Aggasztó Görögország helyzete - BDI

Mélyen aggasztónak nevezte a görögországi választások nyomán kialakult helyzetet a német iparszövetség (BDI) elnöke. Hans-Peter Keitel szerdán Berlinben elmondta: a politikai stabilitás és az európai elkötelezettség hiánya elbizonytalanítja a befektetőket.

Keitel hangsúlyozta: a BDI jelenleg nem tudja javasolni német vállalatoknak, hogy Görögországban eszközöljenek beruházásokat. "Fogalmunk sincs, merre tart Görögország" - mondta, hozzátéve, hogy a beruházásokhoz megbízható partner kell, akivel 10-20 évre szóló megállapodást lehet kötni. Kifejtette: Görögország sorsa az euróövezeti tagság miatt az ország és a gazdaság méreténél jóval nagyobb jelentőséggel bír, ezért a német ipar szereplőit tömörítő szövetség is "mély aggodalommal" szemléli a fejleményeket.

 

A görögök számára kedvezőbb lenne, ha az euróövezetben maradnának, a sikeres válságkezelésnek azonban előfeltétele a stabilitás és az elköteleződés az európai integráció mellett. A BDI elnöke külföldi újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen az euróövezeti válságról általánosságban szólva hangsúlyozta: nem valódi vita a fiskális szigor és a növekedés ösztönzése közti fesztültségről szóló diskurzus, hiszen "mindenki növekedést akar" és mindenki szeretné az államháztartási hiány, illetve az államadósság csökkentését is, de nem lehet megfeledkezni arról, hogy a válságot az állami túlköltekezés és eladósodás váltotta ki.

 

Az államok ezzel a politikával "elveszítették szuverenitásuk egy részét" és "zsarolhatóvá váltak" a pénzügyi piacok által, ezt a kiszolgáltatottságot pedig csak az államháztartás rendbetételével lehet megszüntetni. Keitel hangsúlyozta: nincs más választás, mint a konszolidáció, és a növekedésnek sincsen alternatívája, állami forrásokkal viszont nem lehet ösztönözni a gazdaságot, "mert nincs rá pénze az államnak". A közpénzből finanszírozott programok továbbá nem vezetnek hosszabb fenntartható gazdasági növekedéshez.

 

Ugyanakkor az állam a növekedést gátló elemek kiiktatásával, a szabályozás egyszerűsítésével és a nagy szerkezetek - például az oktatási rendszer - korszerűsítésével támogathatja a gazdaságot. Hans-Peter Keitel pénzügyi vonatkozásban egyedül az uniós támogatások területén lát tennivalót. Kifejtette: hatékonyabban is el lehetne költeni az uniós forrásokat, ezt mutatja például Spanyolország esete, hiszen ott igen jelentős fejlesztéseket valósítottak meg uniós támogatásból, az ország mégis komoly gondokkal küszködik. (MTI)

Korábban utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is!

A megszokott folyó havi 12-e előtt utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is az év hátralévő részében az Államkincstár tájékoztatása szerint.
2025. 09. 11. 02:00
Megosztás:

Mivel fűtsünk ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyar otthonok fűtését legnagyobb arányban földgázzal oldják meg. A KSH statisztikái alapján 2019-ben az ország 2877 településén működött vezetékes gázszolgáltatás. Az ellátottság 2000 és 2005 között jelentősen bővült, ekkor 80%-ról 91%-ra emelkedett, majd ezt követően érdemi változás nem történt. A háztartások 73%-ában alkalmaztak gázt a lakások fűtésére. A gázhálózatra csatlakoztatott otthonok aránya Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyében volt a legnagyobb (83, illetve 81–81%), míg a legalacsonyabb Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyében (46, illetve 54–54%).
2025. 09. 11. 01:00
Megosztás:

Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban

Míg a kínai vezetők mindenekelőtt fejlett technológiákat várnak el a jövő járműveitől, a németek számára a biztonság a legfontosabb – derül ki az AUMOVIO legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet a vállalat az „IAA Mobility 2025” kiállítás megnyitóján mutatott be Münchenben. Az AUMOVIO a Continental Automotive üzletágából létrejött, új, önálló autóipari és mobilitási technológiai vállalat, amely 2025 szeptemberétől működik saját márkanév alatt.
2025. 09. 11. 00:01
Megosztás:

Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai

A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 09. 10. 23:30
Megosztás:

Hány forint lesz egy EURÓ 2025 végén és 2026 végén?

Az idei stagnálás után jövőre növekedhet a magyar gazdaság, az export és a beruházások várható élénkülésével a GDP 2,3 százalékkal bővülhet 2026-ban. Az árrésstop és a viszonylag erős forint árfolyam inkább hűti, míg a mezőgazdasági termelői árak alakulása fűtheti az inflációt, amely idén 4,7, míg jövőre 4,1 százalék lehet. A forint ugyan jelenleg kissé felülértékelt, a nemzetközi és a belföldi kamatok különbözete azonban segít fenntartani az árfolyamot. Egy euró idén év végén 405, míg 2026 végén 410 forint lehet.
2025. 09. 10. 23:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a termelői árak alakulása az USA-ban

Augusztusban a várakozásokra rácáfolva 0,1%-kal csökkentek az amerikai termelői árak az előző hónaphoz képest.
2025. 09. 10. 22:30
Megosztás:

Grayscale új kriptótermékre lő: jön a Hedera Trust a Nasdaqra, emelkedésben az HBAR

A Grayscale új, HBAR-alapú befektetési alapot tervez indítani a Nasdaqon, amit az intézményi érdeklődés erős jeleként értékel a piac. Az árfolyam azonnal reagált: 3%-os emelkedéssel áttörte a 20 napos mozgóátlagot.
2025. 09. 10. 22:00
Megosztás:

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás:

NAV: Hamarosan szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-ig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:00
Megosztás:

Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
2025. 09. 10. 18:30
Megosztás:

Energiamegtakarítás, ami a pénztárcán is látszik

A tudatos pénzügyi döntések közé ma már nemcsak a megtakarítások vagy befektetések tartoznak, hanem az is, hogyan gazdálkodunk az otthonunk vagy vállalkozásunk energiafelhasználásával.
2025. 09. 10. 18:00
Megosztás:

Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?

Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
2025. 09. 10. 17:30
Megosztás:

A vártnál gyengébb eredmény ellenére száguld az Oracle árfolyama

Az Oracle tegnap tőzsdezárás után tette közzé pénzügyi évének első egyedéves jelentését.
2025. 09. 10. 17:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására

A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek

2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.

A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
2025. 09. 10. 16:00
Megosztás: