Az RICS Magyarország bemutatja új elnökségét

Noah M. Steinberg FRICS, a WING elnök-vezérigazgatója került kinevezésre a nemzetközi ingatlanszakmai szervezet magyarországi elnökségének élére.

Noah M. Steinberg a WING, Magyarország egyik legnagyobb magántulajdonban lévő ingatlan vállalatának elnök-vezérigazgatója, illetve egyik tulajdonosa, és kinevezésével befejeződött az RICS Magyarország elnökségének kiválasztása. Az elnökség az RICS magyarországi tagozatát képviseli, tagjai pedig feddhetetlenségük, etikus magatartásuk és az ingatlanpiac különböző területein szerzett tapasztalatuk révén elismert, magasan képzett szakemberek.

 

„Nagy örömömre szolgál, hogy Noah-t üdvözölhetem az RICS Magyarország elnökségének vezetőjeként. Az RICS tagság a felkészültség elismert védjegye az ingatlanszakmában, mely számos előnyt biztosít mind egyéni mind vállalati szinten. Nemzetközi háttere és tapasztalata révén Noah fő fókusza ezen előnyök, illetve a szervezet szakmai és etikai standardjainak promotálása, gyakorlatba való átültetése lesz.” – tette hozzá Orcsik Anna, az RICS közép-kelet-európai regionális vezetője.

 

„Megtiszteltetés számomra, hogy elnökként részt vehetek az RICS magyarországi munkájában. Egy dinamikus korszak elé néz a magyar ingatlanpiac, azonban ehhez feltétlenül szükséges, hogy a piacon dolgozó szakemberek a szakmai rátermettség és etikus magatartás legmagasabb szintjét tudják képviselni. Az RICS biztosít ezekhez egy keretet, hiszen garantálja a szakértelem elismerését, valamint további szakmai fejlődési lehetőséget kínál a szakmabelieknek karrierjük bármelyik pontján. Bízom benne, hogy elnökségi munkánk során tovább erősíthetem az RICS szerepét Magyarországon, mindeközben bővítve tagságát, illetve tevékenységi körét” – kommentálta Noah M. Steinberg FRICS.

 

Az RICS az épületekre és ingatlanokra, valamint az építőipari tevékenységre vonatkozó szakmai követelmények vonatkozásában a világ legelismertebb akkreditációját kínálja. Az RICS Magyarországnak immár több mint 160 tagja van.

 

Az Elnökség tagjai a következők:

 

Noah M. Steinberg FRICS, a WING elnök-vezérigazgatója

Csikós Sarolta MRICS, a TriGranit Development regionális bérbeadási igazgatója

Csoma András MRICS, a Biggeorge’s-NV Ingatlan Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója

Csuhay Borbála MRICS, a WING iroda-portfólióért és fejlesztésekért felelős értékesítési vezetője

Hermán Róbert MRICS, a Portico Investments befektetési igazgatója

Hamish White MRICS, a CIB Bank eszközkezelési vezetője

Winkler Edina MRICS, a DTZ értékbecslője

 

Spanyolország: májusban héthavi mélyponton az infláció

Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október óta a legalacsonyabbra csökkent májusban az áprilisi 2,2 százalékról - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) végleges adataiból.
2025. 06. 17. 04:00
Megosztás:

Wizz Air: elkerülik az izraeli, iraki, iráni és szíriai légteret

A közel-keleti helyzet eszkalálódása és a térség több lezárt légtere miatt a Wizz Air szeptember 15-ig meghosszabbította a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatok felfüggesztését, emellett elkerüli az izraeli, iraki, iráni és szíriai légteret - közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel.
2025. 06. 17. 03:30
Megosztás:

Vigyázat, csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Csalók hamis hirdetéseket jelentetnek meg a közösségi média felületeken a Magyar Államkincstár nevében, és olyan hamis információkat terjesztenek, hogy az ügyfelek elveszítik a befektetéseik után járó kamatokat, ha 2025. július 15-ig nem nyújtanak be kérelmet a WebKincstáron keresztül- hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár hétfői közleményében.
2025. 06. 17. 03:00
Megosztás:

Minimálbér emelés 2026 és 2027 - a vállalkozók kompenzációt kapnak a Kormánytól

A bérmegállapodás eredményeként a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal, 290 800 forintra, 2026-ban 13 százalékkal, 328 600 forintra, 2027-re 14 százalékkal, 374 600 forintra emelkedik.
2025. 06. 17. 02:00
Megosztás:

Fontos OTP felhívás az internetbank használóihoz

A lakossági ügyfelek igényeihez alkalmazkodva a hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.
2025. 06. 17. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjkorhatár változás – Friss bejelentés a 67 éves korhatár tervezett bevezetéséről!

Egyre több európai ország dönt úgy, hogy megemeli a nyugdíjba vonulás korhatárát, válaszul a lakosság élettartamának növekedésére – és könnyen elképzelhető, hogy ez a tendencia hamarosan Magyarországot is eléri.
2025. 06. 17. 01:00
Megosztás:

Megújult épületegyüttessel erősíti a vadgazdálkodási képzést a MATE

A fenntartható vadgazdálkodás napjainkban alapvető elvárás, amelyhez magas színvonalú képzés és modern oktatási intézmények szükségesek - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára hétfőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megújult épületegyüttesének ünnepélyes átadóján, Gödöllőn a tárca közleménye szerint.
2025. 06. 17. 00:30
Megosztás:

Melyik kripto előértékesítésből lesz a következő 100x?

A kriptovaluta kereskedők számára jelenleg nem egyszerű meghatározni merre veheti az irányt a piac. A Bitcoin múlt héten háromszor is átlépte a 110 ezer dollárt, azonban a hétvége előtt csúnya esésbe kezdett, és 103.000 dollár alá süllyedt.
2025. 06. 17. 00:01
Megosztás:

Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. 06. 16. 23:30
Megosztás:

Az MKIK a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének a teljes jogú tagja lett

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) teljes jogú tagja lett a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének - közölte az MKIK hétfőn az MTI-vel.
2025. 06. 16. 23:00
Megosztás:

Gyors és határozott fellépést követel az Elf Bar elleni küzdelem

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szerint továbbra is gyors és határozott fellépés szükséges az ízesített elektronikus cigaretták (Elf Bar típusú termékek) illegális kereskedelmének és használatának visszaszorításában - derült ki az Elf Bar-kerekasztal hétfői budapesti ülésén.
2025. 06. 16. 22:30
Megosztás:

Több mint 16 millió euró jut a kiszolgáltatott kukoricatermelőknek

Több mint 16 millió eurónak megfelelő forintösszegű rendkívüli támogatás áll a tavalyi súlyos aszállyal sújtott kisebb, gazdaságilag kiszolgáltatottabb kukoricatermelők rendelkezésére. Az uniós krízisalapból így akár 56 ezer termelő is pénzügyi forrásokhoz juthat. A támogatási kérelmeket 2025. július 1-től nyújthatják majd be az érintettek - hívta fel a figyelmet Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a tárca hétfői közleményében.
2025. 06. 16. 22:00
Megosztás:

Trump szerint hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból

Donald Trump szerint "nagy hiba" volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból - az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
2025. 06. 16. 21:30
Megosztás:

Lemondott Tóth János, Gyömrő polgármestere

Lemondott Tóth János, a Pest vármegyei Gyömrő polgármestere.
2025. 06. 16. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 16. 20:30
Megosztás:

Mi lesz a forinttal? Mekkora növekedésre lesz képes Magyarország?

A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig 4 százalékos éves átlagos infláció kísérheti - ismertette Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését. A prognózisból az is kiderült, hogy mi vár a forintra.
2025. 06. 16. 20:00
Megosztás:

Nagy tőzsdei zuhanást vizionál az RBC - tehát: emelkedés jöhet

Az RBC Capital Markets 5.730 pontra várja az S&P 500 indexet év végére, de extrém esetben közel 20%-ot is eshet idén az index, ami az áprilisi mélypont körüli 4.800 pontot jelenti.
2025. 06. 16. 19:30
Megosztás:

Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára

Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a magyar élelmiszer alapanyagok még nagyobb mértékben jelenjenek meg a távol-keleti országban - közölte az Agrárminisztérium hétfői közleménye szerint Nagy István agrárminiszter, aki Hirofumi Takinamival, Japán mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterhelyettesével egyeztetett hétfőn Tokióban.
2025. 06. 16. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn - írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
2025. 06. 16. 18:30
Megosztás:

Nagy Márton: Montenegró hazánk kiemelt gazdasági partnere, az együttműködés tovább mélyülhet

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta Nik Gjeloshaj Montenegró gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesét és gazdaságfejlesztési miniszterét.
2025. 06. 16. 17:30
Megosztás: