Az idei évi hiénycél háromnegyede már az első negyedévben teljesül

A tavalyi, GDP-arányosan 3,6 százalékos pénzforgalmi szemléletű államháztartási hiány alapján reális esély van arra, hogy 2009-re teljesül a 3,9 százalékos eredményszemléletű (ESA) hiány - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten. (MTI)

Az idei GDP-arányos - pénzforgalmi szemléletű - államháztartási hiány önkormányzatok nélkül 3,3 százalék lesz, önkormányzatokkal 4,0 százalék - mondta Oszkó Péter. (Az eredményszemléletű, ESA-módszer szerint számított államháztartási deficitet, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel egyeztetve, 3,9 százalékban rögzíti a költségvetés.)

 

A pénzügyminiszter szerint a 870,3 milliárd forint összegű idei pénzforgalmi deficitből az első negyedévre 651,3 milliárd forint jut, ami 75 százalékot jelent. Ebből a kórházaknak átadandó többletjuttatás 40 milliárd, a többlet kamatkiadás 55 milliárd forint, a MÁV támogatása 20 milliárd - tette hozzá. A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a szezonalitás nemcsak az említett többletkiadások miatt jelentkezik. (Az éves tervezett társaságiadó-bevételből március végéig alig 13 százalékot vár a PM, az áfából pedig 19 százalékot.)

 

Ugyanakkor kérdésre válaszolva jelezte, hogy az idei 609 milliárd forintra tervezett társaságiadó-bevétel (tása) esetleges felülvizsgálata elképzelhető, miután tavaly ebből az adónemből 385 milliárd forint folyt be, igaz, hogy "2010-ben a tása kulcsa 16 százalékról 19 százalékra emelkedett, és az adóalap is jóval szélesebb lett". A szaktárca prognózisa szerint a központi költségvetés 2010. évi pénzforgalmi hiánya 836 milliárd forint lesz, ebből az első negyedévre 616,6 milliárd esik (74 százalék).

 

A társadalombiztosítási alapok tervezett deficitje 69,4 milliárd forint, ebből az első negyedévre 55,7 milliárd jut (80 százalék). Az elkülönített állami pénzalapoknál várhatóan 35,1 milliárd többlet keletkezik, ebből az első negyedévben 21,1 milliárd (60 százalék). "Ebben az évben január végén kell átadni a konvergenciaprogramot Brüsszelnek, s ekkor kerülhet sor a makropálya módosítására is" - jelezte Oszkó Péter.

 

Az idei hiány lefutását, amely az első három hónapra a tervezett pénzforgalmi deficit 75 százalékát tartalmazza, az IMF-fel és az Európai Bizottsággal - mint a nemzetközi pénzügyi csomag finanszírozóival - közösen állította össze a Pénzügyminisztérium - válaszolta egy kérdésre Kovács Álmos szakállamtitkár. A pénzügyminiszter az újságíróknak kifejtette: a stabilitási és kamatkockázati tartalék összesen 200 milliárd forintos összegéből nem kíván költeni a kormány, viszont az idei költségvetés 57 milliárd forintos általános tartalékának 40 százaléka költhető el csak az első félévben.

 

Az általános tartalék terhére eddig csak a BKV-nak ígért 19 milliárd forint összegű támogatással számol a kormány, amelyből az első félévre 10 milliárd esik - felelte kérdésre válaszolva a pénzügyminiszter. Hozzátette azt is, hogy az év egészében a költségvetés általános tartalékának felhasználásával számol a kormány. Az államháztartás központi alrendszerében 2009. decemberében a várt 131 milliárd forintos többlettel szemben 205 milliárd forintos szufficit keletkezett. A pénzügyminiszter és Katona Tamás államtitkár összefoglalta az államháztartás decemberi, illetve tavalyi összesített adatait.

 

Eszerint decemberben a központi költségvetés 176,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 36,3 milliárd forintos szufficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 8,1 milliárd forintos deficittel zártak. Az év utolsó hónapjában alacsonyabban alakultak a kiadások a 2008-as, illetve a 2007-es költségvetés tényleges adataihoz képest. Ez részben a maradványtartásnak, a hónapok óta működő kincstárnoki rendszernek köszönhető, illetve annak, hogy augusztus óta egyre inkább érvényesülnek az idén hozott kiadáscsökkentő intézkedések.

 

Oszkó Péter itt jegyezte meg, hogy a kincstárnoki rendszer 2010-ben is fennmarad. Miközben a kiadások alapvetően a keretek között maradtak, a tervezett bevételek összességében megvalósultak, sőt, kedvezőbben is alakultak. Ennek az eredménye, hogy decemberben a szufficit 70 milliárd forinttal több lett. Elsősorban áfából, jövedéki adóból, valamint a társaságok által fizetett egyéb adókból lettek magasabbak a bevételek a Pénzügyminisztérium prognózisához képest. Ugyanakkor a társasági adó és a személyi jövedelemadó bevételek elmaradtak a tárca várakozásától.

 

Javította a mérleget a kedvezőbb kamategyenleg, az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek, valamint a kötelező magánnyugdíjpénztárból az állami tb rendszerbe történt korlátozott visszalépés. A pénzügyminiszter ismét rögzítette: az államháztartás helyi önkormányzatok nélkül számított egész éves múlt évi hiánya a prognosztizált GDP-arányosan 3,8 százalékos deficit helyett 3,6 százalék lett.

 

Mindezek alapján feltételezhető, hogy a teljes államháztartás – az önkormányzatok 0,3 százalékos további hiányával számolva – pénzforgalmi egyenlege az éves hiánycélnak megfelelően, azon belül alakult. (Az önkormányzatok gazdálkodásáról végleges adatok csak később állnak rendelkezésre.) Az államháztartás 2009-ben – helyi önkormányzatok nélküli – 918,6 milliárd forintos deficittel zárt. A Pénzügyminisztérium prognózisa 992,4 milliárd forintos hiánnyal számolt. Egy évvel korábban, 2008-ban, a válság által csak kis részben érintett esztendőben az államháztartás önkormányzatok nélküli pénzforgalmi hiánya 910,6 milliárd forint volt, vagyis megközelítően annyi, mint 2009-ben.


Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás: