Az építőiparban megnyugvás jöhet, fellendülés még nem

Talán még soha nem érvényesült ennyire eltérő tendencia az összes cég és az építőipari vállalkozások megszűnési rátájában, mint most novemberben. Az összes cég körében októberhez képest novemberben is növekedett a törölt cégek száma, az építőiparban viszont határozottan csökkent: az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint az előző hónapban 557 céget szüntettek meg, két hónappal ezelőtt viszont 643-at.

Az építőiparban megnyugvás jöhet, fellendülés még nem

Magyarországon 557 építőipari vállalkozás szűnt meg novemberben, ez 13 százalékos csökkenés októberhez képest. Az adat önmagában nem meglepő, ilyen ingadozások előfordulnak olykor a cégstatisztikában. Az viszont mindenképpen figyelmet érdemel, hogy a kedvező változás úgy következett be, hogy eközben az összes cég körében még nőtt a megszűnési ráta. 
 
„Ami a fizetésképtelenségi eljárásokat illeti, az építőipar sokáig a legfertőzöttebb ágazat volt,. Ezt a pozíciót azonban már legalább egy éve átvette a vendéglátás: az építőiparban látványosan javul a helyzet, ott viszont enyhén romlik. Csak idő kérdése, hogy az építőipari folyamatok mikor szakadnak el pozitív értelemben a nagy átlagtól, de az még nem világos, hogy már most is ezt látjuk, vagy valamilyen átmeneti jelenség tanúi vagyunk” – mondja Pertics Richárd, az adatokat közzétevő Opten céginformációs igazgatója.
 
Az új felszámolások száma az ágazatban 2014 első negyedéve óta látványosan csökken. Akkor három hónap alatt 719 építőipari vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás, 2015 harmadik negyedévére a szám 300 alá esett. 2012-től kezdve a felszámolások szerepét fokozatosan átvette a hatósági kezdeményezésű kényszertörlés, mára azonban már ezek az eljárások is lecsengőben vannak. „A kényszertörlések száma az ágazatban a 2013 második felében jellemző negyedévi 700-ról 2015 elejére 1700-ig emelkedett, azóta azonban rohamosan apad, ami azt jelzi, hogy a hatóság elvégezte a cégvilágot megtisztító munka oroszlánrészét” – mondja Pertics Richárd.
 
Az eljárások számának mostani alakulásával különösen érdekes helyzetbe került az ágazat. Az alacsony felszámolási arányok pozitív értelmezése szerint már csökken a visszaélések száma a szektorban, kissé szkeptikusabb nézőpontból viszont lehetséges, hogy a piaci szereplők annyira esélytelennek tartják a követelések behajtását, hogy már a felszámolás megindításával sem foglalkoznak. Az igazság valahol a két vélekedés között lehet; mindenesetre a megnyugvás ideje következik a szektorban, hiszen az összes olyan eljárásból kevesebb indul mostanában, ami megszűnéshez vezet.
 
A nyugvópont azonban inkább stagnálást jelent, semmint azt, hogy az ágazat kedvező helyzetben várja 2016-ot. „Az elmúlt egy-két hónapban már vannak biztató jelek a szektorban. Bár az összesített termelés és a szerződésállomány még negatív képet mutat, az épületek építésére kötött új szerződések volumene már emelkedik” – mondja Pertics Richárd. Az Opten igazgatója szerint ez azt jelzi, hogy a központi finanszírozású infrastrukturális beruházásokról a hangsúly fokozatosan áttevődik a piaci alapú ingatlan- és lakóépület-fejlesztésekre. „Sajnos az épületek építésében tapasztalható növekmény egyelőre távolról sem tudja ellensúlyozni a központi beruházások visszaesését” – teszi hozzá Pertics. 
 
A jogalkotók viszont rendkívül elkötelezettnek látszanak abban, hogy az ágazatot lélegeztető gépen tartsák. Pertics szerint a 2016-tól várható áfacsökkentés és a Családi Otthonteremtési Program kibővítése erőteljes stimulust adhat a szektornak, ami pozitívan hat a gazdaságra. A nagy kérdés az Opten igazgatója szerint az, hogy sikerül-e saját lábra állni a szektornak, egészséges versenypiaci kereslet nélkül ugyanis a központi stimulusok nem tudják hosszú távon fejlődő pályán tartani az ágazatot. Befektetői és lakossági bizalom nélkül a trend egészen biztosan nem lesz fenntartható. „Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, két évet még biztosan várni kell: akkor lehet majd a bázishatástól megtisztult adatokat elemezni” – mondja az Opten céginformációs vezetője.
 
Ha tényleg bekövetkezik a támogatások növelésétől és az áfa csökkentésétől várt fellendülés, ismét emelkedésnek indulhat az új cégek alapítása az ágazatban. Jelenleg havonta 600-650 új építőipari vállalkozás alakul, a szám 2013 előtt bőven a duplája volt. „A vállalakozók jelenleg nem látnak perspektívát az építőiparban, ám ha beindul a lakásépítés, ismét levegőhöz juthatnak a kisebb, mozgékony vállalkozások, s ez fokozhatja a cégalapítási kedvet is” – mondja az Opten igazgatója.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: