Átmeneti lehet az arany árának csökkenése
Az arany és az ezüst idei árfolyamnyereségének jelentős része eltűnt mostanra: az aranyé kevesebb, mint 4 százalékra olvadt, holott február végén még 11 százalék felett állt. Az ezüst minden korrekció dacára jelenleg is még 12 százalék feletti idei éves hozammal büszkélkedhet - olvasható a Magyar Aranypiac Kft. által működtetett portál MTI-hez is eljuttatott elemzésében.
A korrigáló aranyár rendre felerősíti azokat a szkeptikus hangokat, amelyek a visszavonulóban lévő árfolyamokban trendfordulót sejtenek, egy bő évtizednyi emelkedés után. A Bloomberg múlt héten New Yorkban megtartott nemesfémpiaci konferenciáján megkérdezett 14 szakértő mégis annak a meggyőződésének adott hangot, hogy 2012. sorozatban immár a tizenkettedik lehet, amelyben drágul az arany.
A megkérdezettek az év végére 1.897 dolláros aranyárat várnak, és ezt lényegében a tartósan magas fizikai kereslettel indokolják. (pénteken 1.657 dollár volt a londoni jegyzés) Az Arany Világtanács adatai szerint a jegybankok a 70-es évek eleje óta nem vásároltak olyan intenzitással aranyat, mint jelenleg, és a szakértők a vásárlások folytatódásával, valamint erős ázsiai, elsősorban kínai kereslettel számolnak. (MTI)