Alakuló ülés: 19 állandó bizottsága lehet az új Országgyűlésnek

(MTI) - Az új parlamentben várhatóan 19 állandó bizottság működik majd, a jelenlegiek mellett újként jön létre a fogyasztóvédelmi testület. Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő pénteki egyeztetésen nem tudtak megegyezni az ellenzéki pártok az egymás között felosztható parlamenti bizottsági elnöki és alelnöki posztok arányáról. A külügyi bizottság elnöklésének ügye nyitott maradt, az MSZP szerint ezt a testületet továbbra is az ellenzéknek kell vezetnie. Megállapodás született a frakciók parlamenti patkóban elfoglalt helyéről.

Az új Országgyűlés a tervek szerint 19 bizottsággal, eggyel többel működik majd, mint a jelenlegi: az új testület a fogyasztóvédelmi bizottság lesz. Új nevet kap a környezetvédelmi bizottság, ez lesz a fenntartható fejlődés testülete. Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság a lakhatás ügyét is feladatként kapja.

 

A törvényhozás május 14-re tervezett alakuló ülését előkészítő, sorrendben a harmadik, mindegy két órás pénteki egyeztetésen a Fidesz a jelenleg létező 18 testület mellé indítványozta a fenntartható fejlődés bizottságának megalakítását, de ettől az ellenzék kérésére elállt, majd - utóbbi indítványára - "átkeresztelték" a környezetvédelmi bizottságot a fenntartható fejlődés bizottságává, valamint megegyezés született egy, a fogyasztóvédelemmel foglalkozó új testület létrehozásáról.

 

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt kezdeményezte, hogy a jövőben 19 állandó bizottsága legyen az Országgyűlésnek, hatnál - az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási; a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki; a foglalkoztatási és munkaügyi; a fenntartható fejlődés; a nemzetbiztonsági; a fogyasztóvédelmi bizottságokban - adjon elnököt az ellenzék, a kormánypártoknak 23, az ellenzék pedig 14 alelnöki helye legyen. Utóbbi számát később 16-ra emelte fel.

 

Az ellenzéki pártok alapvetően elfogadhatónak nevezték a struktúrát, de nyitott kérdés maradt a külügyi és határon túli magyarok bizottságának ügye: az MSZP szerint azt elvi okok, a kormányzat ellenőrzése miatt továbbra is az ellenzéknek kell vezetnie ezt a testületet, a Fidesz azonban ehelyett az ellenzéknek felkínált egy alelnöki posztot még eggyel megtoldaná.

 

Az ellenzéki pártok nem tudtak megegyezni a Fidesz által felkínált hat bizottsági elnöki poszt és a kormány oldal által új indítványként előterjesztett 16 alelnöki hely egymás között felosztható arányáról. Az MSZP 3:2:1, az LMP 2:2:2 arányban osztaná fel a három párt között az elnöki posztok számát; a Jobbik azt jelezte, a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját szeretné megkapni.

 

Lázár János leszögezte: az alakuló ülésen dönteni kívánnak a Ház vezetéséről és a bizottsági struktúrától, reméli az ellenzéki pártok meg tudnak egyezni, ezt nem kívánják befolyásolni; mint mondta, a kereteket ajánlották fel. A megbeszélésen az ellenzéki pártok megegyeztek a patkóban egymás mellett elfoglalt helyükről: a Fidesz-KDNP ül az elnöki pulpitus jobb oldalán kezdődő szektorokban, a frakciószövetséget az LMP követi a sorban, majd a Jobbik, és az MSZP.

 

A Jobbik bejelentette, hogy a "legbaloldaliabb" szektort átengedi a szocialistáknak. Molnár Oszkár, az egyetlen független képviselő az LMP mögött ül majd. Lázár János bejelentette: a Fidesz azt kezdeményezi, hogy ha az alakuló ülés május 14-én, pénteken lesz, akkor az Országgyűlés legközelebb május 17-én, hétfőn üljön össze; azon a héten valószínűleg végig ülésezik a Ház.

 

A tervek szerint jövő kedden folytatódnak az egyeztetések. Szerdai egyeztetésükön már elfogadták a frakciók képviselői, hogy házelnök mellett ö t alelnöke legyen az Országgyűlésnek, három kormánypárti és két ellenzéki; megállapodtak abban is, hogy tíz jegyzővel működik ezentúl a Ház, amelyből ötöt a kormánypárt ad, két-két jegyzője lesz az MSZP-nek és a Jobbiknak, egy pedig az LMP-nek.


Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás:

37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Egyre több ügyfél kerülhet bajba számla nélküli kivitelezés miatt

Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül egy későbbi vita vagy meghibásodás esetén az ügyfél könnyen bizonyítási nehézségekbe ütközhet.
2026. 05. 21. 06:00
Megosztás:

A magyar dolgozók 62%-a úgy érzi romlott a vásárlóereje

A wherewework.hu karrierplatform fizetési elégedettséget és munkahelyi biztonságérzetet vizsgáló kutatása szerint a magyar munkavállalók visszajelzéseiben erősen megjelenik a pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság érzete: a dolgozók 62%-a gyengébb vásárlóerőről számol be, 52% elégedetlen a fizetésével, míg 43% nem érzi biztonságban jelenlegi pozícióját a következő 12 hónapban. A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy Magyarországon az AI-t a válaszadók többsége nem a munkahelyi biztonságot fenyegető tényezőként, hanem inkább a munkavégzés hatékonyságát javító technológiaként látja.
2026. 05. 21. 05:30
Megosztás:

Öreg járművek, elszaladó árak: merre tart a magyar autópiac?

Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az újautó-vásárlások terén is. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése az, hogy sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az európai szinthez - írja közleményében a Bank360. A pénzügyi szakportálnak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója segített eligazodni az autópiacon.
2026. 05. 21. 05:00
Megosztás:

85 millió forintért kelt el Hantaï Simon festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

A hatalmas sikert hozó klasszikus árverés után a háború utáni és kortárs művek aukciójával és egy 85 milliós leütéssel folytatta a tavaszi szezont a Virág Judit Galéria. A világ egyik leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantaï Simon Festmény című monumentális képéért fizettek ennyit, de Birkás Ákos Kopf című munkája is 28 millió forintnál állt meg.
2026. 05. 21. 04:30
Megosztás:

TRX árfolyam elemzés: erős bikás trendben a Tron kriptovaluta, de túlhevült jelzések mellett jön az előrejelzés

A Tron (TRX) árfolyama az elmúlt hetekben látványos emelkedő pályára állt, és a csatolt napi grafikon alapján már a 0,36 dolláros zóna közelében mozog. A technikai indikátorok többsége vételi jelzést ad, a mozgóátlagok kifejezetten erős trendet mutatnak, ugyanakkor az RSI és a Stochastic alapján a piac már túlvett állapotba került. Ez azt jelenti, hogy a TRX technikai képe továbbra is pozitív, de rövid távon megnőtt egy korrekció vagy oldalazás esélye.
2026. 05. 21. 04:00
Megosztás:

Panellakás áráért új építésűt? Van, ahol lehetséges

Megtörtént a szinte elképzelhetetlen a lakáspiacon: annyira felgyorsult a panelek drágulása Budapesten, hogy több kerületben is minimálisra apadt az árelőnyük az új építésű otthonokhoz képest. Sőt, van olyan országosan ismert lakótelep is, ahol egy közel fél évszázados házgyári lakás árából kijöhet akár egy, a közelben épülő, zöldövezeti, lakóparki új otthon.
2026. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Kölcsön adtam a pénzem valakinek, de nem fizet, mit tehetek jogilag?

A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, hogyan érdemes pénzt kölcsönadni ismerősöknek, és milyen lehetőségei vannak akkor, ha az összeget nem kapja vissza.
2026. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás:

Nő a NATO és Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye

Egyes európai NATO-országok "nukleáris területen végrehajtott nyíltan provokatív lépései" következtében nő a NATO és az Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában.
2026. 05. 21. 00:30
Megosztás:

A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás:

A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás: