Amikor a közös ötletekből valóság lesz - negyedszer indul az OTP Class Pályázat

Az OTP Bank 2026-ban negyedik alkalommal hirdeti meg az OTP Class Pályázatot, amelyre bármely magyarországi általános vagy középiskola 5–13. évfolyamos osztályai jelentkezhetnek. A pályázók két kategóriában - közösségépítés és az iskolai környezet fejlesztése - valósíthatják meg elképzeléseiket.

Amikor a közös ötletekből valóság lesz - negyedszer indul az OTP Class Pályázat

A szakmai zsűri összesen hat nyertes osztályt választ ki, amelyek közösségenként 500 000 forint támogatásban részesülnek, emellett az OTP Fáy Alapítvány különdíjakat is átad. A közös tervezés, a feladatok megosztása és a tudatos költségvetés elkészítése során az osztályok olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amelyek a pályázaton túl is hasznosak lehetnek számukra. A nevezéseket szeptember 28. és november 15. között várják.

Egy iskolai osztályban rengeteg jó ötlet születik, de egy elképzelés megvalósításához sokszor nemcsak lelkesedésre van szükség. Tervezni kell, megosztani a feladatokat, összeállítani a költségvetést és tartani a határidőket. Éppen ez a közös folyamat formálhatja igazán közösséggé az osztályt: amikor a diákok nemcsak együtt álmodnak meg valamit, hanem közösen dolgoznak is azért, hogy az ötletből valóság legyen. 

Az OTP Bank negyedik alkalommal meghirdetett OTP Class Pályázata ebben támogatja a magyarországi általános és középiskolák 5-13. évfolyamos osztályait. Legyen szó egy közösségépítő osztálykirándulásról, tanulmányi napról vagy akár az iskolaudvar megszépítéséről, a pályázat segítségével az elképzelések kézzelfogható célokká válhatnak.

Közös ötletből közös ügy

Az OTP Class Pályázaton két kategóriában lehet nevezni: a közösségépítés kategóriában olyan projektek kaphatnak támogatást, amelyek az osztályközösséget erősítik, míg az iskolai környezet fejlesztése kategóriában az iskola közösségi tereinek, környezetének vagy mindennapi életének jobbá tételét célzó elképzelésekkel lehet pályázni. A szakmai zsűri mindkét kategóriában három nyertes osztályt választ ki, így összesen hat közösség részesülhet egyenként 500 000 forint támogatásban.

Emellett az OTP Fáy Alapítvány is különdíjakkal jutalmazza a kiválasztott pályázókat. A 2025-ös OTP Class Pályázat nyerteseinek projektjei is jól mutatják, milyen sokféle elképzelés válhat valósággá egy osztály közös munkájának köszönhetően. A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium nyertes osztálya a Pénzmúzeumba látogathatott el, a Kiskunhalasi Református Kollégium diákjai fenntarthatósági „Zsugorító Műhelyt” hoztak létre, míg a Törökkoppányi Általános Iskola győztes osztálya az iskolai színpad felújítására fordíthatta a támogatást.

„Egy jó ötlet önmagában még csak a kezdet. Igazán akkor válik értékessé, amikor az osztály elkezd közösen gondolkodni azon, hogyan lehet megvalósítani. Ki miben tud segíteni, mire lesz szükség, hogyan áll össze a költségvetés - ezek mind olyan kérdések, amelyekre együtt kell választ találni. Az OTP Class Pályázattal nemcsak a megvalósításhoz szeretnénk támogatást adni, hanem ahhoz a közös gondolkodáshoz és együttműködéshez is, amely az ötlettől elvezet a kész projektig. Közben pedig a diákok a pénzügyi tervezést is a gyakorlatban próbálhatják ki” - mondta Szögi Ágnes, az OTP Bank Fiatal Szegmensért és Számlamegoldásokért felelős vezetője.

Több mint egy pályázat

A közös tervezés során mindenki megtalálhatja a saját szerepét: van, aki az ötletelésben, más a szervezésben, a kreatív bemutatkozás elkészítésében vagy éppen a költségvetés megtervezésében vesz részt. Ezért érdemes időben nekikezdeni a közös munkának, hogy az osztálynak legyen ideje együtt átgondolni, hogyan szeretné megvalósítani az elképzelését. A pályázathoz pénzügyi edukációs lehetőség is kapcsolódik: az osztályok az OTP Bank szakértőinek interaktív előadásán is részt vehetnek, ahol a mindennapokban is hasznosítható pénzügyi ismeretekkel gazdagodhatnak. A program népszerűségét jól mutatja, hogy a 2025-ös pályázók több mint 80 százaléka kérte az előadást.

Az OTP Class számla - átlátható keret a közös célokhoz

Az OTP Class számla biztonságos és átlátható megoldást nyújt az osztályok közös pénzügyeinek kezelésére. Legyen szó kirándulásról, közös programról vagy egy nagyobb osztályprojektről, a számla segítségével egyszerűbben követhetők és kezelhetők a közös kiadások, a szülők számára pedig kényelmesebb lehet az osztály pénzügyeinek intézése.

Hogyan lehet pályázni?

Az OTP Class Pályázatra 2026. szeptember 28. és november 15. között várják a jelentkezéseket. A részletes feltételek és a szükséges információk a pályázat hivatalos felületén érhetők el.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Bank a kondíciók módosításának jogát fenntartja. További részletekről kérjük, tájékozódj az OTP Bank bankfiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből valamint a részvételi szabályzatból.


Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás: