vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést: a technológia túlsúlyos NASDAQ 0,8%-kal esett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a Dow 1,1%-os emelkedéssel búcsúzott, így immár negyedik egymást követő hete zár pluszban. A technológiai szektor általános gyenge teljesítménye annak volt köszönhető, hogy a befektetők profitot realizáltak az idei erőteljes árfolyam-emelkedések után. Az amerikai félvezetőszektor legfontosabb és legszélesebb körben követett benchmarkja második egymást követő napja esett, tegnap 5,4%-kal. A Tesla 7,5%-kal került lejjebb a megelőző napok emelkedése után annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál jobb második negyedéves szállítási adatokat közölt. A Financial Times értesülései szerint az OpenAI 5%-os részesedést kínál az amerikai kormánynak, ezzel enyhíteni kívánva az AI cégeken egyre erősödő politikai nyomást.
2026. 07. 03. 10:00
Megosztás: