Alkotmánymódosítás - Brüsszel minden eszközzel betartatja az uniós jogot

Az alaptörvény negyedik módosításának délután várható elfogadásával kapcsolatos újságírói kérdésre az Európai Bizottság szóvivője hétfőn kijelentette: a brüsszeli testület minden rendelkezésre álló eszközzel be fogja tartatni az uniós előírásokat.

Pia Ahrenkilde Hansen ismertette, hogy a José Manuel Barroso aggodalmait összefoglaló levelére küldött válaszában Orbán Viktor ismét megerősítette: Magyarország és kormánya elkötelezett az európai jogszabályok és értékek mellett. A szóvivő kijelentette, hogy amíg a parlament nem fogadja el az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatot, addig a bizottság nem tud hivatalosan, érdemben reagálni annak tartalmára, mert azzal megelőlegezné a parlamenti voksolás kimenetelét, de biztosított afelől, hogy a szavazást követően az Európai Bizottság reagálni fog.


A bizottság szóvivője szintén újságírói kérdésre határozottan kijelentette: az Európai Bizottság nem alkalmaz kettős mércét, az uniós szerződéseket minden tagállamnak be kell tartania. "A mi dolgunk biztosítani azt, hogy az uniós jogot, amelyet a tagállamok maguk számára kötelezőnek ismertek el, be is tartsák. Természetesen ehhez rendelkezésünkre állnak jogi eszközök(...) és nem fogunk habozni, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközt bevessünk annak érdekében, hogy a tagállamok teljesítsék jogi kötelezettségeiket, mert az Európai Unió így működik" - jelentette ki a szóvivő, aki arra is kitért hogy ezzel kapcsolatban nem lehet általánosítani, Magyarországgal szemben is az uniós jog konkrét előírásaiból kiindulva, jogi alapon intézkedtek, és több kérdésben sikerült is megállapodásra jutni, hogy Magyarország betartsa az uniós jogot.

 

Mindazonáltal a szóvivő szerint úgy látszik, hogy most, az alkotmánymódosítás kapcsán ismét előkerülnek korábbi ügyek, amelyekkel kapcsolatban a bizottság korábban már fogalmazott meg kifogásokat. A teljesség igénye nélkül a szóvivő példaként említette az adatvédelmi ombudsman ügyét, a bírák kötelező nyugdíjazását, a hallgatói szerződésekkel kapcsolatban pedig a munkaerő szabad áramlásának elvét.


A kormánypártok február 8-án nyújtották be a parlamentnek alkotmánymódosító javaslatukat, amely az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban megsemmisített átmeneti rendelkezések többségét beemelné az alaptörvénybe. Érvelésük szerint az Ab nem tartalmi véleményt mondott a szabályokról, hanem elfogadásuk módját kifogásolta. A kormányoldal úgy döntött, hogy az előzetes választási regisztrációt - amelyet szintén alkotmányellenesnek talált az Ab - nem fogja tartalmazni alaptörvény, a kampánykorlátozások egy részét viszont igen. A javaslat kimondaná, hogy az alaptörvény tavaly januári hatályba lépése előtt meghozott Ab-határozatok hatályukat vesztik, de ez nem érinti az ezek által kifejtett joghatásokat.

 

A magyar alkotmánymódosítás terve kapcsán Guido Westerwelle német külügyminiszter az európai alapértékek tiszteletben tartását követelte. A német diplomácia irányítója az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve újságírók előtt kijelentette: nem csupán papírra leírt alkotmányos jogokról van szó, hanem arról is, hogy ezeket a jogokat a gyakorlatban élettel kell megtölteni. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió értékközösséget jelent, aminek az egyes tagországokban is meg kell nyilvánulnia. A német liberális politikus emlékeztetett arra, hogy a múlt héten három további uniós ország - Dánia, Finnország és Hollandia - külügyminiszterével együtt azt szorgalmazta, alakítsanak ki az unión belül hatékonyabb mechanizmust az alapértékeknek a tagországban való védelmére. Jelezte, hogy kedden Berlinben beszél majd Áder János magyar köztársasági elnökkel.

 

Michael Spindelegger, az osztrák külügyek irányítója pedig a kérdés tisztázását sürgette hétfőn Brüsszelben. 

A külügyminiszteri tanácskozásra érkeztekor adott rövid nyilatkozatában - megjegyezte: nem ez első eset, hogy a magyarországi jogalkotás "európai jogi és szomszédsági" aggodalmakat kelt. (MTI)


A Tron megelőzte az Ethereumot: 94 milliárd dollárnyi USDT fut a hálózaton

A Tron átvette a vezetést az Ethereumtól a Tether USDT stabilcoin hálózati kínálatában, miután a Tron blokkláncon forgalomban lévő USDT mennyisége megközelítette a 94 milliárd dollárt. A fejlemény nem azt jelenti, hogy a Tron minden szempontból maga mögé utasította az Ethereumot, ugyanakkor jól mutatja, hogy a stabilcoin-tranzakciók és a digitális dollárforgalom területén egyre nagyobb szerepet tölt be.
2026. 09. 04. 07:30
Megosztás:

Szeptemberben megnyílnak a pénztárcák: tízből hét vásárló komolyan költ a szezonváltásra

Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez az egyik tanulsága az Etele Plaza friss, vásárlói körében végzett online felmérésének. A szezonváltás ugyanakkor komoly kiadással is járhat, sokan jelentősebb összeget különítenek el az őszi beszerzésekre. A többség vásárlóereje lényegében nem változott a tavalyihoz képest, a kuponos események pedig elsősorban a már korábban tervezett vásárlásokat mozdítják elő.
2026. 09. 04. 07:00
Megosztás:

Már 2030 előtt elkezdhetik a termelést az első új szélerőművek

Elképzelhető, hogy már 2030 előtt elkezdik az áramtermelést az első új szélerőművek, de a héten kiírt pályázat arra ad lehetőséget a befektetőknek, hogy 2032-ig fejezzék be a projekteket - mondta a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön sajtóbeszélgetésen.
2026. 09. 04. 06:30
Megosztás:

A papírtérképektől az adatvezérelt működésig: merre tart a közúti árufuvarozás?

Navigáció, telematika, digitális tachográfok – ami harminc évvel ezelőtt még manuálisan, analóg módon vagy papíron működött, mára digitalizálódott. A közúti árufuvarozás még az 1990-es években is nagyrészt a járművezetők tapasztalatára és hozzávetőleges becslésekre támaszkodott. Az útvonalak és a forgalmi viszonyok kiszámíthatatlanok voltak, a határokon túli üzemanyagárakról csak megközelítő információk álltak rendelkezésre, a valutaváltás készpénzben történt. Nem rögzítették rendszeresen a járművezetők és a teherautók mozgását, illetve a rendkívüli eseményeket, és arra sem volt lehetőség, hogy a diszpécserek közvetlenül kapcsolatba lépjenek az úton lévő sofőrökkel. Mindez ma már nehezen elképzelhető. Egy dolog azonban nem változott: ha technikai probléma merül fel, az ügyfeleknek teljes körű támogatásra és gyors segítségre van szükségük – a fuvarozásban éppúgy, mint más ágazatokban.
2026. 09. 04. 05:30
Megosztás:

Bizonytalanság idején az utazási csomagok nyertek: mérleg a régió 2026-os nyári utazásairól

A 2026-os nyári szezon rekordmagas előfoglalásokon alapuló, ígéretes kezdet után a február végi közel-keleti konfliktus kitörése miatt komoly átrendeződésen ment keresztül. Az INVIA adatai és a Travelplanet.pl, illetve Wakacje.pl portálok nyári szezonra vonatkozó foglalási statisztikái alapján a közép-európai utazási piac bizonyította rugalmasságát: a leginkább érintett desztinációk gyorsan stabilizálódtak, az utazási csomagok iránti kereslet pedig összességében erős maradt.
2026. 09. 04. 05:00
Megosztás:

Nem mentek el nyaralni a kölcsönfelvevők, taroltak a lakáshitelek és a személyi kölcsönök

A nyár második hónapja is rendkívül erős keresletet hozott a lakossági hiteleknél, alig látszik nyoma a szabadságolási szezonnak. A júliusi számok alapján a BiztosDöntés.hu szakértői szerint lakáshiteleknél már augusztus végére sikerülhetett túlszárnyalni a bankoknak a 2025-ös, teljes évi szerződéses összeget, és szeptember végére ugyanez lehet a helyzet a személyi kölcsönöknél is.
2026. 09. 04. 04:30
Megosztás:

Júliusban is dübörgött a magyarországi hitelpiac

Júliusban is kiemelkedően magas, közel 255 milliárd forintos összeget ért el az újonnan kötött lakáshitelek szerződéses összege – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Ezzel a lakáshitelpiac első héthavi kihelyezése megközelítette az 1 832 milliárd forintot, ami a teljes tavalyi év eredményének már több mint 93%-át teszi ki. Ezzel egyidőben a személyi hitelek piaca is tovább hasított, elvégre a júliusi kihelyezés is meghaladta a 150 milliárd forintot – írja közleményében a Bank360.
2026. 09. 04. 04:00
Megosztás:

Felülvizsgálja a 4iG minősítését a Scope Ratings

A Scope Ratings felülvizsgálja a 4iG Nyrt. minősítését esetleges lemínősítés céljából - jelentette be szerdán a Scope a honlapján.
2026. 09. 04. 03:30
Megosztás:

Mennyibe kerül a lakhatásunk? Kiderült, hány magyar jön ki nehezen a bevételeiből

Az Európai Unióban 2025-ben a háztartások 7,7%-a fordította elkölthető jövedelmének több mint 40 százalékát lakhatásra, az ő költségeik mondhatók definíció szerint kifeszítettnek – derül ki az Eurostat friss adatából. Magyarországon ugyanez az arány mindössze 5,3 százalék, vagyis az uniós átlag alatt volt tavaly, ami vélhetően annak az eredménye, hogy a lakhatási költségek emelkedése nem tartott lépést a bérnövekedéssel – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.
2026. 09. 04. 03:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője

A módosított 2026-os költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette a kormány a kiskereskedelmi adóból várt bevételt. A Niveus szerint azonban nemcsak az idei bevétel alakulása érdekes: a közelmúltbeli adóváltozások, az uniós eljárás és Magyarország korábbi vállalása miatt hosszabb távon maga a kiskereskedelmi különadó jövője is kérdésessé válhat. Emellett jelentősen visszavágták a társasági adóból várt bevételt, miközben a pénzügyi szektortól közel 200 milliárd forinttal többet várnak.
2026. 09. 04. 02:30
Megosztás:

Megszűnhet a rezsicsökkentés? Itt egy új javaslat!

A rezsicsökkentés megszüntetését, az ebből származó megtakarítás visszaosztását, egy igazságosabb rendszert javasol a Levegő Munkacsoport, az erről szóló elképzeléseiket levélben ismertették Kapitány István gazdaság és energetikai miniszterrel - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 02:00
Megosztás:

Használt autópiac: mit visznek most nagyon?

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 12 980 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 30 százalékos bővülést jelent a tavaly augusztusi 9 974-es mennyiséghez képest. Az erős forint egész nyáron töretlen lendületet biztosított a behozatalnak: az elmúlt három hónapban több mint 43 ezer használt autó érkezett az országba, ami 37 százalékkal múlta felül a tavaly nyári forgalmat.
2026. 09. 04. 01:30
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldés - a Facebook döntött!

Sok felhasználó egyik napról a másikra szembesült azzal, hogy az addig megszokott Messenger-felület eltűnt, nem engedte bejelentkezni, vagy egyszerűen egy másik oldalra irányította át. A Facebook anyavállalata, a Meta ugyanis több, egymást követő döntéssel is korlátozta, majd bizonyos eszközökön teljesen megszüntette a Messenger működését.
2026. 09. 04. 01:00
Megosztás:

Reklámok jönnek a ChatGPT-ben is - Jobban hihetünk majd neki?

Magyarországon is elérhetővé váltak a ChatGPT-hirdetések, így ismét hatalmas változás előtt áll a hazai digitális hirdetési piac.
2026. 09. 04. 00:30
Megosztás:

AÉM: nő a tenyészkos- és tenyészbak-támogatás keretösszege

A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához kapcsolódó támogatás keretösszege 700 millió forintról 805,6 millió forintra nő – olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) csütörtöki közleményében.
2026. 09. 03. 23:30
Megosztás:

Spórolási tippek a mindennapokra: hogyan csökkentsd tudatosan a háztartás kiadásait

A leghatékonyabb spórolási tippek nem a nagyobb kiadások lefaragásáról szólnak, hanem arról, hogy a napi bevásárlást tudatosabban, több információ birtokában végezzük. Sok háztartás a lakhatásra, rezsire és hitelre figyel szorosan, miközben a napi bevásárlás szinte automatikusan, átgondolás nélkül zajlik — pedig épp ez az a tétel, amelyet a legkönnyebb tudatosan alakítani. Az alábbi tippek nem igényelnek gyökeres életmódváltást, csak néhány apró, rendszeresen ismételt szokást, amelyek együtt hosszú távon már érezhető különbséget jelentenek.
2026. 09. 03. 23:00
Megosztás:

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi építkezésen

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi erőműnél a védmű megerősítésén - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 22:30
Megosztás:

Pert indítottak az Uber-sofőrök

Kollektív keresetet indítottak hat európai ország Uber-sofőrjei az amerikai fuvarmegosztó platform ellen csütörtökön, mivel úgy vélik, hogy a vállalat megsértette az európai adatvédelmi jogszabályokat, és az új dinamikus fizetési rendszer hátrányosan érintette a őket.
2026. 09. 03. 22:00
Megosztás:

A tanévkezdés halasztását kéri az olasz pedagógus szakszervezet

A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések.
2026. 09. 03. 21:30
Megosztás:

Idén korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése

Korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése az idén az előző évekhez képest - írta a közösségi oldalán az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön.
2026. 09. 03. 20:30
Megosztás: