Az MSZP még nem döntött, miként voksol a Trianon-törvényre és a kettős állampolgárságra

(MTI) - Az MSZP-frakció még nem döntött, miként szavaz a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, illetve magyar állampolgárságról szóló fideszes előterjesztésekről.

Szabó Vilmos, szocialista frakcióvezető-helyettes pénteken az MTI-nek annyit mondott, hogy a képviselőcsoport délelőtti ülésén tárgyalt mindkét előterjesztésről: adnak be módosító javaslatot, de a végleges álláspontot a zárószavazások előtt alakítják ki.

 

Az MTI úgy tudja, hogy a frakció többsége egyetért a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat jelenlegi formájával, és - bár a javaslatban nem szerepel - fontosnak tartják, hogy a kettős állampolgárság nem jár szavazati joggal. Az MSZP mindkét javaslathoz nyújtott be módosító indítványokat.

 

A szocialisták egyebek mellett a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló előterjesztés preambulumából elhagynák azt a félmondatot, amely szerint az Országgyűlés tagjai azok, akik hisznek abban, hogy "Isten a történelem ura, s azok akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni". Hiller István, Mesterházy Attila és Szabó Vilmos által jegyzett módosító csomag szerint indokolatlan a parlament tagjainak világnézeti megkülönböztetése; a későbbi törvényhozásnál általánossá válhat és előrevetíti az alkotmányozásban a vallásosság jelentőségének törvénybe foglalását.

 

Szerintük ellentmondás van abban, hogy "valaki Istent a történelem urának tekinti és Trianon mégis megtörténhetett". A szocialisták kivennék "magyar nemzet külső hatalmak által előidézett (...) szétszaggatása" kifejezést, helyette "a magyar nemzetnek a nemzeti önrendelkezés alapján nem igazolható (...) szétszaggatása" fordulatot használnák, utalva arra, hogy Magyarország nem tagadja meg mások önrendelkezési törekvéseinek történeti jogosságát.

 

Az "egységes magyar nemzet" kifejezés helyett az MSZP a "egységes magyar kulturális nemzet" kifejezést, vagy az "egyetemes magyar nemzet" kifejezést ajánlja, és azt, hogy május 9-ét nyilvánítsák az Európai Összetartozás Napjává. Az MSZP-sek szerint a törvényjavaslat egy mondata reálisnak tekinti a határok módosításának lehetőségét - bár azt sokrétű feltételek meglétéhez köti, ezek között azonban nem szerepel az, hogy ez elvileg kizárólag az Európai Unió által lehetővé tett feltételek között képzelhető el; erre is módosító indítványt nyújtottak be.

 

A magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslatnál a szocialisták egyebek mellett azt indítványozzák, hogy azon nem magyar állampolgárnak, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja, honosítás a visszahonosításnak tekinthető. Az MSZP a magyar igazolvánnyal rendelkező személyeket felmentené a magyar nyelvtudás igazolásától.

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás:

A Perzsa-öböl energiainfrastruktúráját érintő támadások újabb energiaársokkot okoztak

A csütörtöki kereskedési napot a geopolitikai feszültségek újabb eszkalációja és az ebből fakadó bizonytalanság határozta meg az európai tőzsdéken, melyek december óta a legalacsonyabb szintjükön zártak.
2026. 03. 20. 09:30
Megosztás:

A szlovén kormány mégis dízelkészleteket szabadít fel a stratégiai tartalékból

A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a készletek felhasználását - közölte a kabinet csütörtökön.
2026. 03. 20. 09:00
Megosztás:

Félmilliós Peugeot és 15 milliós Renault: a francia használtautó-piac két arca

A Használtautó.hu adatai alapján a francia autók hazai piaca 2025 és 2026 januárját összehasonlítva kiegyensúlyozott képet mutat, ugyanakkor a részletekben már jól látható különbségek rajzolódnak ki a különböző szegmensek között. A használt autók esetében továbbra is a jól ismert, régóta piacon lévő modellek dominálnak, és az érdeklődési rangsorban csak kisebb átrendeződések figyelhetők meg. Ezzel párhuzamosan azonban az új, 6000 kilométernél kevesebbet futott autók piacán már jóval dinamikusabb mozgások zajlanak, ahol egyre inkább a modernebb, crossover és SUV modellek kerülnek előtérbe.
2026. 03. 20. 08:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 20. 08:00
Megosztás:

Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
2026. 03. 20. 07:30
Megosztás: