Az MVM a Bakonyi gázturbinás erőmű 100 százalékos tulajdonosa
A kisebbségi csomagot a Bakonyi Erőmű Zrt.-től és az Euroinvest Zrt.-től vásárolta meg a magyar állami tulajdonban lévő MVM. A vételárat nem közölték, csak azt, hogy a részvénycsomag árát független nemzetközi szakértők értékelése alapján állapították meg. A közlemény emlékeztet arra, hogy a gázturbinás erőmű létesítésére alapított projekttársaságba 2008-ban vásárolta be magát az MVM, amikor 50,5 százaléknyi többségi tulajdont szerzett.
A projekttársaság a Bakonyi Erőmű ajkai telephelyén újonnan felépült kétszer 58 megawatt kapacitású nyílt ciklusú gázturbinás erőmű tulajdonosa. Az MVM közleménye hangsúlyozza: az erőműtársaság megvásárlása lehetővé teszi, hogy a BVMT tényleges üzembe helyezését követően a beruházás jobb megtérülést biztosítson. A "barnamezős" beruházás - a korábbi tájékoztatás szerint - 75 millió euróba kerül.
A megvalósításhoz 63 millió eurós hitelszerződést kötöttek 2010 februárjában. Akkor azt közölték, hogy a hitel a beruházás költségének 80 százalékát fedezi. Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint azt emelte ki, hogy "az erőműtársaság kisebbségi részesedésének megvásárlása ... középtávú stratégiánk megvalósítását támogatja: célunk, hogy az MVM Zrt. sikeres, regionálisan is meghatározó, integrált nemzeti energetikai társaságcsoporttá, a gazdaság egyik legfontosabb szereplőjévé váljon". Hozzáfűzte: "a tranzakció újabb konkrét lépés termelőkapacitásaink diverzifikálása és hatékony, eredményes működtetése felé, s tovább erősíti Magyarország hosszú távú energiabiztonságát és a folyamatos, a magas szintű villamosenergia-ellátást".