Az INA tulajdoni korlátozása uniós jogokat sértene

Alapvető jogokat sért a felvetés, ezért nagyon meglepő lenne, ha az Európai Bizottság azt mondaná: összeegyeztethető a közösségi joggal Horvátország törvényjavaslata, amellyel korlátozná az INA olajtársaság tulajdoni összetételét - jelentette ki Iván Gábor magyar nagykövet az MTI-nek az INA körüli csatározások kapcsán adott zágrábi interjúban.

A horvát kormány törvényjavaslatában az áll: a horvát kormányon kívül más nem szerezhet 49 százaléknál több részesedést az INA-ban, ennél több szavazatot biztosító részesedéssel más nem rendelkezhet, csak a horvát kormány. Ez "egyértelműen sérti a tőke szabad mozgását, ilyen korlátozó rendelkezést a közösségi joggal összhangban nem lehet elfogadni" - jelentette ki a nagykövet. Úgy vélte: a horvát kormány nagyon jól tette, hogy ezt a törvényjavaslatot nem terjesztette a törvényhozás, a szábor elé, hanem véleményezésre küldte Brüsszelbe.

 

A javaslat ugyanis súlyos belső piaci elveket sért, a letelepedés alapvető szabadságát, a diszkriminációmentesség vagy az arányosság elvét. Ez utóbbi azt mondja ki, hogy ha a közbiztonságot vagy közérdeket sértő, veszélyeztető intézkedésre szorul egy tagállam, akkor annak arányosnak kell lennie az elérni kívánt céllal. "Korlátozni a részesedést egy vállalatban, az durva beavatkozás és nem tekinthető arányosnak" - szögezte le a nagykövet. A törvényjavaslat indoka egy vélelem, amely úgy szól, hogy korrupciós cselekmények történhettek akkor, amikor a részvényesi szerződéseket kötötték. Vélelemre törvényt alapozni "szembe megy a közösségi joggal".

 

Ha felmerül a korrupció gyanúja, akkor azt vizsgálják ki az igazságszolgáltatás szervei - jelentette ki Iván Gábor. A zágrábi magyar nagykövet meglátása szerint a decemberben esedékes horvátországi törvényhozási választásokig a törvény nem fog megszületni, mivel - a belső egyeztetési mechanizmus időigényessége miatt - valószínűleg nem érkezik meg október végéig Brüsszelből a horvát kormány javaslatára kért válasz. A várakozások szerint a szábor október végén befejezi a munkáját, így napirendre sem tudja tűzni a téma tárgyalását - fejtette ki a nagykövet.

 

Magyarország és Horvátország kapcsolatait a politika mindkét oldalról mindig a legjobbnak értékeli. Nemcsak a magyar és a horvát főméltóságok között rendszeres a kapcsolat - az elmúlt két hétben Ivo Josipovic köztársasági elnök járt Budapesten, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pedig Zágrábban -, de a szakértői konzultációk is mindennaposak - tette hozzá. "A kétoldalú kapcsolatrendszert ez az ügy érdemben nem befolyásolja", de hogy mégis előtérbe kerül, az azzal magyarázható, hogy Horvátország választási időszakban van.

 

Nyilván a kormány és az ellenzék minden olyan megnyilvánulása, ami "nemzeti érdeknek tartott vagy annak vélt ügyet érint, több figyelmet kap és érzékenyebbé válik" - fogalmazott a nagykövet. A Mol mint stratégiai befektető érdekelt abban, hogy az INA sikeres legyen, ezt a horvát politikai elit is tudja és elfogadja. A két fő tulajdonosnak, a horvát kormánynak és a Molnak is azonosak az érdekei: prosperáló cég legyen az olajvállalat - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a horvát sajtónak az ügyészségtől (USKOK) és a tőkepiaci felügyelettől (HANFA) szerzett szinte napi információi mennyire ellenőrizhetők, a nagykövet azt mondta: ezekről igencsak nehéz eldönteni, hogy valósak-e.

 

"Szerintem mélyen elítélendő, hogy sok esetben vélelmezhető: minősített információkat kap meg a sajtó" - hangsúlyozta a magyar diplomata. Ez Horvátországban más ügyekben is többször megtörténik, ami "nem elfogadható gyakorlat", a sajtó rendszeresen olyan információkhoz jut, amiket "a közigazgatási vagy a nemzetközi diplomáciai érintkezésben nem szokás a sajtóval megosztani" - tette hozzá. Idestova fél éve nem lehet kereskedni az INA papírjaival a zágrábi tőzsdén, mert vizsgálatokra hivatkozva ezt a HANFA megtiltotta. Tekintettel arra, hogy a szabad részvények aránya meglehetősen kicsi, ezért ennek túl sok hatása nincs a tőkepiac működésére - fogalmazott a nagykövet.

 

Kifejtette azt is, hogy a horvát közvélemény számára tudatosítani kell: a Mol nem egy állami vállalat, abban csupán részesedése van a magyar államnak, a szavazati joga azonban nem több tíz százaléknál. Miután a INA-ban a horvát kormánynak viszont jelentős szava van, sokan azt gondolják, hogy ez a Mol esetében is így van Magyarországon. "Ettől még persze számunkra a Mol stratégiai vállalat" – tette hozzá. Mindannak ellenére, hogy a horvát sajtóból "nagyítón keresztül közvetített képet kapunk" az INA ügyeiről, a két kormány kapcsolatában mindenki komolyan gondolja, hogy Magyarország és Horvátország stratégiai partnere egymásnak. A Mol ugyancsak stratégiai partnerként és beruházóként tekint Horvátországra, "s meggyőződésem, hogy ez fordítva is igaz" - jelentette ki Iván Gábor.

Gyorsult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban

Kínában gyorsult a szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban és ezzel már a 37. egymást követő hónapban mértek erősödést - derül ki a kínai Caixin Insight Group és az S&P Global gazdaságkutató intézet szerdán publikált beszerzésimenedzser-indexéből (BMI).
2026. 02. 04. 10:30
Megosztás:

Ismét 1,18 felett jár a dollár az euróval szemben, estek a hazai hosszú hozamok

Hozamemelkedéssel indult a keddi kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, noha a francia inflációs adat érdemben alacsonyabb lett a vártnál, de délután már fordult a trend.
2026. 02. 04. 10:00
Megosztás:

Estek a tőzsdék kedden a tengerentúlon, ismét véget ért a kormányzati leállás az Egyesült Államokban, közel-keleti feszültségek miatt nőtt az olaj ára

Csökkentek az amerikai indexek, mivel a befektetők az AI-jal kapcsolatos túlzott beruházások és növekvő verseny következtében szűkülő marzsok miatt aggódtak.
2026. 02. 04. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az európai piacok, a tech szektor visszaesését a nyersanyagcégek ellensúlyozták

Kisebb mozgásokat mutatott az európai piac kedden, így a Stoxx 600 index 0,1%-kal emelkedett.
2026. 02. 04. 09:00
Megosztás:

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

A Bitget Wallet közzétette Everyday Finance Onchain: Key Trends Shaping 2026 című kutatási jelentését, amely szerint a kriptotárcák egyre inkább az onchain mindennapi pénzügyi tevékenységek elsődleges felületévé válnak.
2026. 02. 04. 08:30
Megosztás:

2025-ben a „most” kultúra és a home office-háború állította válaszút elé a cégeket

A 2025-ös év a végletek éve volt a magyar munkaerőpiacon: miközben az autóipar megtorpanása óvatosságra intette a szereplőket, a logisztika, a kiskereskedelem és a turizmus soha nem látott intenzitással szívta fel a munkaerőt. A WHC Csoport éves elemzése rávilágít, hogy a sikeres toborzás kulcsa tavaly már nem a puszta közvetítés, hanem a technológiai innováció és a hatékonyságnövelés volt.
2026. 02. 04. 08:00
Megosztás:

Meglepő növekedés a bizonytalanságok ellenére

A nemzetközi turizmus minden szembeszél ellenére jelentősen erősödött tovább 2025-ben. A Turisztikai Világszervezet (UN Tourism) World Tourism Barometer adatai szerint 2025-ben világszerte mintegy 1,52 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak. Ez 4%-os növekedést jelent 2024-hez képest, ami közel 60 millióval több utazót jelent, mint egy évvel korábban. A légi összeköttetések bővülése és az egyszerűsített vízumeljárások, például az elektronikus vízumok és digitális belépési engedélyek további térnyerése gördülékenyebbé tették a nemzetközi utazást. A növekedést segítette továbbá az ázsiai kontinens lépcsőzetes keresleti újraélénkülése.
2026. 02. 04. 07:30
Megosztás:

Import húzta a növekedést a tengeri konténerforgalomban 2025-ben

Jelentősen növekedett 2025-ben a magyar rakott tengeri konténeres intermodális forgalom a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) összesített adatai szerint. Az éves volumen több mint 17 százalékkal haladta meg a 2024-es szintet. A bővülést döntően az import táplálta, miközben a szállítási láncban több visszatérő nehézség, mint a kikötői torlódások, vasúti késések és pályamunkák is nehezítették a kiszámítható működést. A forgalom növekedése így egyszerre jelent bővülő árumennyiséget és nagyobb nyomást a szállítási rendszeren. A tengeri útvonalak összességében 2025-ben is versenyképes alternatívát jelentettek más megoldásokhoz képest.
2026. 02. 04. 07:00
Megosztás:

Áder János: tovább kell növelni a napenergia arányát a villamosenergia-kapacitáson belül

SA mi felelősségünk az, hogy úgy használjuk bolygónk erőforrásait, hogy a gyerekeink és az unokáink életlehetőségei megmaradjanak; Magyarországot szeretnénk ilyennek megtartani számukra - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Szolnokon, a Márai Sándor Kulturális Polgári Kör által szervezett Tisza-parti esték rendezvényen.
2026. 02. 04. 06:30
Megosztás:

EMIS-jelentés: stabil a magyar pénzügyi szektor

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég az EMIS kutatási szolgáltatóval közösen két átfogó jelentést tett közzé a közép- és kelet-európai pénzügyi szektor helyzetéről és kilátásairól. A 2025 decemberében publikált tanulmányok Lengyelország, Magyarország, Románia, Csehország, Szlovákia és Horvátország banki, valamint biztosítási szektorának teljesítményét vizsgálják a 2021-2024-es időszakban, kiemelve a várható kihívásokat és a fejlődési lehetőségeket. A Forvis Mazars és az EMIS közös elemzése szerint a magyar bankok és biztosítók tőkeerősek, élen járnak a digitális innovációban és jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek a régióban.
2026. 02. 04. 06:00
Megosztás:

A Moszkvai Tőzsde Solana-, XRP- és Tron-határidős ügyleteket indítana – új korszak jöhet az orosz kriptopiacon

Az orosz pénzügyi rendszer egyre látványosabban próbál alkalmazkodni a globális kriptotrendekhez: a Moszkvai Tőzsde (MOEX) már nemcsak a Bitcoin és Ethereum világában gondolkodik. Friss tervek szerint 2026-ban újabb nagy altcoinok – köztük a Solana, a Ripple és a Tron – is saját határidős termékeket kaphatnak, ami jelentős lépés lehet a kriptoderivatívák intézményesülése felé Oroszországban.
2026. 02. 04. 05:30
Megosztás:

Elindul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme – új lehetőség a hazai kkv-knak

Mától pályázhatnak a hazai mikro-, és kisvállalkozások a Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második ütemére.
2026. 02. 04. 04:30
Megosztás:

Megérte a Brexit? Az elmúlt 10 év mérlege számokban

Közeleg a Brexit-népszavazás 10. évfordulója, amely 2016-ban megrázta a pénzügyi piacokat, jóllehet az Egyesült Királyság csak 2020-ban hagyta el ténylegesen az Európai Uniót, majd év végén az egységes piacot és a vámuniót is. A Brexit utáni évtizedben a brit gazdaság szerkezete megszilárdult, ám a növekedés tartósan gyenge maradt, miközben a beruházások visszaesése, az EU-val szembeni kereskedelmi súrlódások és a termelékenység lassulása miatt az Egyesült Királyság 2016 óta jellemzően alulteljesíti a többi G7-gazdaságot. A Brexit utáni évtized gazdasági mérlegét az XTB szakértői elemezték.
2026. 02. 04. 04:00
Megosztás:

Esztétikai trend: Vége a kacsacsőrnek és a túltöltött arcok korszakának

Jelentős szemléletváltás zajlik jelenleg is az esztétikai kezelések világában: a felismerhetetlenségig megváltoztatott, egyenarcvonások trendjét felváltja a láthatatlan beavatkozások korszaka. Ma már nem az a cél, hogy valaki másnak látszódjunk, hanem az, hogy saját magunk legfrissebb és legápoltabb változatát mutassa a tükör.
2026. 02. 04. 03:30
Megosztás:

A Tether új fegyvert dobott be: nyílt forráskódú MiningOS-szel támadja a Bitcoin-bányász óriásokat

A stabilcoin-piac legismertebb szereplője, a Tether most nem a pénzügyi fronton, hanem a Bitcoin-bányászat infrastruktúrájában indított támadást. A vállalat egy teljesen új, nyílt forráskódú bányászati operációs rendszert mutatott be, amely alapjaiban forgathatja fel a szektort, és komoly kihívást jelenthet a nagy, zárt szoftveres megoldásokat uraló cégeknek.
2026. 02. 04. 03:00
Megosztás:

NAV ellenőrzést kaphat? Itt ellenőrizheti online

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindig az érvényes és hatályos jogszabályok alapján intézkedik, honlapjának Adótraffipax rovatában pedig előre jelzi, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel, alaptalannak minősítve azokat a híreket, amelyek szerint a hatóság hétfőn Heves vármegyében rögtönzött, megfélemlítő razziát tartott.
2026. 02. 04. 02:00
Megosztás:

Itt a NAV közleménye - Ingatlan után fizetendő adó 2026

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss tájékoztatójában egy olyan lakáseladással kapcsolatos szabályra hívta fel a figyelmet, amely sokak figyelmét elkerüli. Ingatlan értékesítésekor ugyanis nemcsak magának a lakásnak az eladásából származhat adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha a tulajdonos külön szerződésben adja el a bútorokat vagy más berendezési tárgyakat. A hivatal szerint sokan nem is tudnak erről, ezért könnyen hibázhatnak az adóbevallás elkészítésekor.
2026. 02. 04. 01:30
Megosztás:

Ha erről a számról hívnak: ne vedd fel, sok pénzt bukhatsz rajta!

Ha +48-as körzetszámú, lengyelországi számról keresnek, érdemes különösen óvatosnak lenni, mert újabb csalássorozat vette célba a magyar mobilhasználókat. A szakértők szerint ezeknél a hívásoknál fokozott figyelem szükséges, és a telefonok sok esetben már eleve potenciális átverésként jelölik meg őket.
2026. 02. 04. 01:00
Megosztás:

Elfogadta a szlovén parlament a velenjei szénbánya bezárásáról szóló törvényt

A szlovén parlament kedden elfogadta a velenjei szénbánya fokozatos bezárását szabályozó törvényt, amely 20 éves leállítási programot tartalmaz és a dolgozók szociális védelmét rögzíti, összhangban az ország 2033-ig tartó szénkivezetési stratégiájával.
2026. 02. 04. 00:30
Megosztás:

Bitcoin-zuhanás: 15 hónapos mélypontra esett a kriptopiac vezéralakja

Egyre mélyebbre süllyed a Bitcoin: újabb sokk a kriptobefektetőknek, ahogy az esés a hagyományos tőzsdékre is átterjed. Bitcoin 15 hónapos mélyponton – mi történt a piaccal?
2026. 02. 03. 23:59
Megosztás: