Anglia: javuló növekedési prognózis, csökkenő adók

Javított növekedési előrejelzés mellett a társasági és a legfelsőbb jövedelemadó-kulcsok csökkentését jelentette be a következő pénzügyi év költségvetési tervezetét ismertetve szerdán a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció pénzügyminisztere.

George Osborne alsóházi előterjesztésében közölte: az új előrejelzés szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idei naptári évben az eddig jósolt 0,7 százalék helyett várhatóan 0,8 százalékkal növekszik. A brit kormány - az általa létrehozott, de függetlenül működő Költségvetési Felelősség Hivatalának új prognózisai alapján - a következő években már jelentős gyorsulással számol: a szerdai költségvetési tervezetben jövőre 2 százalékos, 2014-re 2,7 százalékos, 2015-re és 2016-ra egyaránt 3 százalékos GDP-növekedési várakozás szerepel.

 

A brit gazdaság 2008-2009-ben az eddigi leghosszabb recesszióját élte át. A visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit gazdaság összteljesítménye. Ilyen hosszú recesszióra még nem volt példa Nagy-Britanniában azóta, hogy a brit statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a rendszeres negyedéves GDP-kimutatások közlését. A brit gazdaság teljesítménye tavaly ismét lefelé indult: a brit statisztikai hivatal kimutatása szerint Nagy-Britannia GDP-értéke negyedéves összevetésben 0,2 százalékkal csökkent 2011 utolsó három hónapjában.

 

A legutóbbi adatok nyomán sok elemző kettős mélypontú recessziótól tart, vagyis attól, hogy a brit gazdaságban ismét több negyedévig tartó visszaesés kezdődhet, még ha az idei év egészében nem is lesz recesszió. A brit pénzügyminiszter szerdai parlamenti előterjesztésében bejelentette azt is, hogy az áprilisban kezdődő pénzügyi évben a gazdaság versenyképességének erősítése végett 26 százalékról - az eredetileg tervezett 25 százalék helyett - 24 százalékra csökken a társasági adó, amely 2014-ig 22 százalékra csökken tovább. A jelenlegi brit kormány 28 százalékról kezdte csökkenteni a társasági adót.

 

Osborne a költségvetési tervezetet előterjesztő beszédében kijelentette: egy nemzedéknyi idő óta ez a legnagyobb mértékű társaságiadó-csökkentési folyamat a brit gazdaságban, és ennek eredményeként a vállalati szféra adóterhe "drámaian alacsonyabb lesz", mint a legnagyobb versenytárs gazdaságokban. Mindemellett a legmagasabb keresetűek éves jövedelemadó-kulcsa is csökken az áprilisban kezdődő pénzügyi évtől, az eddigi 50 százalékról 45 százalékra.

 

A Munkáspárt vezette előző brit kormány 2009-ben jelentette be, hogy az addigi 20 és 40 százalékos adókulcsok mellé meghonosít egy új, 50 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot a 150 ezer fontnál (52 millió forintnál) nagyobb éves személyi jövedelmekre. Az intézkedés a 2010 áprilisában kezdődött pénzügyi évtől érvényes. A Munkáspárt a 2010. májusi parlamenti választásokon ellenzékbe került, de az 50 százalékos felső adókulcsot a konzervatív-liberális koalíció alkotta új brit kormány akkor még érvényben hagyta.

 

Osborne azonban az új költségvetési tervezetet ismertető szerdai alsóházi előterjesztésében azonban közölte, hogy az 50 százalékos személyi jövedelemadóból az eredetileg várt évi 3 milliárd font pótlólagos költségvetési bevételnek mindössze a harmada folyt be, "ami szinte semmi", miközben ez az adókulcs "súlyos torzulásokat" okozott az adórendszerben. A pénzügyminiszter szerint ezért a kormány ezt az adókulcsot leszállítja, ugyanakkor a tehetősek arányosabb tehervállalásnak biztosítása végett 7 százalékos regisztrációs illetéket vet ki azonnali hatállyal az újonnan vásárolt, kétmillió fontnál nagyobb értékű magáningatlanokra.

 

Azokat pedig, akik ilyen vagy ennél nagyobb értékű ingatlanaikat megpróbálnak offshore cégekre íratni adóelkerülés céljából, 15 százalékos értékalapú büntetőadóval sújtják. Brit sajtóértesülések szerint a legtehetősebb britek az elmúlt évtizedben csaknem százezer nagy értékű ingatlant jegyeztek be adóparadicsomokban működő offshore cégek nevére. Ezeknek az ingatlanoknak a becsült összértéke meghaladja a 200 milliárd fontot (hetvenezer milliárd forint), és így a brit államkassza évente több mint egymilliárd font adó- és illetékbevételtől esik el. Osborne a leggazdagabbak ilyen jellegű adóelkerülési próbálkozásait "erkölcsileg visszataszítónak" nevezte szerdai előterjesztésében.

 

A pénzügyminiszter ugyanakkor közölte: jövőre 1100 fonttal évi 9205 fontra (3,2 millió forintra) emelkedik az adóköteles személyi jövedelmek alsó határa, vagyis az ennél kevesebbet keresőknek nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. A brit statisztikai hivatal adatai szerint a teljes munkaidőben dolgozó brit alkalmazottak éves bruttó átlagbére tavaly valamivel meghaladta a 26 ezer fontot (9,2 millió forint). (MTI)


Hatékony és gyors fúziókontrollal is segíti a GVH a gazdaság működését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számos a vállalkozásokat segítő, bürokráciacsökkentő intézkedést hajtott végre az elmúlt években. Ennek egyik legsikeresebb területe az összefonódás ellenőrzés volt. Sor került a fúziós eljárások megújítására, hatékonyabbá tételére. Az összefonódás-bejelentési keretrendszer lehetőséget ad az előzetes egyeztetésre, amellyel élnek is a vállalkozások. 2025-ben 100%-os volt az előzetes egyeztetések aránya. Ez azt jelenti, hogy a GVH minden összefonódást megvizsgál, miközben törekszik arra is, hogy a problémamentes összefonódások minél rövidebb idő alatt megvalósulhassanak, ezzel is támogatva a gazdasági élet tervezhetőségét, zavartalan működését.
2026. 07. 03. 15:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe a széttartó alapanyagárak mellett

Enyhén csökkent az élelmiszer-alapanyagárak globális referenciamutatója júniusban, mivel a gabonafélék, a cukor és a tejtermékek áresése ellensúlyozta a növényi olajok és a húsfélék drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 07. 03. 15:00
Megosztás:

Az építőipar strukturális átalakuláson megy keresztül

Az egyre komplexebbé váló beruházások sikere ma már nem csupán a kivitelezési kapacitáson múlik, sokkal inkább a különböző szakterületek összehangolt működésén. Egy nagyberuházás során akár 15-20 különböző szakterület munkáját kell összehangolni, az épületgépészettől és automatizálástól kezdve az energetikai rendszereken át a digitalizációig és az üzemeltetésig. Egy több tízmilliárd forintos fejlesztési projekt esetében már néhány napos koordinációs hiba is jelentős többletköltséget, erőforrás-átütemezést és határidőcsúszást eredményezhet.
2026. 07. 03. 14:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a Cohera élén

A tudatos vállalkozói létet és a harmonikus életvitelt a Kárpát-medence magyarok lakta területein nagyhatású programokkal támogató COHERA CO. s.r.o. operatív irányítását az alapító Vicsápi Natáliától 2026. július 1-től Andricza Zsuzsanna személyében új vezérigazgató veszi át. A tartós növekedést produkáló, éves szinten ma már 1,0 – 1,5 millió EUR árbevételű cégcsoport üzleti szolgáltatásokkal és egy hatékony együttműködési platform biztosításával segíti ügyfeleit Magyarországon, Szlovákiában, Szerbiában és immár Romániában is.
2026. 07. 03. 14:00
Megosztás:

Történelmi USDC-lépésre szánta el magát a Standard Chartered

A Standard Chartered a globálisan rendszerszinten jelentős bankok közül elsőként biztosít közvetlen hozzáférést az USDC stabilcoin kibocsátásához és visszaváltásához intézményi ügyfelei számára. A Circle-lel kötött együttműködés révén a vállalatok a bank már meglévő csatornáin keresztül válthatják fiatpénzüket stablecoinra, majd szükség esetén ismét hagyományos devizára. A dubaji indulás nem csupán egy új szolgáltatás bevezetését jelenti: fontos lépés lehet a stablecoinok és a hagyományos bankrendszer összekapcsolásában.
2026. 07. 03. 13:30
Megosztás:

Lajosmizsei eperként árulták a külföldi szamócát – NKFH fellépés és milliós bírságok az országos ellenőrzésen

Hat héten át tartó országos akcióban vizsgálta a szamóca-kínálatot a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal közösen. Az ellenőrök összesen 482 forgalmazóhelyen vizsgálták a szezon egyik legnépszerűbb gyümölcsét, és 537 szamócatételt ellenőriztek a kereskedelem teljes spektrumában. A kiemelt ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatóság szakemberei.
2026. 07. 03. 13:00
Megosztás:

A MET Csoport 1,2 milliárd eurós hitelkeretet írt alá

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport sikeresen biztosított egy jelentősen túljegyzett, 1,2 milliárd eurós borrowing base hitelkeretet (Borrowing Base Facility, BBF) Értékesítési és Kereskedelmi Üzletága (Sales and Trading) számára. A hitelkeret erősíti a Csoport pénzügyi rugalmasságát és támogatja a folyamatos növekedést, valamint az ügyfélközpontú stratégiát.
2026. 07. 03. 12:30
Megosztás:

A Zcash nagy dobása: a Tachyon milliárdoknak skálázná a privát pénzt

A Zcash Tachyon fejlesztési programja nem egyszerűen gyorsabb blokkokat ígér. A projekt alapjaiban alakítaná át a privát tranzakciók szinkronizálását, a tárcák állapotkezelését és a hálózati adatok tárolását. A cél egy olyan titkosított fizetési rendszer létrehozása, amely akár felhasználók milliárdjait is képes lehet kiszolgálni – miközben a kvantumszámítógépek jelentette jövőbeli kockázatokra is felkészül. A technológiai út egyre tisztábban látszik, a finanszírozás és a gazdasági fenntarthatóság azonban továbbra is komoly kérdés.
2026. 07. 03. 12:00
Megosztás:

Nyári szabadságok: a legtöbb vita tévhitből fakad

A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken: ki dönt a szabadság időpontjáról, köteles a munkáltató teljesíteni a munkavállaló kérését, kiadható előre a még meg nem szerzett szabadság, vagy éppen kötelező nyáron kivenni az időarányos szabadságot. A legtöbb konfliktus nem a szabályok megszegéséből, hanem azok félreértéséből adódik. A Niveus összefoglalta, mire érdemes figyelniük a munkáltatóknak ezekben a hónapokban.
2026. 07. 03. 11:30
Megosztás:

Enyhültek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A fejlett kötvénypiacokon a vártnál gyengébb júliusi amerikai munkaerő-piaci riport vezette a befektetők kezét. Az amerikai kamatemelési várakozások szeptemberre valamelyest enyhültek ugyan, de a piaci árazásban idénre továbbra is szerepel legalább egy 25 bázispontos emelés. Mindez azt követően történt, hogy szerdán az eurózónában a vártnál kevésbé gyorsuló júniusi infláció nyomán enyhültek a kamatemelési várakozások, de a piac ennek ellenére is számít még legalább egy 25 bázispontos emelésre az EKB-tól idén. Christine Lagarde szerdán Sintrában azt mondta, hogy az inflációs és növekedési kockázatok kiegyensúlyozottabbá váltak, mint néhány hete voltak, Kevin Warsh pedig újra hangsúlyozta, hogy elkötelezett a 2%-os inflációs cél mellett. Tegnap az amerikai és a német 10 éves hozam is minimálisan emelkedett a szerdai nagyobb ugrást követően, előbbi 4,49%, utóbbi 2,9% volt, míg a hozamgörbe rövid vége lejjebb tolódott. Az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások nyomán az euró erősödött a dollárral szemben, az EURUSD 1,143-ig emelkedett.
2026. 07. 03. 10:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek

Az amerikai részvénypiacok vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést: a technológia túlsúlyos NASDAQ 0,8%-kal esett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a Dow 1,1%-os emelkedéssel búcsúzott, így immár negyedik egymást követő hete zár pluszban. A technológiai szektor általános gyenge teljesítménye annak volt köszönhető, hogy a befektetők profitot realizáltak az idei erőteljes árfolyam-emelkedések után. Az amerikai félvezetőszektor legfontosabb és legszélesebb körben követett benchmarkja második egymást követő napja esett, tegnap 5,4%-kal. A Tesla 7,5%-kal került lejjebb a megelőző napok emelkedése után annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál jobb második negyedéves szállítási adatokat közölt. A Financial Times értesülései szerint az OpenAI 5%-os részesedést kínál az amerikai kormánynak, ezzel enyhíteni kívánva az AI cégeken egyre erősödő politikai nyomást.
2026. 07. 03. 10:00
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a Stoxx600; esett a technológiai szektor

Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést az európai részvénypiacok. A páneurópai Stoxx600 a szerdai mínusz után tegnap 1,4%-kal került feljebb, amivel új csúcsra ért, amikor az egészségügyi, a fogyasztási és védelmi szektor jó teljesítménye ellensúlyozni tudta a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvények gyengülését. A befektetők kedvezően fogadták a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatokat, amelyek enyhítették az amerikai kamatemelési várakozásokat.
2026. 07. 03. 09:30
Megosztás:

Kicsit erősödött a forint

Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 03. 09:00
Megosztás:

Késésben a bértranszparencia: Adatvédelmi csapdákat is rejt az átláthatósági szabályozás

Miközben az Európai Unió tagállamainak 2026. június 7-ig kellett volna átültetniük a nemzeti jogrendjükbe a bértranszparenciáról szóló (EU) 2023/970 irányelvet, Magyarországon egyelőre nem született meg a végrehajtási szabályozás. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász és pénzmosás elleni szakértő figyelmeztet, hogy a szabályozási hiányosságok ellenére a cégeknek azonnal meg kell kezdeniük a felkészülést, mert az új irányelvek alapjaiban írják át a HR-folyamatokat, és mindeközben súlyos adatvédelmi kockázatokat is hordoznak.
2026. 07. 03. 08:30
Megosztás:

Párizsban szombattól engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a volt olimpiai helyszíneken

Párizsban szombattól ismét engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a 2024-es olimpiai játékok örökségeként megtartott három kijelölt fürdőhelyen, amelyek tavaly nyáron közel 100 ezer látogatót fogtak.
2026. 07. 03. 07:30
Megosztás:

Az egészségügyi miniszternek augusztus közepéig kell kidolgoznia a várólista-csökkentő programot

A közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátásban a várakozási idők jelentős mértékű csökkentése érdekében az egészségügyi miniszternek augusztus 15-ig célzott egészségügyi várólista-csökkentő és kapacitásbővítő programot kell kidolgoznia az érintett szakmai szervezetek és háttérintézmények bevonásával - a kormány erről szóló döntése a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
2026. 07. 03. 06:30
Megosztás:

ASemcorp tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben

A Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte, ezért a társaság tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben - közölte a város önkormányzata az MTI-vel csütörtök délután, miután a lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai vállalat közleményben jelezte: tényfeltáró vizsgálatot indít a helyi üzemével kapcsolatos környezetvédelmi problémák feltárására.
2026. 07. 03. 06:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 03. 05:30
Megosztás:

Otthont és új lehetőséget kapnak a nehéz helyzetben lévő családok Drávagárdonyban

Új funkcióval, felújított otthonként kapcsolódik vissza a gyermekvédelmi ellátórendszerbe a korábban Sorsfordító Házként működő drávagárdonyi ingatlan az MBH Bank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerségének köszönhetően. A mintegy két éve üresen álló, leromlott állapotú épület teljes körű megújítása az MBH Tudatos Segítség Program újabb mérföldköve: a felújított ház a családok átmeneti otthonához kapcsolódó külső férőhelyként működik tovább, biztonságos lakhatást és komplex szakmai támogatást nyújtva azoknak a családoknak, akik már elindultak az önálló élet felé, de ehhez még megerősítésre van szükségük.
2026. 07. 03. 05:00
Megosztás:

A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok. A nyár első hónapja igencsak forró volt, ami az utazási kedvet is meghozta: a tavalyi évhez képest jelentősen megugrott a Bank360 oldalán megkötött utasbiztosítás szerződések száma.
2026. 07. 03. 04:30
Megosztás: