Az LMP tagsága is beleszólhat a frakció tisztségviselőiről szóló döntésbe
Szilágyi Péter, a párt megválasztott országgyűlési képviselője az MTI kérdésére csütörtökön azt mondta, hogy ezeknek a kérdéseknek az eldöntésébe mindenképpen be akarják vonni a tagságot. Mint mondta, a parlamentbe jutott pártok pénteki egyeztetése után a megbeszélésen részt vett delegáltak beszámolnak a frakció és a választmány tagjainak az ott elhangzottakról.
Ezt valószínűleg elektronikusan teszik meg, de ha szükség van rá, akkor a frakció és a választmányi tagok össze is ülnek - fűzte hozzá. Ezt követően a párt belső honlapjára felteszik a frakcióvezető és helyettesének személyére, illetve az esetleges bizottsági tisztségviselőkre vonatkozó saját javaslataikat, amelyet a párttagok véleményezhetnek. Szilágyi Péter közölte, hogy ezeket a véleményeket az LMP frakciója figyelembe fogja venni.
Hozzátette, egy olyan verzió is elképzelhető, hogy a párt vezetése által meghozandó elvi döntések előtt már kikérik a tagság véleményét. A belső honlapra néhány napon belül kerülnek fel a javaslatok.