A települések negyedében ellátatlanok az ápolásra szorulók
Az elmúlt napokban sok szó esett szakértői körökben a nagy ellátórendszerek, az egészségügy, az oktatás, valamint a közigazgatás szerkezeti átalakításának szükségességéről. Az a tény, hogy a több mint egymillió rászorultat ellátó szociális szféra működésének racionalizálását egyetlen elemző sem említette, jól jellemzi a Szociális és Munkaügyi Minisztérium elmúlt nyolc éves tevékenységét.
A két kormányzati ciklus alatt sikerült teljesen súlytalanná, láthatatlanná tenni az ágazatot. A megszorító intézkedések és a jogszabályi módosítások tömegét zúdították a rendszert működtető intézményekre és önkormányzatokra anélkül, hogy előzetesen tesztelték, a szakmával érdemben megvitatták volna a lehetséges következményeket.
Az évek során lépésről-lépésre összeeszkábált, folyamatosan új elemekkel toldozott ellátó és támogatási rendszer újragondolása, átalakítása mostanra nagyon sürgetővé vált. A jelenlegi szisztémában a szolgáltatásokban egyszerre vannak jelen a párhuzamosságok és az egyre növekvő ellátatlanság – fogalmazott Németh Sándor, a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének elnöke. Így a tartós ápolásra és gondozásra szoruló idősek, a krónikus betegségben szenvedők és a fogyatékkal élők esélye a megfelelő színvonalú és szakszerű ellátásra jelentősen csökkent.
Ma Magyarországon a települések negyedében a rászorultak semmiféle ellátásban nem részesülnek. A jelenlegi finanszírozási rendszer nem a Nyugat-Európában szokásos és jól funkcionáló szisztémát követi, nem a rászorultak állapotának megfelelő ellátást támogatja. Egy végtagtörés utókezelése esetén például nem különbözteti meg egymástól a jelentősen eltérő ápolást igénylő 20 és 80 éves beteget, helyette teljesen logikátlan módon aszerint szelektál, milyen jellegű intézményben, kórházi rehabilitációs osztályon vagy idősotthonban kerül sor a lábadozásra.
Amikor a jogszabály-alkotók szembesültek azzal a képtelenséggel, hogy a bentlakásos intézmények feleakkora összegből kénytelenek ugyanazt a szakápolási tevékenységet nyújtani, mint a krónikus fekvőbeteg osztályok, nem sokat teketóriáztak. A szakma legnagyobb megdöbbenésére a várható hatások elemzése nélkül, a kórházi támogatás csökkentésével egyenlítették ki a különbséget, katasztrofális helyzetbe sodorva ezzel az eddig még nagy nehézségek árán ugyan, de működő rendszert.
Németh Sándor úgy látja, az új szaktárca legsürgősebb feladata az ágazat állapotának felmérése és a felelőtlen megszorítások miatt kialakuló csődhelyzetek elhárítása, tehát a tűzoltás lesz. Az érdemi szakmai tervezés, az új, már működő tartós ápolási rendszer felépítése csak ezután indulhat majd el.
