Aranyvasárnap hétvégéjén kerültek bajba a kártyatulajdonosok

Ismét aggodalomra adott okot a múlt héten minden bankkártyával rendelkező számára az a hír, miszerint sajtóértesülések szerint bankkártya-információk kerülhettek illetéktelenek kezébe egy hackertámadás következtében. A karácsonyi vásárlás és készülődés közepette nemcsak anyagilag, de lelkileg is komoly kár érhette a vásárlókat.

A kiberbűnözés, azaz a számítógépes bűnözés terén eseménydús évet tudhatunk magunk mögött. Elég, ha csak a Citigroup és a Sony 2011-ben nyilvánosságra hozott eseteire gondolunk, illetve az elmúlt héten a bankkártyás fizetőeszközök ellen irányuló újabb sikeres hackertámadásra. Utóbbi esetében a Román Bankszövetség és a román CEC bank már múlt hét szerdán közleményt adott ki arról, hogy bankkártya-információk kerülhettek illetéktelenek kezébe és sajtóértesülések szerint a CEC bank 17.000 bankkártya azonnali letiltásáról gondoskodott. Csütörtökön már a hazai internetes médiában is olvashattunk a hírről, pénteken pedig a hazai pénzintézetek is letiltották a csalás áldozatául esett bankkártyákat.

 

 „Vélhetőleg sokakat érintett kellemetlenül a hackertámadás következményeként tett intézkedés péntek délután, a karácsonyi bevásárlás előtt.  Azokat sem lehet irigyelni, akik késő este hazafelé az autópályán megálltak tankolni és csak a kasszánál szembesültek azzal, hogy kártyájuk letiltásra került.”- nyilatkozza Major Andrea, a PwC cégtársa.

 

Mi a teendő bankkártyánk biztonságának megőrzése érdekében?

 

- Szükséges átgondolni vásárlási szokásainkat a saját biztonságunk érdekében. Válogassuk meg, hogy mely kereskedőnek adjuk meg adatainkat.

 

- Internetes vásárlásainkhoz használjunk egy külön erre a célra fenntartott bankkártyát. Egyre több bank kínál az internetes vásárlások számára ún. virtuális bankkártyát és egy ehhez tartozó elkülönített alszámlát. Az ilyen virtuális bankkártyák használatával növelhetjük internetes vásárlásaink biztonságát, hiszen még ha illetéktelen kézbe kerül is a kártyánk, egy rendszerint üres bankszámla áll csupán a csalók rendelkezésére.

 

- Az internetes vásárlásaink biztonságát tovább fokozhatjuk azzal, ha adatainkat nem adjuk meg minden egyes kereskedőnek, hanem csupán egy internetes vásárlásokat lebonyolító cégnek.

 

- Kérjünk SMS értesítést a bankkártya használatról és rendelkezzünk a napi vásárlási és készpénzfelvételi értékhatárokról is a vásárlási szokásainknak megfelelően.

 

- Illetéktelen hozzáférés gyanúja esetén legyünk felkészülve a bankkártyánk vásárlási limitjeinek azonnali nullázására, vagy a kártya azonnali letiltására, a bank ügyfélszolgálatán, vagy a netbank rendszeren keresztül.

 

- Tartsunk magunknál valamennyi készpénzt is arra az esetre, ha a bankkártya nem használható.

A fenti javaslatok megfogadásával a múlt heti incidens persze nem lett volna megelőzhető, azonban az incidensről szóló hírek hallatán, de legkésőbb a bankkártya forgalmat jelző SMS beérkezését követően lehetőségünk van letiltani a kártyánkat és csökkenteni az esetleges károkat.

 

Szabályozás és figyelemfelhívás


Nem egyedi eset tehát a fenti, és ezt már a szabályozók is figyelembe vették. Viviane Reding, a Európai Unió igazságügyi biztosa a Citigroup, a Sony és más elhíresült esetek kapcsán júniusban ismét figyelmeztette a bankokat és a pénzügyi szektor képviselőit, hogy időben értesíteniük kell ügyfeleiket, amennyiben adataik illetéktelen kézbe kerülhettek. Reding az EU adatvédelmi szabályainak átdolgozását is szorgalmazta, amely szerint minden, az EU-ban működő vállalatnak kötelessége lenne értesíteni ügyfeleit az adatbiztonság súlyos megsértéséről.

 

2009-ben a Heartland Payment System hoztak nyilvánosságra egy hackertámadást, amelyet minden idők egyik legnagyobb számítógépes csalásának neveznek, mert körülbelül 130 millió bankkártya adatai kerültek a csalók kezébe. A Heartland óriási kártérítést fizetett. Csupán a kártyakibocsátó társaságoknak több, mint 100 millió dollárt. A támadásért többek között Albert Gonzalest tették felelőssé, aki az Interneten fellelhető cikkek szerint az Amerikai Titkosszolgálatnak is dolgozott, informátorként. Gonzalest 2010-ben 20 év börtönre ítélték tettéért. A csalások nyilvánosságra hozására irányuló törekvés tehát alapvető elvárássá vált. Magyarországon is további pontosítást jelent még az adatvédelmi és a törvénykezési szerveknek.


A "bankkártya ipar" adatbiztonsági szabványa (PCI DSS) a készpénzkímélő fizetőeszközök használatához szükséges IT infrastruktúrával szemben támasztott IT biztonsági követelményrendszert foglalja össze. A bankkártyával történő vásárlás vagy automatából történő készpénzfelvétel során a tranzakció feldolgozásában részt vevő szervezeteknek meg kell felelniük ezen követelményrendszernek. A követelményrendszer végigvezeti a szervezetet a lehetséges veszélyeken és útmutatót ad az infrastruktúra és az alkalmazások biztonságossá tételéhez. A PCI DSS megfelelő alkalmazásával a bankkártyák használatának teljes folyamata kellőképpen biztonságossá tehető. (Tévhitek a PCI DSS-ről lásd lent.)

 

Az IT rendszerek biztonságának buktatói

 

Aki valamit el akar lopni, az el is lopja – szól a mondás. Hiába rendelkeznek cégek a szükséges eszközökkel és ismeretekkel rendszereik biztonságos üzemeltetéséhez, mégis szinte kivétel nélkül lehet találni legalább egy olyan gyenge pontot a rendszerben, amelyet kihasználva viszonylag gyorsan át lehet venni az irányítást a rendszer felett. Ezért az IT rendszerek üzemeltetőinek számos kihívással kell tehát megküzdeniük, ha az adatok és rendszereik biztonsága kerül szóba, módszereiket és folyamatosan modernizálniuk kell védelmi.

 

A problémás területek egyik példája a szoftverfrissítések kezelése, mert a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az esetek túlnyomó többségében ezek a frissítések nincsenek megfelelően kezelve, mert olykor több éves lemaradásban vannak a rendszer üzemeltetői a frissítések telepítésével a hackerekkel szemben. Egy másik példa az adatszivárgás elleni védekezés. Egyre több vállalatnál létezik adatkezelési szabályzat, vagy éppen USB kulcsok használatára vonatkozó szabályzat. Azonban bármilyen kiterjedt is egy szervezet védekezése, akkor még mindig ki van téve a leggyengébb láncszem, az emberi tényező elleni támadással szemben. Azonban léteznek már olyan védekező mechanizmusok, melyek fő célja az emberi tényező gyengeségének kimutatása. Ezek ellen csak jól szervezett biztonsági előírásokkal és alapos oktatással, biztonságtudatossági tréningekkel lehet védekezni.

 

Annak érdekében, hogy minél kevésbé legyünk kiszolgáltatva a különböző támadásoknak és kiszűrhetővé váljon az emberi mulasztásból eredő bármilyen hiba lehetősége, jól szervezett biztonsági előírások és alapos biztonságtudatossági oktatás szükséges. Az információs rendszerek és az adatok védelméhez elengedhetetlenül szükséges egy többszintű védelmi rendszer kiépítése és rendszeres tesztelése. Ezek fejlesztésével nem fordulhat majd elő, hogy fedezet nélkül vág neki bárki is a karácsonyi nagybevásárlásnak.


Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás: