Az OTP korrekciója húzta vissza a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,73 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 19 220,49 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint vállalati hírek mozgatták az OTP és a Mol árfolyamát. A bankpapír olcsóbbá válása mögött feltehetően az áll, hogy az OTP-nek jelentős, 300 milliárd forintnyi önkormányzati hitelállománya van, és jelenleg úgy tűnik, hogy az önkormányzati hiteleket csak 20-25 százalékos diszkont mellett hajlandó átvállalni a költségvetés. A bizonytalanságot növeli, hogy nem világos: a teljes portfoliót veszi át az állam, vagy csak a kockázatos részt.

 

BUX index

    

A Mol emelkedését az Erste Befektetési Zrt. elemzője azzal magyarázta, hogy a horvát leányvállalat, az INA kedvező gyorsjelentést közölt, és a Mol számára emellett esély mutatkozik további 19 százalékos INA-pakett megvásárlására. Az OTP-vel kapcsolatban Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője arra is felhívta figyelmet, hogy a hírek szerint a bank nem képzett elegendő céltartalékot a kétes önkormányzati hitelek mögé, így egyszeri veszteség keletkezhet.

 

OTP részvény

    

A Mol árfolyama nemcsak az INA kedvező gyorsjelentése miatt nőtt, hanem azért is, mert a WTA olaj ára több mint 1,5 dollárral 86,7 dollárra emelkedett, amelynek nyomán javul a finomítói árrés - tette hozzá Horváth Ákos.

 

MOL részvény

 

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kitért a Magyar Telekom árfolyamára is, amely ismét 400 forint fölé tornászta magát. Véleménye szerint a kérdés az, hogy a Telekom képes-e jövőre is 50 forintos osztalékot fizetni, mert ebben az esetben a jövő év elején nagy rali várható. Addig feltehetően a 400-420 forintos sávban mozog a papír.

 

Magyar Telekom részvény


    

A Mol 215 forinttal, 1,15 százalékkal 18 990 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 1,66 százalékkal 4150 forintra csökkent, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,76 százalékkal 405 forintra nőtt, forgalma 895,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 0,44 százalékkal 40 780 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 83,0 millió forintos forgalom mellett 120 forinttal, 0,68 százalékkal 17 580 forintra esett.

A home office új szintje: Ezekkel a kütyükkel maximalizálhatod a hatékonyságod

Az otthoni munkavégzés, a home office mára a munka világának megkerülhetetlen részévé vált. A rugalmasság és a kényelem mellett azonban komoly kihívásokat is tartogat, különösen a hatékonyság és a produktivitás fenntartása terén. A megfelelő technológiai háttér és a jól megválasztott eszközök azonban nem csupán megkönnyítik a mindennapokat, de segítenek abban is, hogy az otthoni irodád egy valódi hatékonysági központtá váljon. A megfelelő kütyükkel kiküszöbölheted a zavaró tényezőket, optimalizálhatod a munkafolyamatokat és megteremtheted a professzionális munkavégzés feltételeit a saját otthonodban is. Ez a cikk bemutatja azokat az eszközöket, amelyek elengedhetetlenek a modern home office környezetben.
2025. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Nem történt áttörés Trump és Putyin találkozóján, de jön a folytatás

A két vezető pénteken Alaszkában tárgyalt az ukrajnai háború lezárásáról. Trump azonnali tűzszünetet szeretett volna elérni, de ez végül nem valósult meg, bár az elnök produktívnak értékelte a találkozót.
2025. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A kiberfenyegetések jelentik a legnagyobb veszélyt a légiközlekedésre az Allianz szerint

Többnapos késések, járattörlések, morgolódó utasok – miközben a légiforgalom volumene nagy nehezen visszakapaszkodott a világjárványt megelőző békeév, 2019 szintjére, még mindig elég sok a probléma a reptereken. Szerencsére nem annyira kaotikus a helyzet, mint tavaly volt, azonban Európa 20 legnagyobb forgalmú légitársasága már az év első öt hónapjában összehozott több tízezer késést és járattörlést. Az utasok mindennapi repülési élményét azonban újfajta kockázatok veszélyeztetik az Allianz szakértői szerint: ők idei kockázati jelentésük, a Risk Barometer[1] nyomán öt olyan fő rizikófaktort azonosítottak, amelyek meghatározhatják a légitársaságok és a teljes szektor működését, és ezzel együtt az utasokra is hatással lehetnek.
2025. 08. 18. 14:00
Megosztás:

A gyengülő kamatcsökkentési várakozások hatására emelkedtek az amerikai kötvényhozamok

A múlt héten a befektetők elsősorban az amerikai inflációs adatokra figyeltek.
2025. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Saját blokkláncot mindenkinek? – Miért épít most Circle, Stripe és más fintech cégek saját Layer 1-hálózatot?

A kriptopénzek világa újabb mérföldkőhöz érkezett: a digitális fizetésekben és tokenizált eszközökben utazó óriáscégek – mint a Circle és a Stripe – már nem elégszenek meg az eddigi infrastruktúrával. Ehelyett saját blokkláncokat építenek, hogy teljes irányítást szerezzenek az elszámolási folyamatok felett. De mi áll e mögött az új trend mögött, és vajon ez megrengetheti a jelenlegi L1 hálózatokat, mint az Ethereum vagy a Solana? Nézzük a részleteket!
2025. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Csak a Dow Jones tudott pénteken emelkedni

A Dow Jones kivételével csökkentek pénteken a vezető amerikai indexek.
2025. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Csökkenés jellemezte a nyugat-európai tőzsdéket pénteken a Trump-Putyin találkozó árnyékában

Csökkenés jellemezte pénteken a vezető európai indexeket. A német DAX, a brit FTSE 100, a holland AEX és a dán OMXC is veszített az értékéből. A vezető indexek közül a francia CAC és a spanyol IBEX tudott emelkedni.
2025. 08. 18. 10:00
Megosztás:

Vajon lehetséges a nagy fogyás striák és lógó bőr nélkül?

Sokan azért halogatják a fogyást, mert attól tartanak: ha túl gyorsan szabadulnak meg a kilóktól, a testük örökre emléket állít a túlsúlynak striák, megereszkedett bőr és petyhüdt kontúrok formájában. Ez a félelem nem alaptalan, hiszen a bőr rugalmasságának visszanyerése valóban kihívás, különösen nagy súlyvesztés esetén. De mi van akkor, ha a fogyás nemcsak gyors, hanem kíméletes és adaptív is?
2025. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Minimálisan gyengült a forint reggelre

Minimálisan gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Nagy István: a kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart

A kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart, ezért lett ez a terület 2015-ben stratégiai ágazat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken Ikrényben, a Csoki Nyugat Kft. üzemének átadóján.
2025. 08. 18. 06:00
Megosztás:

Mi lett volna, ha 5 éve 1000 dollárt fektetsz Shiba Inu-ba?

Amikor a legtöbb ember elkezdi befektetői pályafutását, a portfóliója többnyire hagyományos eszközökből áll: részvényekből, kötvényekből és készpénzből. A kezdők gyakran kerülik az egyedi részvényválasztást, inkább passzív befektetési formákat választanak, mint az ETF-ek vagy befektetési alapok.
2025. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Két technológiai részvény, amely nagyobb potenciált rejt, mint bármely kriptovaluta

A kriptovaluták most ismét reflektorfénybe kerültek: a bitcoin nemrégiben új történelmi csúcsot ért el, miközben az Egyesült Államokban egyre több jogszabály és intézményi elfogadás erősíti a digitális eszközök legitimitását. Ez a befektetői érdeklődést is fűti – de vajon jó befektetésről van szó hosszú távon?
2025. 08. 18. 04:00
Megosztás:

Átfogó NAV-ellenőrzések jönnek - fókuszban a kölcsönök és a házipénztár

Piaci információk szerint Győr-Moson-Sopron, Fejér és Nógrád megyékben vizsgálja a NAV a munkáltató kölcsönöket és házipénztárakat.
2025. 08. 18. 03:00
Megosztás:

Családi Élménysziget várja a látogatókat a Margitszigeten

Mozgás, zene, játék és családi élmények várják a látogatókat a Családi Élményszigeten augusztus 19. és 20. között a margitszigeti Nagyréten a Szent István Nap rendezvénysorozat keretében - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 08. 18. 02:00
Megosztás:

Bitcoin új rekordot döntött: 124 000 dollár felett jár – Következhet a 150 000?

Augusztus 14-én a Bitcoin (BTC) ismét történelmet írt: a világ legismertebb kriptovalutája új csúcsra, 124 000 dollár fölé emelkedett. Ez éves szinten közel 30%-os növekedést jelent, és sok befektetőben felmerül a kérdés: innen valóban elérhetjük a 150 000 dollárt?
2025. 08. 17. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal ma valaki milliárdos lett!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Napos, meleg idővel kezdődik a jövő hét

Napos, meleg idővel indul a jövő hét, szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen 29-35 Celsius-fok várható. Csütörtökön erős szél mellett befelhősödik az ég, többfelé várható zápor, zivatar, miközben a hőmérséklet is visszaesik. A hét végére ismét felszakadozik a felhőzet, és visszatér a napos idő, 30 fok alatti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 08. 17. 20:00
Megosztás:

7 Siblings - Egy titokzatos kriptobálna aki Ethereum-ban utazik

Mi az a 7 Siblings? Mit lehet tudni erről a titokzatos kriptovaluta bálnáról, vagy bálna-csoportról? Ki állhat mögötte?
2025. 08. 17. 19:00
Megosztás:

Kripto-forradalom a patikák pénzügyeiben: a Nasdaq-on jegyzett Wellgistics az XRP Ledger-re épít

Kriptóval gyorsabban a gyógyszerekhez? Igen, lehetséges! Az amerikai Wellgistics Health Inc. komoly lépést tett a blokklánc-alapú egészségügyi pénzügyek jövője felé. A Nasdaq-on jegyzett gyógyszer-nagykereskedő cég mostantól az XRP Ledger technológiájára épülő fizetési rendszert vezet be, amely több ezer független patika számára nyújt valós idejű, gyors és olcsó tranzakciókat. A lépés nemcsak a gyógyszerbeszerzés hatékonyságát növeli, hanem alapjaiban változtathatja meg a szektor működését is.
2025. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Már majdnem minden 100. bankszámlához tartozik másodlagos azonosító

Robbanásszerűen nő a másodlagos azonosítóval indított utalások száma: 2025 első negyedévében 26 328 tranzakció zajlott így, ami kétharmados növekedést jelent, az utalások értéke pedig 81 százalékkal volt több, mint tavaly. “A magyar ügyfelek kezdik felismerni a szolgáltatás kényelmét” – mondta Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, aki azért az odafigyelésre is emlékeztet.
2025. 08. 17. 17:00
Megosztás: