Átadta saját fejlesztésű innovatív, ipari energiatárolós projektjét az ALTEO

Áder János köztársasági elnök, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelenlétében lezárult az ALTEO Nyrt. első, 1,1 milliárd forint összértékű kutatás-fejlesztési programja. A magyar tőzsdei vállalat Kelet-Közép-Európában és hazánkban az elsők között épített ipari méretű akkumulátoros energiatárolót. A létesítményt sikeresen kapcsolták rá a hazai villamosenergia-hálózatra, ami nagymértékben hozzájárulhat az olyan időjárásfüggő megújuló energiaforrások, mint a nap és a szél hasznosításához.

Átadta saját fejlesztésű innovatív, ipari energiatárolós projektjét az ALTEO

„A tiszta, zöld energia előállításának egyik legfontosabb technológiai, mérnöki kihívását az adja, hogy az olyan megújuló energiaforrások, mint a nap és a szél, csak az időjárástól függően képesek termelésre. Ez megterheli az elektromos hálózatokat, hiszen a fogyasztóknak folyamatosan szükségük van áramra” – mondta átadó beszédében ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója.
 
A cégvezető hozzátette: „Az utóbbi két évben egy olyan saját, innovatív, piaci alapú megoldást fejlesztettünk, amellyel nemcsak a cégünk bővítheti hatékonyabban megújuló erőforrásokon alapuló erőművi portfólióját, de a teljes magyar energetikai piac klímacéljaihoz is hozzájárul.”
 
Az ipari méretű, 6 megawatt teljesítményű energiatároló az ALTEO tulajdonában lévő Zuglói Fűtőerőműhöz kapcsolódik. Ez Magyarország és egyben a kelet-közép-európai régió egyik első ilyen létesítménye. Az energiatároló akkumulátorai a mobiltelefonoknál is elterjedt lítium-ion technológián alapulnak. A magyar vállalat mérnökeinek legfontosabb újítása az az „okos” rendszer, amellyel a tároló zökkenőmentesen beilleszthető az ALTEO szabályozási központjába, illetve a hazai villamosenergia-rendszerbe.
 
Az ALTEO első kutatás-fejlesztési programja 1,1 milliárd forintból valósult meg, az innovációt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közel 500 millió forinttal támogatta. A megvalósítás 2017 júliusától 2019 júniusáig tartott, a zuglói létesítményt tavaly augusztusban helyezték üzembe, azóta a tesztüzeme és kisebb fejlesztések megvalósítása zajlott.
 
Az esemény díszvendége volt többek között Áder János köztársasági elnök, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
 
Áder János elmondta: „a 2050-re kitűzött, klímasemlegességi cél eléréséhez az egyik legfontosabb az áramtermelés és az energiatermelés széndioxid-mentességének elérése. Ha a paksi erőmű megvalósul, és ha az elmúlt éveknek megfelelő ütemben épülnek naperőművek, akkor Magyarországon már 2030-ra az előállított áram több mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet” – mondta.
 
Áder János az energiatárolást fontos kérdésnek nevezte, „az ALTEO megoldása ebben jelentős lépés. A technikai megoldás magyar innováció, ami az egész régióban egyedülálló” – húzta alá. „Magyarország akkor tudja teljesíteni a párizsi szerződésben foglalt klímacélok elérését, ha két energiahordozóra, az ellátás stabilitását biztosító atomenergiára és a napenergiára támaszkodik.”     
 
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédében kiemelte: „Magyarország gazdaságilag növekvő, a hazai és külföldi vállalatok számára egyaránt optimális környezetet biztosító, és az innovációban folyamatosan fejlődő állam. A kormány elérte 2010 óta, hogy az energiaszektorban is a magyar érdekek érvényesüljenek. Az eddigi döntések növelték a hazai naperőmű kapacitást, a tavalyi 700 megawattos szintről 2022-re 3000 megawatt fölé fog emelkedni, 2030-ra pedig a 7 ezer megawattnyi kapacitást is el fogja érni az ország.”
 
Rámutatott arra, hogy Magyarországon a gazdasági növekedés nem járt az üvegházhatású gázkibocsátás növekedésével: „tavaly 0,6 százalékkal csökkent a széndioxid-kibocsátás, miközben a GDP 5 százalékkal nőtt. Az ország 1990 óta több mint 30 százalékkal csökkentette a széndioxid-kibocsátását.”
 
Fontosnak nevezte, hogy az ország a régióban energiaexportőrként is megjelenjen. „A kormány stratégiájának megvalósulásával Magyarország energiaellátása okos, tiszta és megfizethető lesz” – mondta.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: