Az Opel ismét rontotta a General Motors eredményét

Az Opel gyengélkedése, valamint egy egyszeri könyvelési tétel miatt csökkent a General Motors profitja az első negyedévben, de a német érdekeltség vesztesége kisebb lett a vártnál.

Az amerikai autóipari óriás adózott eredménye egy milliárd dollár, részvényenként 60 cent volt január-március között az egy évvel korábbi 3,2 milliárd, részvényenkénti 1,77 dollárt követően. Akkor egy egyszeri eladási tétel növelte a profitot. A negyedéves árbevétel 4 százalékkal 37,8 milliárd dollárra nőtt.

 

Az európai üzletágban - ami az Opelt és brit megfelelőjét, a Vauxhallt jelenti - 256 millió dollár vesztesége keletkezett a GM-nek, míg egy évvel korábban még egy kis pluszban volt az Opel, de az európai adósságválság miatt csökkentek az eladások, így végül 2011-et veszteséggel zárta a GM-leány. Az utóbb időben olyan hírek terjedtek el, hogy a GM további Opel-gyárakat akar bezárni Európában, de ezt rendre cáfolták az Opel vezetői.

 

Az elmúlt tizenkét évet nézve az Opel mindössze egyszer, 2006-ban volt nyereséges, a GM el is akarta adni, de aztán meggondolta magát: 2009-ben inkább a szerkezetátalakítás és a leépítés mellett döntött. Bezárták az antwerpeni gyárat, és az Európában lévő 48 ezerből nyolcezer munkahely megszüntetéséről született döntés.

 

Elemzők szerint az Opel veszteségei jórészt abból adódnak, hogy az amerikai tulajdonos nem engedi fejlődni a mostanság óriási lendülettel fejlődő feltörekvő piacokon, saját márkáit féltve az Opel-kocsik versenyétől. Így a német autógyárnak a jelenleg igencsak lanyhának mondható európai piac marad a fő vadászterülete. (MTI)

Szeptembertől megszűnik az öthetes lottó és heti kétszer is húzzák a Hatoslottót

Megújul a Hatoslottó, szeptembertől az eddigi heti egy helyett kétszer, vasárnap mellett már csütörtökön is lesz sorsolás. A megújulás első lépéseként augusztus elejétől megszűnik az öthetes szelvény feladásának lehetősége. Szeptembertől további újdonságként az 1 sorsolásra feladás mellett, 2, 5 és 10 sorsolásra adhatják majd fel szelvényeiket a játékosok.
2025. 07. 29. 08:33
Megosztás:

Nem szűkül az anyák adómentessége! Életkortól függetlenül biztosítja a kormány.

Sajtóhírekkel ellentétben továbbra is változatlanul járni fog a személyi jövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. A kormány semmilyen formában nem szűkítette a jogosultak körét - áll az NGM friss közleményében.
2025. 07. 29. 08:00
Megosztás:

A befektetési célú ingatlanvásárlók spanyolország felé fordulnak

Costa del Sol régiója a magyar ingatlanvásárlók körében egyre népszerűbb: jellemzően 350-600 ezer euró közötti ársávban keresnek, egy-egy új építésű projektnél pedig akár 25%-os értéknövekedéssel is számolhatnak, ami a bérbeadásnál is nagyobb hozamot jelenthet. A Duna House spanyolországi partnere szerint egyre több magyar érdeklődő keresi fel őket, ami a hazai kereslet élénkülését tükrözi.
2025. 07. 29. 07:00
Megosztás:

Most érdemes diákszámlát nyitni – akár 60 ezer forintos bónusszal is indulhat a tanév

A ponthatárok kihirdetésével nemcsak az egyetemi felvételt nyert hallgatók izgulnak, hanem a bankszektor is aktivizálja magát: a nyár végi időszakban egymást érik a fiatalokat célzó számlanyitási akciók. A money.hu összegzése szerint több bank is akár több tízezer forintos bónuszokkal és ingyenes számlavezetéssel próbálja magához csábítani az új egyetemistákat.
2025. 07. 29. 06:00
Megosztás:

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után folyamatosan bővül a választék az albérletpiacon: másfél hét alatt több mint 700 új kiadó lakás jelent meg a piacon. A ponthatárhirdetést megelőző héten országszerte 16 500 kiadó lakóingatlan-hirdetésből választhattak a bérlők, ami már akkor is 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Mostanra ez a szám 17 200 fölé emelkedett, ami 4,2 százalékos kínálatbővülést jelent. Az albérletárak egyelőre még nem mozdultak felfelé, ami részben a jelentős kínálatnak is köszönhető.
2025. 07. 29. 05:00
Megosztás:

Stabilcoinok forradalma: Kik nyerhetnek a digitális dollárversenyben?

A stabilcoinok már nem csupán a kriptovilág „kockázatkerülő” alternatívái – mára a hagyományos pénzügyi intézmények és a világ legnagyobb vállalatai is versenybe szálltak értük. A nemrég elfogadott GENIUS Act az első valódi törvényi keretrendszert biztosítja a stabilcoinoknak az Egyesült Államokban, megnyitva az utat a digitális dollár-alapú eszközök új generációja előtt. A tét óriási: aki elsőként adaptálja a technológiát, uralhatja az új pénzügyi infrastruktúra alapjait.
2025. 07. 29. 04:00
Megosztás:

A Tether Amerikába tart – de vajon bírja-e a szabályozási nyomást?

A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátója, a Tether, végre belép az amerikai piacra – de a belépője nem mentes a kihívásoktól. A Genius Act elfogadása új korszakot nyitott a stabilcoin-piacon, és bár a Tether komoly szereplő lehetne a dollárhoz kötött digitális valuták terén, kérdéses, hogy készen áll-e megfelelni az USA szigorú szabályozásainak. Eközben a rivális Circle már jóval előrébb jár – és a piac ezt díjazza is.
2025. 07. 29. 03:00
Megosztás:

Kapcsolgassuk a légkondit, vagy menjen folyamatosan? Mi a jobb?

Nem érdemes megvárni, míg pokoli hőség lesz a lakásban – a klímát már jóval előtte el kell indítani. A szakértők szerint a legjobb, ha a berendezés folyamatosan, alacsony fokozaton működik, így nemcsak hűvösebb lesz, de az áramfogyasztás is kevesebb. A hosszabb és intenzívebb hőségidőszakok is könnyen átvészelhetők a klímaberendezések okos használata mellett.
2025. 07. 29. 02:01
Megosztás:

Nem kell több WC papír a jövőben! Új dolog jön helyette

A WC-papír kora lejárt? A bidéfunkció forradalmasítja a személyes higiéniát és a fenntarthatóságot. Szakértők szerint egészségesebb: meleg vizes öblítés a fürdőszobákban.
2025. 07. 29. 01:00
Megosztás:

Halmozzák a bálnák a SHIB tokeneket - A TOKEN6900 közelít a 1,5 millió felé

A Shiba Inu (SHIB) bálnák az utóbbi időben tömegesen mozgolódni kezdtek, ami az elemzők szerint fokozott akkumuláció jele lehet.
2025. 07. 29. 00:01
Megosztás:

PayPal kripto áttörés: Mostantól több mint 100 kriptovalutával is fizethetünk világszerte

A digitális fizetések új korszakba lépnek: a PayPal bejelentette, hogy a vállalkozások számára elérhetővé teszi a kriptovalutás fizetéseket több mint 100 különböző tokennel. Ez nem csupán egy új funkció, hanem a globális pénzügyi infrastruktúra forradalmasítása is egyben – gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb kereskedelmet ígérve.
2025. 07. 28. 23:00
Megosztás:

USA Kriptóhete történelmi fordulópontot jelent – a Bitget vezérigazgatója szerint ez csak a kezdet

Az USA-ban zajló Kriptóhét és az új kriptovaluta-szabályozási csomag bejelentései minden korábbinál erősebben jelzik: a digitális pénzügyek új korszakba léptek. A Bitcoin történelmi csúcsa, a rekordméretű intézményi befektetések, valamint az új törvények – mint a GENIUS Act, Clarity Act és az Anti-CBDC Surveillance State Act – együtt egyértelmű fordulópontot jelentenek a piac fejlődésében.
2025. 07. 28. 22:00
Megosztás:

Az USA és Kína meghosszabbítaná a kedvezőbb vámokat

Az Egyesült Államok és Kína várhatóan további 90 nappal meghosszabbítja az alacsonyabb vámokról szóló egyezséget, ami jelen állás szerint augusztus 12-én jár le. Ennek érdekében ma Stockholmban találkoznak a küldöttségek.
2025. 07. 28. 21:00
Megosztás:

Megállapodott Trump és von der Leyen

Donald Trump és Ursula von der Leyen 15%-os vámban állapodtak meg augusztus 1-jétől az EU-ból az Egyesült Államokba érkező áruk tekintetében.
2025. 07. 28. 20:00
Megosztás:

A tűzzel játszik a Fehér Ház?

A Trump-adminisztráció azt fontolgatja, hogy engedje-e a tajvani elnököt New Yorkban és Dallasban is megállni a jövő héten kezdődő latin-amerikai diplomáciai útja során.
2025. 07. 28. 19:00
Megosztás:

A Samsung gyárthatja a Tesla chipjeit

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója elmondta, hogy az amerikai autógyártó 16,5 milliárd dolláros szerződést kötött a Samsunggal chipek vásárlására, ami várhatóan fellendíti a dél-koreai cég veszteséges bérgyártási üzletágát.
2025. 07. 28. 18:00
Megosztás:

A felmelegedéssel tovább nőhet a nyári zivatarok előfordulása egy új hazai kutatás szerint

Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is. Tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói – Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita – azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évtizedekben, milyen folyamatok állnak a háttérben, és mire számíthatunk a következő évtizedekben.
2025. 07. 28. 17:00
Megosztás:

„Felcsökkentek” az EU vámok

Hónapokig tartó tárgyalások után július 27-én vasárnap kereskedelmi keretmegállapodást kötött az Egyesült Államok és az Európai Unió. Ezzel elhárult egy teljes körű vámháború veszélye.
2025. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-forradalom a láthatáron: az Interactive Brokers saját digitális valután dolgozik

Az Interactive Brokers is beléphet a stabilcoinok világába – a világhírű brókercég azt fontolgatja, hogy saját digitális valutát bocsát ki ügyfelei számára. A lépés újabb jele annak, hogy a pénzügyi óriások egyre inkább nyitnak a blokklánc alapú eszközök felé, miközben az amerikai szabályozás is kedvezőbbé válik a kriptopiac számára. Cikkünkben bemutatjuk, mit tervez a brókercég, és milyen hatással lehet ez az egész iparágra.
2025. 07. 28. 14:00
Megosztás:

Elbizonytalanodhatnak a milliomosok – most dől el, meg tudja-e tartani őket a hazai privátbanki szektor

A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt sok magyar privátbanki ügyfél komolyan elbizonytalanodhat. Ha nem kapnak egyedi, modern, digitális megoldásokat, külföldre súlyozhatják vagyonukat. A tét 50.000 ügyfél és 15.000 milliárd forint kezelt vagyon. A Blochamps Capital szerint a hazai piac jövője a személyesség és a digitalizáció hibrid modelljében rejlik.
2025. 07. 28. 13:00
Megosztás: