Az USA szerint is nő jövőre a világ olajigénye

Jövőre a világ kőolajfogyasztása napi 84,92 millió hordóra nőhet az idén várt napi 83,82 millió hordóról, ezt jósolta kedden megjelent havi előrejelzésében az amerikai kereskedelmi minisztérium (EIA).

Az amerikai könnyűolaj-referenciafajta, a WTI számára ebben a negyedévben hordónként 77,41 dolláros, a jövő évre hordónként 78,13 dolláros átlagárat jósolt kedden az EIA, azzal, hogy 2010 decemberében 81 dolláros átlagár várható. Szeptemberben 72,42 dolláros átlagárat valószínűsített a jövő évre. Mindkét világfogyasztási előrejelzés napi 150 ezer hordóval több, mint amit az EIA szeptemberben valószínűsített.

 

A minisztérium most már második hónapja emelte előrejelzéseit, főleg Kína és más ázsiai országok tartós gazdasági növekedésére hivatkozva. Az idénre várt világfogyasztás napi 1,63 millió hordóval kevesebb a tavalyinál, de a mostani negyedévben már a felhasználás növekedése várható az előző negyedhez képest, öt negyedéven belül első ízben, az EIA szerint.

 

Az amerikai minisztériumban úgy vélik, hogy az OPEC olajkínálata jövőre napi 29,44 millió hordóra nő az idei első kilenc havi, napi 29,0 millió hordós átlaghoz képest, amely napi 2,4 millió hordóval elmaradt a tavalyi első kilenc havitól. Szeptemberben az EIA még csak napi 29,19 millió hordós OPEC-kínálatot jósolt a jövő évre.

 

Az EIA szerint ezzel együtt az OPEC ki nem használt termelőkapacitása több mint napi 4 millió hordós marad, jóval több az 1998 és 2008 közötti, napi 2,8 millió hordós átlagnál. Az OPEC-en kívüli olajtermelés jövőre napi 50,43 millió hordóra nőhet az idei első kilenc havi, napi 50,1 milliós átlaghoz képest, amely napi 500 ezer hordóval több volt a tavalyi első kilenc havinál.

Bitcoinrészvények forradalma: új konszolidációs hullám indult a kriptokincstári cégeknél

​Egy új korszak küszöbén állnak a digitális eszközöket tartalékoló vállalatok, más néven DAT-ok (Digital Asset Treasuries). A Strive és a Semler Scientific egyesülése nemcsak az első ilyen jellegű tőzsdei összeolvadás, hanem egy határozott üzenet is: a „bitcoin per részvény” lesz az új iránytű a piacon. Mindez pedig csak a kezdet – szakértők szerint masszív konszolidációs hullám indulhat meg az ágazatban.
2025. 09. 29. 17:30
Megosztás:

A MATE a 2026-os AGROmashEXPO szakmai partnere

A Hungexpo Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a 2026-os AGROmashEXPO szakmai partnere – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 17:00
Megosztás:

Esik a vaj nemzetközi ára – az ALDI azonnal árat csökkent

Az utóbbi napokban tapasztalható nemzetközi tej- és tejtermékbeszerzési piac árcsökkenésre reagálva az ALDI Magyarország a mai naptól átlagosan 13%-kal mérsékli a legnépszerűbb vajak árait. A tartós leárazás hagyományos és laktózmentes termékekre egyaránt érvényes.
2025. 09. 29. 16:30
Megosztás:

Minden cseppje aranyat érhet: alkohol, mint befektetés

Az alkohol nemcsak élvezetet nyújt a fogyasztóknak, hanem komoly befektetési lehetőséget is rejthet magában. A prémium italok - legyen szó ritka whiskeykről, exkluzív cognacokról vagy különleges brandykről - egyre inkább a gyűjtők és befektetők figyelmének középpontjába kerülnek. Ezek az italok nemcsak kifinomult ízviláguk miatt értékesek, hanem idővel pénzügyi szempontból is jelentős értéknövekedést hozhatnak.
2025. 09. 29. 16:00
Megosztás:

Bitcoin kontra arany: újabb csata Saylor stratégiája körül, miközben a 112 000 dollár lehet a következő nagy áttörés kulcsa

A kriptopiaci elemzők egyre nagyobb egyetértésre jutnak abban, hogy a bitcoin előtt lassú, de stabil emelkedés állhat, néhány jelentősebb korrekcióval fűszerezve. Eközben a klasszikus bitcoin–arany vita új erőre kapott, Peter Schiff kritikájával Michael Saylor BTC-stratégiája ellen. Vajon elérjük a 112 000 dollárt, és jön az altcoin-szezon? Vagy az arany még mindig biztosabb menekülőeszköz? Nézzük a részleteket!
2025. 09. 29. 15:30
Megosztás:

Van 100%-os megoldás a vállalati informatikában a hosszú áramszünetre is

Idén az elmúlt szűk félévben az európai villamosenergia-rendszert több nagyobb áramszünet sújtotta. Köztük a legjelentősebb a Spanyolországot és Portugáliát érintő április végi esemény volt, amely mindkét országban hatalmas zűrzavart okozott. Azonban nem csak a kontinens nyugati fele van veszélyben. A közelmúltban, július 4-én Csehország nagy része is sötétségbe borult. A közel ötórás áramszünet alatt a mobilok elnémultak, a boltok kasszái lefagytak, a kórházak vészüzemre kapcsoltak, a vállalati informatikai rendszerek üzemzavarokkal küzdöttek. Voltak viszont kivételek. A nagy leállást a vshosting azonnal áthidalta. Az általuk felügyelt weboldalak, alkalmazások és e-boltok folyamatosan elérhetők maradtak köszönhetően a tartalékáram-rendszerüknek, amelynek a technológiai hátterét a napokban mutatta be a hosting szolgáltatásait Magyarországon is biztosító cseh vállalat.
2025. 09. 29. 15:00
Megosztás:

Folytatódik a lendület, Magyarország 28. az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján

Közel 60 ország háztartásainak vagyon- és adóssághelyzetét tárta fel éves Global Wealth Reportjának legfrissebb, 16. kiadásában az Allianz. A jelentésből kiderül, hogy miközben a világgazdaság ismét erős évet zárt tavaly, a magánszemélyek pénzügyi vagyona is rendkívüli mértékben nőtt: a 8,7 százalékos bővülés még a 2023-as ütemet (8,0%) is felülmúlta. Ennek megfelelően a múlt év végére a teljes pénzügyi vagyon elérte a 269 billió eurót, ami abszolút rekord ugyan, ám az utóbbi évek kellemetlen inflációs hatása miatt csak a 2017-es szintnek felel meg.
2025. 09. 29. 14:30
Megosztás:

9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak

Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz, csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja - jelentette be hétfői közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 29. 14:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a csúszásban lévő adós, miközben kapkodnak a hitelekért a magyarok

Érezhető mértékben javult a júniust megelőző egy évben a lakossági hitelportfólió minősége, és az idei év derekán már csak a teljes tartozás 1,1 százaléka volt 90 napnál nagyobb csúszásban. Elsőre furcsának tűnhet, de ebben részben pont a megugró új kihelyezéseknek van komoly szerepe - ad magyarázatot a javuló számokra Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 09. 29. 13:30
Megosztás:

Orfeusz – ahol a művészet, a gasztronómia és a jótékonyság találkozik

A Szeged Első Lions Club egy különleges rendezvénysorozatot indít Szeged szívében. Az Orfeusz Esteken a művészet élménye, a közös vacsora és a személyes találkozások hangulata egyesül.
2025. 09. 29. 13:03
Megosztás:

Októbertől jelentősen emelkednek az EPR díjak: a vállalatoknak lépniük kell

2025. október 1-jétől hatályba lépő módosítás jelentősen növeli a kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) díjat és szolgáltatási díjat, bizonyos termékek esetében több mint duplájára. A változás év közbeni emelést jelent, amely valós üzleti kihívásokat támaszt az érintett cégek számára – hívja fel a figyelmet az EY.
2025. 09. 29. 13:00
Megosztás:

Kétszáznál több dolgozót bocsát el erdélyi gyárából a japán Fujikura

Kétszáznál több dolgozót bocsát el dési gyárából a japán Fujikura - írta az economedia.ro a polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján.
2025. 09. 29. 12:00
Megosztás:

Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

Az AI már nem a jövő ígérete, hanem a mindennapok része – még a magyar kkv-k számára is. A McKinsey friss elemzése szerint a generatív AI dollármilliárdokban mérhető értéket teremthet, ha tudatosan és stratégia mentén vezetik be. De vajon hogyan fordítható ez előnyre a hazai kis és közepes vállalkozásoknál, és milyen buktatókat érdemes elkerülni?
2025. 09. 29. 11:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon 2016 óta

Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon egy tavalyi év végi felmérés szerint. Míg 2016-ben fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm élelmiszer került a kukába, ez a mennyiség 2024-re 21,5 kilogrammra csökkent, azonban az élelmiszerhulladék mennyisége évente még így is 206 ezer tonnát tesz ki - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.
2025. 09. 29. 11:00
Megosztás:

NBA fogadások 2025-ben: mely csapatokra érdemes figyelni?

Az NBA a National Basketball Association (Nemzeti Kosárlabda Szövetség) rövidítése. Ez a kifejezés Észak-Amerika profi férfi bajnokságát jelenti. Ez az egyik legnagyobb és legrangosabb kosárlabda-bajnokság a világon, amely 1949 óta létezik. Ennek a hosszú időszaknak köszönhetően a bajnokság nagy népszerűségre tett szert a kosárlabda rajongói körében.
2025. 09. 29. 10:58
Megosztás:

A 4iG az Ericssonnal készül stratégiai együttműködésre Észak-Macedóniában

A 4iG Csoport leányvállalata, a One Macedonia és az Ericsson Telecommunications Macedonia nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írtak alá. A stratégiai együttműködés célja a Nyugat-Balkán első önálló 5G (SA) mobilhálózatainak létrehozása, melyben az Ericsson a tervezéstől, a szükséges berendezések szállításáig, illetve beüzemeléséig részt venne - jelentette be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn a 4iG.
2025. 09. 29. 10:35
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Vegyesen állnak a piacok ma reggel: a Nikkei közel 0,7%-os mínuszban, az SSEC 1,3%-os pluszban tartózkodik.
2025. 09. 29. 10:05
Megosztás:

Emelkedtek a tengerentúli hosszú hozamok az erős makroadatok után, az európai hozamokat Trump vámbejelentései tartották nyomás alatt

A két héttel korábbi fontos szintekről elindult korrekció – a tízéves amerikai kötvényhozam 4%-ról, az EUR/USD az 1,19-es szint közeléből fordult – folytatódott a múlt héten: enyhültek az amerikai kamatcsökkentési várakozások, emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, és erősödött a dollár.
2025. 09. 29. 09:30
Megosztás:

Három napi esés után pluszban zártak a Wall Street főbb indexei

Emelkedésessel zártak a fontosabb tengerentúli indexek pénteken: az S&P 0,6 a Dow 0,5, a Nasdaq 0,4%-kal került feljebb.
2025. 09. 29. 09:00
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a hetet a nyugat-európai részvénypiacok a megelőző két nap csökkenése után

Visszakapaszkodtak pénteken háromhetes mélypontjukról a nyugat-európai részvénypiacok a pénzügyi és ipari szektor által vezetve.
2025. 09. 29. 08:30
Megosztás: