Az OEP a gyógyszertári rendszerek fejlesztőivel konzultált

Az EKOP-2.3.7 projektet az OEP 2013-ban indította el, amelynek célja az egészségügyi ellátás ügyfélkapcsolatainak megújítása. A megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően csökken az egészségügyi szolgáltatók adminisztratív leterheltsége, valamint átláthatóbbá és ellenőrizhetővé válnak az ellátásra vonatkozó adatok. A projekt keretében az OEP szakértői konzultációt tartottak, hogy megismertessék az új elszámolási rendszerhez történő kapcsolódás lehetőségeit a hazai gyógyszertárak, gyógyászati segédeszköz forgalmazók és gyógyfürdők informatikáért felelős munkatársaival, valamint az orvosi vényíró szoftverek fejlesztőivel, így meggyorsítva és megkönnyítve a rendszer bevezetését.

Az EKOP-2.3.7 projekt keretében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) – a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Nemzeti Infrastruktúra Szolgáltató Zrt. közreműködésével – az elmúlt évek egyik legjelentősebb komplex egészségügyi informatikai fejlesztését valósítja meg. A 8 részterületen megvalósuló fejlesztés célja, hogy a gyorsabb, átláthatóbb ügyintézésnek köszönhetően magasabb színvonalú kapcsolat alakuljon ki az OEP és ügyfelei (egészségügyi intézmények, gyógyszertárak, háziorvosok, betegek stb.) között.
 
A rendszerfejlesztés érinti a gyógyszertári, gyógyászati segédeszköz forgalmazói, gyógyfürdő rendszerek kapcsolódásait is, különösen a vények ellenőrzésére, az elszámolások teljesítésére, valamint az ellenőrzések támogatására vonatkozóan. Ennek megfelelően az Ártámogatás jelentés-elszámoló rendszerének megújításáról 2015. május 19-én az OEP szakértői informatikai konzultációt tartottak.
 
A rendezvényen, amelynek célja az új elszámolási rendszer külsős fejlesztőknek szánt dokumentációjának bemutatása, az elszámolói szoftverek tesztelésének és minősítésének, valamint az új elszámolórendszer bevezetésének előkészítése volt, a Magyar Gyógyszerészi Kamara mellett több gyógyszertári, gyógyászati segédeszköz forgalmazói és gyógyfürdői elszámoló rendszer, valamint az orvosi vényíró szoftverek fejlesztői képviseltették magukat. A két szakembergárda egyeztetése egyedülálló kezdeményezés az iparágban, hiszen így a jövőbeli felhasználók közvetlenül az OEP fejlesztőivel oszthatták meg szakmai észrevételeiket, és közösen dolgozhatták ki a bevezetés, a teszt és az éles üzembe állítás ütemezését is.
 
A projekt keretében létrejövő fejlesztéseknek köszönhetően a vényelszámolás, a vényelszámolást támogató valamennyi folyamat egy integrált rendszerben valósul meg, továbbá az elszámolási rendszer fel lesz készítve arra, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által megvalósított TIOP-2.3.1 projekt e-Recept funkcionalitásához kapcsolódni tudjon. Ennek első lépéseként a gyógyszertáraknak lehetőségük lesz a gyógyszerkiadás pillanatában kapcsolatot kialakítani az OEP rendszerével, és előzetesen ellenőrizni a vények megfelelőségét valamennyi beteg esetében.
 
 A rendszer működését biztosító új informatikai infrastruktúra már a jövőnek szól: az OEP az EKOP-2.3.7 projekt keretében tervezett fejlesztésekkel az elszámolási rendszer regiszterekkel történő későbbi bővíthetőségének megteremtését, valamint a tervek szerint 2018-tól bevezetésre kerülő, a vényelszámolás során történő egyedi gyógyszerazonosítók felhasználásának lehetőségét is biztosítani kívánja.


Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Korrekciós programot kér a leszakadó nyugdíjak rendezésére a Nyugdíjasok Országos Képviselete

Szakaszos korrekciós programot és a vegyes indexálás bevezetését tartja szükségesnek a leszakadó nyugdíjak elértéktelenedésének megállítása érdekében a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK).
2026. 11. 03. 07:30
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás: