Áprilisi nonfarm-payrolls - mire számíthatunk?
Az előzetes elemzői várakozások szerint az Egyesült Államokban a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 163.00 ezer fővel bővülhetett, amely ugyan meghaladná a rendkívül gyenge márciusi értéket, azonban kevés ahhoz, hogy jelentősebb csökkenést eredményezzen a munkanélküliségi rátában, amely így várhatóan 8,2 százalékon maradt.
(foglalkoztatottság alakulása az USA-ban)
A foglalkoztatottsággal kapcsolatos aggodalmakat felerősítette az ADP héten nyilvánosságra került adata is, amely szerint a magánszektorban áprilisban a vártnál jóval kisebb mértékben, 119 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az előzetes várakozások jóval magasabb, 178.000 fős bővülésről szóltak.
Az amerikai kormányzat előzetesen közzétett adatai alapján márciusban 120 ezer fővel bővült a foglalkoztatottak száma, amely igencsak elmaradt a december és február között mutatott 246 ezer fős havi átlagtól. Számos elemző úgy véli, hogy a foglalkoztatottság ilyen mértékű bővülése a szokatlanul meleg télnek volt köszönhető.