A versenyszférára ráerőltetett bérkompenzáció hatásaitól tart a VDSZ

Tömeges elbocsátásokat, a kisebb cégek csődjét, s végül az ipari termelés teljes szétverését is eredményezheti a "bérkommandó" legújabb akciója, a versenyszférára is ráerőltetett bérkompenzáció - állítja a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) legfrissebb állásfoglalásában, amelyet kedden kapott meg az MTI.

Rogán Antal és négy fideszes párttársa, valamint egy KDNP-s képviselő terjesztette a parlament elé azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a kormány rendeletben állapíthatná meg a bruttó 300 ezer forint alatti munkabérek emelési mértékét, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen 2012-2013-ban.

 

A közlemény szerint: "a tervezett intézkedés nem más, mint a kormány rossz szja-módosításának sunyi korrigálása, s aki nem engedelmeskedik, feketelistára kerülhet". A vegyipari szakszervezet jelzi, hogy az újabb előkészítetlen tervezet miatt egyre többen jelzik részvételüket a hónap végére összehívott országos tiltakozó nagygyűlésre. A közleményben idézik Székely Tamást, a vegyipari szakszervezet elnökét, aki szerint "csődbe megy, vagy formailag elküldi és feketemunkásként, netán színlelt alvállalkozói szerződéssel "visszafoglalkoztatja" dolgozóinak többségét.

 

Nagyjából ezekből a lehetőségekből választhatnak azok a versenyszférában működő cégek, amelyek nem tudják béremeléssel kompenzálni a kormány elhibázott szja-változtatásának a hatását, de nem akarnak a hatalom feketelistájára sem kerülni". Az elnök felháborítónak tartja, hogy a közbeszerzési eljárásokból, valamint az állami támogatásokból való kizárással fenyegeti a hatalom azokat a magáncégeket, amelyek nem garantálják az adóváltozás veszteseinek, - a 300 ezer forint alatti keresetűeknek - a bérkiegészítését.

 

A közlemény szerint a szakszervezeti vezető aggályosnak tartja azt is, hogy egy másik előterjesztésből kiderült, a jövőben nem büntetheti az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelet (OMMF) a szakszervezet ellenes jogsértéseket. Székely Tamás szerint "ez azt jelenti, hogy a kormány a bérkompenzálás végrehajtásának ellentételezéseként törvényesíti a munkaadók kontroll nélküli egyeduralmát a dolgozók felett".

 

A VDSZ az indítvány elvetését és azonnali egyeztetést követel a témában. Nem aratott osztatlan sikert a bérkompenzációra vonatkozó törvényjavaslat a munkaadók körében, amit az is jelez, hogy a munkaadók szerint a tervezett változtatás a foglalkoztatás biztonságát veszélyezteti. A vélemények ugyanakkor nem egyöntetűek a szóban forgó kérdésben: egyes szakszervezetek üdvözlik, mások azonban csak tüneti kezelésnek tartják azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a kormány rendeletben állapíthatná meg a bruttó 300 ezer forint alatti munkabérek emelési mértékét, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen 2012-2013-ban.

 

A javaslatot Rogán Antal és négy fideszes párttársa, valamint egy KDNP-s képviselő terjesztette a parlament elé, és a gazdasági bizottság támogatta általános vitára kerülését. Rogán Antal az ülésen a munkaadók felmérésére hivatkozva azt mondta, hogy 40-45 milliárd forintba kerülhet a kötelező bérkompenzáció, ugyanakkor a nyereségadó és az adminisztráció csökkentésével ennél több pénz marad a vállalkozásoknál.


Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás:

A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolutnál is, az érintett ügyfeleket pedig e-mailben értesíti a bank.
2026. 07. 21. 16:00
Megosztás:

Albérlet biztosítása: kinek a dolga megkötni?

A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy védte-e megfelelő biztosítás a bérleményt.
2026. 07. 21. 15:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával alakítják át az iskolai oktatást Kínában

Egyre szélesebb körben alkalmaznak mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszereket a kínai iskolákban, amelyek személyre szabott feladatok összeállításával, a tanulók teljesítményének elemzésével és a tanárok munkájának támogatásával segítik az oktatást - közölte kedden a kínai állami média.
2026. 07. 21. 14:00
Megosztás:

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 13:00
Megosztás:

Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok betiltását az iskolákban

Támogatja a mobiltelefonok és további elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az iskolákban a cseh kormány - közölte újságírókkal Andrej Babis a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A javaslatot a közelmúltban közösen terjesztette elő a parlementben Andrej Babis kormányfő és Robert Plaga oktatásügyi miniszter, így a kormány kedvező állásfoglalása várható volt. Robert Plaga szerint a kormány döntése egyhangú volt.
2026. 07. 21. 12:00
Megosztás:

Romániai céget vásárol fel a Zeiss

Jóváhagyta a bukaresti versenytanács, hogy a német Zeiss felvásárolja az aradi székhelyű Edy Optic LTT SRL nevű céget - írja a profit.ro az intézmény közleménye lapján.
2026. 07. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 21. 09:00
Megosztás:

Ökológiailábnyom-kalkulátort készített a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

Tudományos alapokon álló ökológiailábnyom-kalkulátort készítettek vállalkozások számára a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói – közölte a BGE hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 08:00
Megosztás:

Több mint 50 ezer négyzetméternyi modern logisztikai és irodaterülettel bővít Magyarországon a WLP

A logisztikai piacot jellemző országos túlkínálat ellenére a prémium lokációk továbbra is erős keresletet vonzanak, amire a Weerts Logistics Parks (WLP) új fejlesztései is bizonyítékul szolgálnak. A vállalat Ebesen átadta logisztikai csarnok- és irodakomplexumának második, 33 400 négyzetméteres ütemét, míg Vecsésen a közel 17 ezer négyzetméteres új logisztikai fejlesztés kivitelezése terveiknek megfelelően halad. A Debrecen térségében és a fővárosi repülőtéri régióban megvalósuló beruházások nemcsak a hazai logisztikai infrastruktúrát erősítik, hanem jelentős gazdaságélénkítő hatással is bírnak: a WLP tapasztalatai szerint egy 50 ezer négyzetméteres fejlesztés akár több, mint 300 új munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá, míg a teljes fejlesztési területek benépesülésével hosszabb távon több mint 1000 új állás jöhet létre.
2026. 07. 21. 07:00
Megosztás:

Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás:

Csúcsforgalom jellemezte a használtautó-piacot az első félévben

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi cserélt gazdát 2026 első félévében. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 922 ezres csúcsa is.
2026. 07. 21. 04:00
Megosztás:

Megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.
2026. 07. 21. 03:00
Megosztás:

Jönnek az egyetemi ponthatárok: hol a legkönnyebb, és hol a legnehezebb kiadó lakást találni?

Idén július 23-án teszik közzé a felvételi ponthatárokat, ami után minden évben előtérbe kerül a kérdés, hol lehet még időben jó albérletet találni. A kollégiumi férőhelyek száma ugyanis a legtöbb egyetemvárosban közel sem elegendő, ezért a frissen felvételt nyert hallgatók egy része a kiadó lakások piacán találja meg új otthonát. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Nőtt az euróövezet építőipari termelése májusban

Májusban sorban a második hónapban nőtt az építőipari termelés az euróövezetben éves összevetésben és havi szinten is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
2026. 07. 20. 23:00
Megosztás:

Az EU 550 millió euróra bírságolta az AliExpress-t az illegális termékek kezelése miatt

Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
2026. 07. 20. 22:00
Megosztás:

Új szakemberekkel erősödik a közmédia

A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel - a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel - bővül a Kossuth rádió szerkesztősége - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 20. 21:00
Megosztás: