Az OTP és MOL rántotta mélybe a BUX-ot
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: eseménytelen volt a csütörtöki kereskedés, alacsony, 6 milliárd forint alatti forgalommal. Ismét az OTP húzta le a részvényindexet; bár az árfolyamot befolyásoló új hír nem érkezett, a részvény továbbra sem tud talpra állni - közölte. Negatívan teljesített a Mol is.
A Richter csütörtökön tette közzé második negyedéves eredményét, a cég a szakértő szerint a várakozásokat kissé meghaladóan teljesített, de a kereskedés elején tapasztalt lendület mégis kifulladt a nap végére, a papírok csak enyhe pluszban tudtak zárni.
A Mol 290 forinttal, 1,72 százalékkal 16 610 forintra csökkent, 393,5 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 62 forinttal, 1,37 százalékkal 4468 forintra esett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,65 százalékkal 311 forintra erősödött, forgalma 195,1 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 10 forinttal, 0,29 százalékkal 3470 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 113,3 millió forintos forgalom mellett 390 forinttal, 1,87 százalékkal 20 510 forintra gyengült.