Apad Hillary Clinton előnye?

Az Egyesült Államokban apad Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt előnye, Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke pedig egy kedd reggeli interjúban bejelentette, hogy ő már leszavazott Donald Trumpra, pártja elnökjelöltjére.

Apad Hillary Clinton előnye?

A két elnökjelölt küzdelme egyre szorosabb eredményt mutat, s bár a felmérések szerint Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt változatlanul vezet, kedden reggel egyetlen közvélemény-kutatás, az ABC televízió és a The Washington Post című lap közös felmérése már arról számolt be, hogy Donald Trump országosan 46:45 arányban, azaz egy százalékkal átvette a vezetést Clinton előtt.
   
Amerikai sajtójelentések szerint a demokraták kampánycsapata mindenütt arra ösztökéli Clinton támogatóit, hogy - azokban az államokban, ahol erre lehetőség van - vegyenek részt a korai szavazáson. A republikánusok ugyanakkor elsősorban a képviselőházi és szenátusi választásokon a győzelem lehetőségét látják felcsillanni James Comey, FBI-igazgató múlt heti döntésében, miszerint újraindíttatja a nyomozást Clinton e-mailjeinek ügyében. Paul Ryan, a képviselőház jelenlegi republikánus elnöke a Fox televíziónak kedden reggel adott interjújában nyilvánosságra is hozta, hogy ő már a múlt héten szavazott, s minden belső vitája ellenére pártja jelöltjére, Donald Trumpra adta voksát. "Nekünk, akik már éltünk a kilencvenes években, az az érzésünk, mintha ezt egyszer már láttuk volna. Clintonék idején ilyen az élet: mindig van egy skandalum, amelyet vizsgálat követ" - fogalmazott Ryan.
   
Kommentárjában az AP hírügynökség megemlíti, hogy a legújabb email-botrány következtében Donald Trump valószínűleg az idősebb és fehér szavazók körében szerezhet több szavazót, például Ohióban és Iowában, ám nem valószínű, hogy a republikánus elnökjelöltnek sikerül megszereznie az elnökké választáshoz szükséges 270 elektori voksot. A republikánusok helyzetét nehezítheti az is, hogy hétfőn este a demokraták négy szövetségi államban is - Ohióban, Pennsylvaniában, Arizonában és Nevadában - panaszt nyújtottak be, mert szerintük Trump és a Republikánus Párt tisztségviselői "megfélemlítik a választókat". Trump kampányának munkatársai eddig nem kívánták ezt kommentálni, de tudnivaló, hogy a republikánus elnökjelölt augusztus óta arra nógatja híveit, hogy a választási csalások elkerülése végett ellenőrizzék a helyi szavazóhelyiségeket, kivált azokban a városokban, mint például Philadelphia és St.Louis, ahol nagy a kisebbségi csoportok lélekszáma.        

Kedden egyébként a reggeli televíziós műsorokban mindkét elnökjelölt kampánycsapatának munkatársai amellett érveltek, hogy az ő jelöltjük áll győzelemre. Robby Mook, Clinton kampánycsapatának menedzsere az ABC televízióban kijelentette: győzni fognak, de mindenképpen fontos, hogy minél többen menjenek el szavazni. Ugyanebben a reggeli műsorban Trump kampányának helyettes menedzsere, David Bossie azt fejtegette, hogy a Trump-kampány "remek formában" és mindenütt "offenzívában" van. Robby Mook hangot adott felháborodásának is, mert szerinte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, James Comey "kettős mércét" alkalmaz, részben mert  - a CNBC televízió információi szerint - a választások előtt egyáltalán nem akarja nyilvánosságra hozni az újabb e-mailek vizsgálatának eredményeit, részben pedig mert az FBI eddig nem akart foglalkozni Donald Trump feltételezett orosz kapcsolataival. Harry Reid nevadai demokrata párti szenátor már vasárnap este levelet írt az FBI igazgatójának, s azzal vádolta meg őt, hogy fontos információkat tart vissza Donald Trump és az orosz kormány feltételezett kapcsolatairól.


Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás:

Távolról irányított betonüzemek: újabb fejlesztés az építőanyag-iparban

Az építőanyag-ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a megfelelő szakemberek megtalálása, a nyereségesség fenntartása és a vásárlói igények magas színvonalú kiszolgálása. A Duna-Dráva Cement (DDC) távvezérlésű rendszere ezekre a kihívásokra kínál új választ: a digitális vezérlőközpontból egyszerre több betonüzemben történő gyártás is irányítható. A fejlesztés azonban túlmutat a technológián: a termelés, a logisztika és a munkaszervezés összehangolásával a betonipar működését is új alapokra helyezi.
2026. 11. 06. 15:30
Megosztás:

Rekordon a kékgallérosok váltási kedve: már a fizikai dolgozók is 700-800 ezres béreket kapnak

Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group Holding toborzócég kutatásából. Ez döntően annak köszönhető, hogy sokan semmilyen, vagy legfeljebb alacsony béremelést kaptak az idei évben. A munkaerő megtartását ugyanakkor nemcsak a fizetés, hanem a munkába járás költségei és a béren kívüli juttatások is egyre inkább befolyásolják.
2026. 11. 06. 15:00
Megosztás:

Adj nevet a Miyawaki-minierdő kerti rokonának!

A 10 millió Fa Alapítvány új programot indít: a Miyawaki-minierdők kertre szabott változatát dolgozza ki a Nemzeti Faültetés Napja 2027 akciónap alkalmából.
2026. 11. 06. 14:30
Megosztás:

A Stripe nagyot lép: több mint 160 piacon fizethetnek kriptotárcákba a cégek

A Stripe újabb területen kapcsolja össze a vállalati pénzforgalmat a blokklánccal: a jogosult amerikai vállalkozások több mint 160 fogadópiacra küldhetnek stabilcoin-kifizetéseket, közvetlenül a címzettek kriptotárcájába. A szolgáltatás USDC- és OUSD-utalásokat támogat, a díjazása pedig kisebb összegeknél kedvezőbb lehet a vállalat közzétett SWIFT-díjánál. A nyilvános előzetes hozzáférésből ugyanakkor a New York államban működő cégek egyelőre kimaradnak.
2026. 11. 06. 14:00
Megosztás:

Olyan történt az októberi lakáspiacon, amire kevesen számítottak

Októberben tovább élénkült a hazai lakáspiac, a zenga.hu adatai szerint az ingatlanérdeklődések száma országosan és Budapesten is már csak 6 százalékkal maradt el a tavaly októberi szinttől. A fővárosban különösen látványos volt a fordulat, egyetlen hónap alatt 26 százalékkal nőtt az érdeklődések száma. A kereslet annak ellenére erősödött, hogy október végén az Otthon Startot a szigorúbb feltételekkel elérhető Wekerle Plusz váltotta fel.
2026. 11. 06. 13:30
Megosztás:

Szeptembereben 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 06. 13:00
Megosztás:

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás a háziorvosoknál, az oltási program keretében eddig 650 ezer adag vakcinát juttattak el a rendelőkbe - közölte az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 11. 06. 12:30
Megosztás:

Hivatalos végeredmény: az Egyetemista Lista nyerte meg a szerbiai parlamenti választást

Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia választási lista pedig 103 mandátumot szerzett az október 25-én tartott előrehozott szerbiai parlamenti választáson - közölte a szerbiai köztársasági választási bizottság (RIK), amely csütörtök este egyhangúlag elfogadta az előrehozott parlamenti választás hivatalos végeredményét.
2026. 11. 06. 12:00
Megosztás:

Hogyan hozhatod ki az autódból a legtöbbet? Így készítsd fel az eladásra

Amikor elérkezik a pillanat, hogy megválj az autódtól, a forgatókönyv elméletben rendkívül egyszerű: megállapítasz egy reális, mégis vonzó árat, feltöltöd a hirdetést a legnépszerűbb portálokra, majd várod a komoly érdeklődőket. A valóság azonban a legtöbbször nem ilyen zökkenőmentes: a mai használtpiacon jóval tudatosabbak a vásárlók, neked pedig alkalmazkodnod kell ehhez, ha nem szeretnéd hetekig vagy hónapokig nézni a ház előtt veszteglő járművet.
2026. 11. 06. 11:30
Megosztás:

Kriptopiaci vesztesek és nagy nyertesek a vérzivatarban

A Pieverse 13,42 százalékos emelkedéssel szakadt el a mezőnytől, miközben a LayerZero közel 12 százalékot veszített, és az Uniswap, az Ethena, az Aero, valamint az Ondo is súlyos mínuszba került. A kriptopiac 24 órás nyertes–vesztes listája ezúttal többet mesél a befektetői bizalom törékenységéről, mint egy általános altcoinraliról. ETF-indulás, tokenégetés, infrastruktúráért folyó verseny és kockázatcsökkentés rajzolja ki a háttérben zajló történetet.
2026. 11. 06. 11:00
Megosztás:

A fokozódó befektetői óvatosság közepette csökkentek az amerikai és a német állampapírhozamok

A fejlett kötvénypiacokon az amerikai és a német államkötvények iránt erősödött a kereslet, amit támogatott, hogy a technológiai részvények meredek esése a befektetőket a biztonságosabb eszközök felé terelte. Az amerikai 10 éves 5,5 bázisponttal 4,84%-ra, a 2 éves pedig 10,4 bázisponttal 4,48%-ra csökkent. Európában a 10 éves Bund hozama 4 bázisponttal 3,25%-ra mérséklődött, a 2 éves hozam pedig közel 4 bázisponttal került lejjebb.
2026. 11. 06. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai részvényindexek; jelentősen emelkedtek az olajárak

Az amerikai részvénypiacok a szerdai emelkedést követően jelentős eséssel zárták a tegnapi kereskedést: az S&P 500 4,4%-kal, a Dow Jones 3,4%-kal, míg a Nasdaq Composite 5,5%-kal gyengült. Utóbbi ezzel 2025 áprilisa óta a legnagyobb napi visszaesését szenvedte el, és több mint 10%-kal került október 6-i történelmi csúcsa alá.
2026. 11. 06. 10:00
Megosztás:

A technológiai és védelmi szektor gyengélkedése nyomás alatt tartotta az európai tőzsdéket

Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zárták a csütörtöki kereskedést. A STOXX 600 index 0,4%-kal csökkent elsősorban a technológiai és védelmi részvények visszaesésének következtében, miközben az emelkedő olajárak is rontották a piaci hangulatot.
2026. 11. 06. 09:30
Megosztás:

Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
2026. 11. 06. 09:00
Megosztás:

Jelentős átrendeződés folyik a világ autópiacán

Döntő átalakulás folyik a világ autópiacán. Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
2026. 11. 06. 08:30
Megosztás: