AAA AUTO: a magyarok leginkább három márkát kedvelnek

Az AAA AUTO Csoport idén áprilistól – amikor megkezdte magyarországi működését – augusztus végéig 1,170 járművet értékesített fóti telephelyén. Az első hónapok összesített adatai alapján az AAA AUTO által értékesített legnépszerűbb használtautó-márkák az Opel, a Ford és a Suzuki voltak. Az idén április óta értékesített autók 14 százaléka Opel, 12 százaléka Ford, és 11 százaléka Suzuki márkájú volt.

Az eladott használt autók színét illetően a magyar vásárlók körében a legnépszerűbb a szürke, az idáig értékesített autók 30 százaléka ilyen színű volt, a második legkedveltebb szín a kék (16 százalék), míg a fekete (15 százalékkal) a harmadik helyen végzett. Ez megfelel az új gépjárművek piacán tapasztalt jelenlegi trendnek, ahol szintén a szürke a legkedveltebb, aminek feltehetően az az oka, hogy a szürke szín nagyon hasonlít az ezüsthöz. Az AAA AUTO magyar vevőinek döntő többsége jobban szereti a kézi, mint az automataváltós gépkocsikat: az eladott autók mintegy 93 százaléka manuális váltóval rendelkezik. Az is kiderült, hogy a vásárlók inkább benzines autót választanak: a vevők kétharmada benzines autót keres, dízelest csupán a vásárlók egyharmada választ.
 
“A fóti telephelyünk megnyitását követő hónapok értékesítési számai alapján, már most hasznos tanácsokat tudunk adni a magyar gépjárművezetőknek. Ha szeretnék, hogy az általuk vásárolt autót később jó áron el tudják adni, és nem akarnak hosszú ideig várni a vevőre, akkor azt tanácsoljuk nekik, hogy a három legnépszerűbb márka egyikét, Opelt, Fordot vagy Suzukit válasszanak, méghozzá szürke, kék vagy fekete színben” - mondta Karolína Topolová, az AAA AUTO vezérigazgatója. “Az AAA AUTO-nál az a tapasztalatunk, hogy ezek az autók hagyják el leghamarabb a bemutatótermet, ha pedig az autó kézi váltós és benzines is, az további előnyt jelent.”
 
Ami a használt autók vételi és eladási árát illeti, az AAA AUTO fóti telephelyén a vevők többsége 800 ezer és egymillió forint közötti áron vásárol autót, míg a telephelyen eddig megfordult használt autók átlagára 1,674,821 forint volt. A drágább, kétmillió forint feletti áron kínált autók is népszerűek, a telephelyen értékesített autók 25 százaléka ebbe a kategóriába sorolható, köszönhetően az alacsony – 50 ezer km alatti – futásteljesítményüknek.A magyarországi használtautó-vásárlók 37 százaléka leginkább a 100-150 ezer kilométert megtett autókat keresi.
 
“Az AAA AUTO magyarországi vevői elsősorban a keveset futott használt autókat keresik, 1,6 millió forint körüli áron” - tette hozzá Topolová. “Ez azonban nem jelenti azt, hogy az eladóknak tartaniuk kellene a magasabb áron történő értékesítéstől, amennyiben autójuk jó minőségű és keveset futott. Az AAA AUTO pontosan ezt a minőségi szintet célozza meg, és büszkék vagyunk rá, hogy ezt biztosítani tudjuk a vásárlóink számára.”


Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 14,25 százalékról 14,00 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.
2026. 07. 24. 19:00
Megosztás:

Hányan dolgoznak most hivatalosan Magyarországon?

Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 07. 24. 18:00
Megosztás:

TRX 0,45 dollár felé: a TRON a Solana nyomában

A TRON hálózat stabilcoin-forgalma és felhasználói aktivitása továbbra is kiemelkedő, miközben a TRX árfolyama megőrizte hosszabb távú emelkedő trendjét. Az onchain adatok alapján a blokklánc egyre fontosabb szerepet tölt be a kisebb értékű USDT-utalásokban, a technikai indikátorok pedig egyelőre a vásárlóknak kedveznek.
2026. 07. 24. 17:00
Megosztás:

Előrejelzési piacok: hogyan sűríti egyetlen árba a tömeg tudását

Santiago Robledo Hernández sportanalitikus és kriptopiaci megfigyelő számára az előrejelzési piacok legfontosabb tulajdonsága nem a spekuláció, hanem az információs hatékonyság.
2026. 07. 24. 16:30
Megosztás:

Nem csak a magasabb fizetés miatt vállalnak külföldön munkát a magyarok

A külföldi munkavállalás a legtöbb érintett magyar számára pozitív tapasztalat: háromnegyedük szerint azt követően javult az életminőségük, tízből nyolcan pedig elégedettek jelenlegi vagy legutóbbi külföldi állásukkal. Bár továbbra is a magasabb kereset a legfontosabb motiváció, egyre nagyobb szerepet kapnak a családi szempontok is – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából
2026. 07. 24. 16:00
Megosztás:

Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás: