Alig haladt az autópályák építése Romániában

Alig haladt az autópályák építése 2017-ben Romániában. Miután 2016-ban egyetlen kilométer új autópályát sem nyitottak meg, 2017-ben csupán a dél-erdélyi autópályán Lugos és Déva között sikerült átadni egy 15,4 kilométeres szakaszt.

Alig haladt az autópályák építése Romániában

A Magyarországról Erdélybe utazók a Csanádpalota-Nagylak határátkelő után Aradot, Temesvárt és Lugost érintve 162 kilométert haladhatnak autópályán a bánsági Marzsináig (Margina). Innen 58 kilométert kell országúton autózniuk, hogy Dévánál ismét felkanyarodhassanak a gyorsforgalmi útra, és ezen tehessenek meg további 137 kilométert Nagyszebenig. Innen a tervek szerint délre kanyarodik majd a pálya, és az Olt völgyén szeli át a Kárpátokat. Ahhoz, hogy Bukarest autópályán legyen megközelíthető, Nagyszeben és Pitesti között további 155 kilométer gyorsforgalmi utat kell megépíteni.
    

A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) honlapján elérhető decemberi kimutatás szerint 2018 második felében már 14 kilométeresre apadhat a hézag a dél-erdélyi pályán. Ekkor kell ugyanis átadni egy 21 kilométeres szakaszt, melyen mostanig a munkálatok 79 százalékát végezte el a kivitelező, és egy 22 kilométeres másik szakaszt, melyen 70 százalékig jutott az építő. A kimaradó problémás 14 kilométer átadását csak 2020 márciusára tervezi a CNAIR.
   
A Nagyvárad és Brassó közé tervezett észak-erdélyi autópályának továbbra is csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasza vehető igénybe. A CNAIR ugyan közölte, hogy novemberben megtörtént a Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométeres szakasz műszaki átvétele, de ezt várhatóan csak 2018 augusztusában nyitják meg a forgalom előtt. Ekkorra készül el ugyanis az a Szamos-híd, amely összeköti az új pályaszakaszt a meglévővel.
   
Az észak-erdélyi pályán a meglévő szakasztól keletre, Aranyosgyérestől Marosvásárhelyig folynak még építési munkálatok. Az 52 kilométeres távot a CNAIR öt szakaszra osztotta és mindegyik megépítésére más-más céget keresett. A kivitelezési szerződéseket 2015 márciusában írták alá, de az állam csak 2017 novemberében  elhárította el a bürokratikus akadályokat az építés útjából. Ekkorra sikerült ugyanis pótolni az idő közben lejárt környezetvédelmi engedélyt, és kiállítani az építési engedélyt a teljes szakaszra. Az egyik kiválasztott útépítő már 2016-ban megunta a várakozást és felbontotta a szerződést, így a Marosvásárhelyhez legközelebb eső szakasznak még mindig nincs kiválasztott építője. A többi szakaszon - a decemberi kimutatás szerint - a munkálatok 19-49 százaléka valósult meg.
   
A CNAIR december 15-re ígérte a magyar-román államhatárhoz legközelebb eső Bors-Berettyószéplak szakasz építőinek a kiválasztását, de a versenytárgyalás győzteseit még nem hirdette ki. A társaság ezt a szakaszt is három részre bontotta, és más-más útépítőt keresett az egyes szakaszokra. A 60 kilométeres szakaszon még a Bechtel társaság kezdte el a pálya építését. Az amerikai cég a munkálatok mintegy ötven százalékát végezte el 2013-ig, amikor a román kormány szerződést bontott vele. A munkálatok befejezésére már korábban is versenytárgyalást írtak ki, ám a 2015-ben kihirdetett győztes neki sem látott a munkának. 2016 novemberében a szerződés felbontását kérte.
   
A dél-erdélyi és az észak-erdélyi pályát Szászsebes és Torda között összekötő gyorsforgalmi úton várható a leghamarabb egyes szakaszok átadása. A 70 kilométeres pálya négy szakaszát más-más cég építi. Amint a CNAIR közölte, a Nagyenyed és Marosdécse közötti 12 kilométeres szakaszt már 2018 januárjában megnyitják a forgalom előtt, és várhatóan még az első félévben elkészül a Torda és Marosdécse közötti szakasz is. Ezen a munkálatok 94 százalékával készült el decemberig az építő. A társaság előrejelzése szerint a 2018-as év végéig Tordától Gyulafehérvárig lehet majd ezen az autópályán haladni.
   
Felix Stroe román szállításügyi miniszter a folyamatban lévő útépítésekre hivatkozva jelentette be októberi beiktatásakor, hogy 2018-ban legkevesebb 150 kilométer autópályát adnak át Romániában. Hivatali elődje, Razvan Cuc 90 kilométer pálya átadását ígérte 2017-re. Jelenleg 748 kilométer gyorsforgalmi utat vehetnek igénybe a Romániában utazók.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: