Lannert Judit: az erkölcsi bizonyítvány már nem lesz elég a kinevezésekhez

Az érvényes erkölcsi bizonyítvány már nem lesz elegendő "egy vezetői döntés meghozatalához" - írta az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebookon hétfőn a fóti gyermekotthon többször is bántalmazási ügybe keveredett volt igazgatójának elbocsátása ügyében. Lannert Judit egyúttal visszavonta a férfit legutóbb alkalmazó csepeli általános iskola igazgatójának vezetői megbízását.

Lannert Judit: az erkölcsi bizonyítvány már nem lesz elég a kinevezésekhez

Bejegyzésében a miniszter felidézte: Páger Pál Attila gyógypedagógust 2026. augusztus 20. után érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal, de a fóti gyermekotthonban elkövetett gyermekbántalmazási érintettséggel vette fel az igazgató a csepeli Farkas Bertalan Általános Iskolába.

Lannert Judit szerint "érthetetlen és elfogadhatatlan", hogy az igazgató vezetői tisztségben ilyen mértékben felelőtlenül járt el, hiszen Páger Pál Attila neve nemcsak a közösségi médiában szerepelt, hanem február óta folyamatban van ellene egy vizsgálati eljárás is gyermekbántalmazás ügyben.

"A döntés hátterének azonnali kivizsgálását kértem és intézkedtem. Az igazgató vezetői megbízását visszavontam" - közölte a miniszter.

Megítélése szerint az eset a rendszer súlyos hiányosságára mutat rá. Hozzátette, ő azt a tájékoztatást kapta, hogy a kinevezett tanár "adminisztratív szempontból megfelelt", és az igazgató "semmilyen más szempontot nem mérlegelt".

Lannert Judit kiemelte: a vezetői autonómia nem csupán szabadságot jelent, hanem óriási felelősséget is. "Azt várom el az ország minden intézményvezetőjétől és tankerület-vezetőjétől, hogy a gyermekek érdekeit messzemenőleg a legfontosabb szempontnak tekintsék minden döntésüknél és a tisztségük betöltése során minden egyes nap" - hangsúlyozta.

A miniszter az esetet elfogadhatatlannak nevezte, és közölte: "nem maradhat következmények nélkül, és a jövőben nem fordulhat elő".

Szavai szerint fontos a meglévő jelzőrendszer felülvizsgálata és megerősítése, amely a vezetői autonómiát nem sértve alapos háttérképet ad minden kinevezés előtt.

"Nem keveredhet olyan felnőtt, pedagógus a magyar oktatási rendszerben gyermekek közelébe, aki bármilyen szempontból veszélyt jelenthet számukra, aki nem azon dolgozik nap mint nap, hogy a rábízott gyermekeket a legjobb tudása és legjobb szándéka szerint tanítsa, segítse, támogassa" - fogalmazott.

Páger Pál Attilát, a fóti gyermekotthon volt igazgatóját szeptember 4-én azonnali hatállyal elbocsátották a csepeli Farkas Bertalan Általános Iskolából. Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter akkor úgy fogalmazott: "a gyermekeink biztonsága a legfontosabb".


A BlackRock szerint az AI-ügynökök hozhatják el a stabilcoinok következő nagy hullámát

Egyre több mesterségesintelligencia-rendszer képes önállóan adatot kérni, szolgáltatást igénybe venni és összetett feladatokat végrehajtani. A BlackRock szerint hamarosan fizetniük is kell mindezért – és ebben a stabilcoinok kaphatnak fontos szerepet.
2026. 09. 27. 23:00
Megosztás:

Bitcoin vagy Ethereum: melyik érheti el előbb a korábbi csúcsát?

A Bitcoin és az Ethereum is jelentősen elmarad korábbi történelmi csúcsától, de eltérő pályán mozognak. Szeptember 27-én a Bitcoin nagyjából 84 900 dolláron állt, ami 33 százalékkal marad el a 2025 októberében elért 126 080 dolláros rekordtól. Az új csúcshoz így körülbelül 49 százalékos emelkedésre lenne szükség.
2026. 09. 27. 22:00
Megosztás:

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten sok napsütéssel: a hőmérséklet jellemzően 21-25 Celsius-fok között alakul a legmelegebb órákban, de a reggelek csípősek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 27. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 27. 20:00
Megosztás:

A Vodafone kijevi adatközpontjára mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
2026. 09. 27. 19:00
Megosztás:

Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint mindez a zöld átállás költségeit is más megvilágításba helyezi: a klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni.
2026. 09. 27. 18:00
Megosztás:

Több mint 700 millió eurós sürgősségi segélycsomagot különít el globális válságok kezelésére az EU

Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 09. 27. 17:00
Megosztás:

Szakmai találkozót szervez a fiatalok mentális egészségéről a Magyar Színház

Az addikciók megelőzését és a színházi nevelés prevenciós szerepét állítja a középpontba a Színházi Nevelési Szakmai Találkozó, amelyet október 3-án rendeznek meg a Magyar Színházban.
2026. 09. 27. 16:00
Megosztás:

A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás: