Az arany elvesztette fizetőeszköz szerepét
Az arany jegyzése az év eleji emelkedést követően ismét megérkezett 1.600 dollár alá. Akik még csak egy bő fél éve követik az arany világpiaci árfolyamát, azok dollárban számolva egy méretes esést láthatnak 1.900 dollárról. Akik viszont pont egy éve vannak a piacon, azok számára 1.500 dollárnál kezdődött az aranypiaci időszámítás. Megint mások meg jól emlékezhetnek arra, hogy 10 éve még csak ötöd ennyit kellett fizetni egy uncia aranyért. Különösen a jelenlegi kiterjedt korrekcióban, amikor egyesek számára úgy tűnhet, hogy az arany elvesztette a biztos menedék szerepét, érdemes az árfolyam mozgásának szokványos magyarázatain túl a nemesfém jellegét megvilágító lényegi tulajdonságokat számba venni.
Az aranyról bizton állítható, hogy hosszútávon a létező legstabilabb pénz, és éppen ezért még a jegybankok is a könnyen likvidálható, zömmel biztonságos értékpapír formájában rendelkezésre álló devizatartalékok részeként tartják számon. A 80-as és 90-es évek nagy volumenű jegybanki aranyeladásai főként a brit és a svájci központi bankhoz köthetőek, és mint utóbb bebizonyosodott, ezek veszteséges üzletnek bizonyultak. Arról nem is beszélve, hogy ez a kiárusítás olyan túlkínálatot és ezzel árfolyamesést gerjesztett a világpiacon, amire e nélkül aligha került volna sor.
A sárga nemesfém három, egymásnak részben ellentmondó funkciót tölt be: fizetőeszköz, értékőrző és értékmérő egyidejűleg. Az univerzális pénzeszköz funkció persze csak áttételesen igaz, ehhez előbb át kell váltani az aranyat papírpénzre. Ez azonban soha és sehol a világon nem jelentett még gondot, hiszen világszerte többen foglalkoznak a nemesfémmel, legyen szó forgalmazókról, pénzintézetekről, vagy egyéb nemesfémpiaci szereplőkről, mint ahány pénzváltó például működik. A hivatalos forgalmazók esetében a vétel és eladás közötti marzsok is a megszokott valutaváltási árfolyamokhoz hasonlíthatóak.
Az arany értékőrző tulajdonsága felülmúlhatatlan. Az évről évre a bányák mélyéről felszínre hozott nemesfém mindössze 1,5%-kal növeli az eddig kitermelt arany mennyiségét a világban. Eközben a kitermelés hatásfoka a lelőhelyek kimerülése miatt egyre csak romlik. Míg évtizedekkel ezelőtt egy tonna érctartalmú kőzet átrostálása akár 10 gramm arannyal is kecsegtetett, addig a kincsvadászoknak ma gyakran mindössze 1 grammal vagy még annál is kevesebbel kell beérniük. A kitermelési költségek meredek emelkedése éppen ennek köszönhető. Hiszen ha az egy tonna kőzet feldolgozása csak az infláció mértékével drágul is, ez a romló hatásfok miatt a fajlagos költségeknél már mértani meredekséggel történő növekedést jelent.
Az ipari alkalmazások ugyanakkor inkább el, mintsem felhasználják a nemes alapanyagot. Az elektronikai készülékekbe egyenként parányi mennyiség kerül, de a milligrammnyi egységek a tömeggyártás révén már számottevő tétellé duzzadnak. Ennek az aranynak a begyűjtése és az újrahasznosítása nehézkes és költséges, így ez jóformán elvész örökre. A felszíni aranykészletek tehát egy viszonylag konstans mennyiséget jelentenek, miközben a pénzmennyiség, legyen szó dollárról, euróról vagy éppen forintról, évről évre jóval nagyobb dinamikával növekszik, mint amennyit a gazdasági növekedés önmagában indokolttá tenne.
Az arany értékmérő szerepe különösen egy hosszabb időtávot figyelembe véve teljesedik ki. Ezzel szemben egy pénzbeni mérce csak arra ad választ, hogy egy kiló kenyér egy adott időpontban éppen mennyibe kerül, és hogy esetleg olcsóbb vagy drágább-e, mint valamely más termék. Arra azonban már nem kap választ az arra kíváncsi, hogy 10-20 év elteltével a kenyér értéke megváltozott-e. A drágulás nyilvánvaló, de mivel maga a mérce változik, mégpedig jellemzően feltartóztathatatlanul zsugorodik, az érték mérésére a pénz nem alkalmas. Az arany viszont igen. Egy uncia arany mindig egy uncia arany, ahogy egy méter is mindig egy méter marad.
