Aki inkorrekt, bűnhődni fog!

A tisztességtelen üzleti magatartásnak komoly következményei lesznek a jövőben, és az alvállalkozóival vagy beszállítóival szemben nem korrektül eljáró cég bűnhődni fog - tartalmazza Bakonyi József, a Közbeszerzések Tanácsa elnökének az MTI-hez a közbeszerzési törvény csütörtöki elfogadását követően eljuttatott közleménye.

"Kiemelkedően fontosnak és időszerűnek tartom a közbeszerzési szabályok megújítását, a gyakorlati tapasztalatok és szakmai észrevételek lehető legszélesebb körű hasznosulását" - írta az elnök, aki szerint ezért a Közbeszerzések Tanácsa is aktív szerepet vállalt a közbeszerzési jogszabályok újragondolásában. Bakonyi emlékeztet arra, hogy ennek során a közbeszerzési eljárások szereplőinek széles körű bevonása mellett már ez év tavaszán műhelymunkát kezdeményezett a közbeszerzési rendszer megreformálása érdekében, továbbá kidolgozta koncepcionális javaslatait a közbeszerzési törvény és végrehajtási rendeletei módosításához, amelyet többek között eljuttatott az illetékes kormányzati szerveknek.

 

Az elnök szerint a törvénymódosítás fontos újításai között kell említeni, hogy lépéseket tesz a közbeszerzési eljárások gyorsítása, az eredményes közbeszerzési eljárások számának növelése, a körbetartozások enyhítése, valamint a korrupció elleni hatékony fellépés érdekében. A tanács különösen fontosnak tartja a kis-és középvállalkozások "helyzetbe hozását" azzal, hogy kiszélesíti a részajánlattétel lehetőségét. A jövőben ez a kötelezettség minden ajánlatkérőt érinteni fog, a szabály alkalmazásától csak szigorúan meghatározott feltételek esetén mentesülhetnek. A kis-és középvállalkozások érdekeit is szolgálja, hogy az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződésben rögzített teljesítési biztosítékok összegét csak a jogalkotó által maximált mértékben határozhatja meg.

 

A törvénymódosítás számos előírása kívánja megakadályozni a közbeszerzési eljárások kiírása, illetve lefolytatása során felmerülő visszaéléseket, tisztességtelen gyakorlatot, így például szabályokat rögzít a kiírások "testre szabásának" megakadályozására. A javaslat meghatározza továbbá, hogy melyek azok a formai követelmények, amelyeknek az ajánlattevő ajánlatának meg kell felelnie, azzal, hogy az ajánlatkérő ezeknél csak egyszerűbb formai követelményeket írhat elő. Ez a célkitűzés áll a javaslat azon rendelkezése mögött is, mely szerint, ha az ajánlat bontásán egy jelen lévő személy kéri, az ajánlatkérő az ajánlat ismertetését követően azonnal köteles lehetővé tenni a felolvasólapba történő betekintést.

 

Az elnök fontosnak tartja a körbetartozások problémájára reagáló azon javaslatot, amely szerint, ha egy adott személy vagy szervezet a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog részt venni a szerződés teljesítésében, nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem közös ajánlattevőként szerepel az eljárásban. Szintén ezt a célt hivatott a jövőben elősegíteni a kizáró okok között annak kötelező jelleggel történő előírása, hogy a közbeszerzési eljárásban nem lehet olyan ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, amely korábbi - de 2010. szeptember 15-ét követően megkezdett - közbeszerzési eljárásaiban kötött szerződéseivel kapcsolatban az alvállalkozója felé fennálló fizetési kötelezettsége tíz százalékot meghaladó részét nem teljesítette, vagy fizetési késedelme meghaladta a határidőt követő tizenöt napot.

 

A tisztességtelen üzleti magatartásnak komoly következményei lesznek a jövőben, az alvállalkozóival vagy beszállítóival ily módon bánó cég bűnhődni fog. Új, és gyakorlati tapasztalatok híján nem mérhető eleme a törvénymódosításnak, hogy kimondja: az ajánlatkérő kérheti, hogy a tanács (titkársága) megvizsgálja az általa megküldött hirdetményt annak továbbküldése, feladása előtt, hogy megfelel-e a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak. Tehát bizonyos esetekben a hirdetmény ellenőrzést opcionálissá teszi. A hirdetmény ellenőrzése és a díj megfizetése kötelező lesz viszont, ha a közbeszerzést részben vagy egészben európai uniós támogatásból valósítják meg és a hirdetményt nem hivatalos közbeszerzési tanácsadó küldi meg az ajánlatkérő nevében közzététel céljából.

 

Az elnök közleménye az új elemek között említi, hogy a tanács elnökének, alelnökének és tagjainak megbízatása a törvény hatályba lépést követő 16. napon megszűnik, és a jelölésre jogosult szervezetek ezen időpontra kötelesek tagot jelölni a tanácsába. A törvény alapelveinek és egyes közérdekű céloknak az érvényesítése a tanácsban a GVH elnöke; a közbeszerzésekért felelős miniszter; a gazdaságpolitikáért felelős miniszter, illetve az általuk kijelöl személyek feladata. Bakonyi szerint bár a létszámcsökkenés, és az érdekképviseletek tanácsi részvételének csökkenése sokak szemében a demokrácia sérüléseként, a különböző szakmai érdekek megjeleníthetőségének csökkenéseként vagy ellehetetlenüléseként interpretálható, csupán a számok önmagukban keveset jelentenek.

 

Álláspontja szerint a kormányzat által meghirdetett teljes körű törvénymódosítás során megszólítandó közbeszerzői kör, valamint a tanács által idén tavasszal kezdeményezett széleskörű civil és szakmai érdekegyeztetés képes a számok által keltett űrt és társadalmi hiányérzetet - a tanács létszámától függetlenül - megszüntetni, hiszen minden érdeksérelem, minden gyakorlati tapasztalás, minden közbeszerzést érintő változtatási érdek és szándék, javaslat vagy csupán kritika hasznosulhat. "Összességében az a véleményem, hogy a törvénymódosítással megcélzott gazdaságélénkítő, vállalkozásbarát, és egyszerűsítő törekvés előszobája lehet a hazai közbeszerzési törvény teljes átdolgozásának. Ez a törekvés szoros összhangban van az EU által is szorgalmazott egyszerűsítő, átláthatóságot és jogbiztonságot adó célokkal" - áll Bakonyi József közleményében.


Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás: