Az irodai dolgozók közel harmada betegen is bemegy dolgozni

Az influenza tüneteit szinte mindenki ismeri: láz, fejfájás, orrfolyás, köhögés, levertség. A cseppfertőzéssel terjedő kórokozók levegőn át vagy érintkezés során megtámadhatják és legyengíthetik az egészséges szervezetet, azonban ezeknek a vírusos megbetegedéseknek egy része megelőzhető volna. Az AeraMax megbízásából készült kutatásból kiderül, hogy az irodisták közel harmada betegen is bemegy dolgozni, az egy légtérben eltöltött nyolc óra pedig jelentősen növelheti a vírusfertőzések kockázatát. Előfordulhat, hogy egy munkavállaló csak a tünetek súlyosbodása után dönt úgy, hogy inkább otthon marad, de addigra már megfertőzte a munkatársait.

Az irodai dolgozók közel harmada betegen is bemegy dolgozni

Sokan úgy hiszik, hogy megbetegedésüket a hideg időjárás okozza, pedig néhány tünetegyüttes mögött egy esetleges vírusfertőzés áll. Influenzaszezonban különösen érdemes odafigyelni a levegő tisztaságára, hiszen a kórokozók levegőn át is megtámadhatják az immunrendszert.

Az Inspira kutatócég kétszáz 30 és 55 év közötti irodai dolgozót kérdezett meg a beltéri levegő minőségével foglalkozó AeraMax megbízásából. A felmérés azt mutatta, hogy a válaszadók közel harmada (32,5%) jellemzően betegen is bemegy dolgozni, ha pedig az irodában nincs légtisztítás, akkor a levegőben terjedő vírusok könnyen tudnak terjedni.  A megkérdezettek közül minden harmadik munkavállaló évente körülbelül 4-7 napot hiányzik a munkából betegség miatt, a bevételkiesést pedig mind a munkavállaló, mind a munkáltató megérzi.

A tiszta levegő nemcsak a munkavállalók egészségére, hanem a teljesítményükre is hatással van. A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók döntő többsége (93%) egészségesebbnek tartja azt a munkahelyet, ahol működik légtisztítás, szintén magas azoknak az aránya (94%), akik úgy gondolják, hogy a tiszta irodai levegő támogathatja a hatékonyabb munkavégzést. Ez azonban szellőztetéssel nem megoldható, hiszen ezzel csak a kinti, mostanában különösen szennyezett levegő kerül a beltérbe, sőt ez a nyílászárók résein keresztül is bejut az épületekbe.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Éppen ezért érdemes a beltéri levegő állapotára is odafigyelni, akár egy-egy légtisztítót elhelyezni a helyiségekbe, hogy még inkább elkerüljük a megbetegedésekkel járó kellemetlenségeket. Ezek – a megbetegedések okozta költségekhez képest elenyésző beruházással járó – eszközök ugyanis képesek kiszűrni és eltávolítani a levegőben terjedő szennyező anyagok 99,97 %-át, a pollent és más allergén anyagokat, poratkákat, gombaspórákat, háziállatok szőrét, sőt még a cigarettafüstöt is. A készülékek HEPA szűrője pedig a penész és a gombák ellen véd, egy ionizált mező segítségével hatékonyan távolítja el a levegőben terjedő bacilusokat, vírusokat, ami a téli időszakban hasznosnak bizonyul. A berendezések kiválasztásánál fontos szempont, hogy hol szeretnénk használni.  Az irodákba, közös helyiségekbe a falra szerelhető professzionális változatokat ajánlják a szakértők, mert ezek általában hatékonyabban keringtetik a levegőt.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


Hozzászólások

Mennyire hosszú idén a farsangi időszak?

Idén nagyon hosszú a farsangi időszak, két hónapig tart - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2019. 02. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek voltak a hatos lottó nyerő számai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 02. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot mentek a grafikák a BÁV évadnyitó aukcióján

Óriási érdeklődés mellett zajlott a BÁV február 13-i évadnyitó aukciója, amely anyagának legnagyobb részét jól ismert festők grafikái alkották. A tételek átlagosan kétszeres áremelkedést értek el, de szép számmal voltak olyan alkotások is, amelyek ötszörös áron keltek el. A legnépszerűbbnek a századfordulós mesterek közül Gulácsy Lajos, Mednyánszky László és Boromisza Tibor, a két világháború közötti nemzedékből pedig Scheiber Hugó és Aba-Novák Vilmos művei bizonyultak. A legmagasabb áron, 1,7 millió forintért Gulácsy Lajos erotikus rajza kelt el. A kortársak között kiemelkedően jól teljesített Kondor Béla, Major János és Gross Arnold, utóbbi Budapesti álmok című, egyedileg színezett rézkarca új aukciós rekordot ért el.
2019. 02. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos kartellbüntetést hozhat akár a családi beszélgetés is

Rendkívül aktívak voltak az elmúlt hónapokban az európai uniós és hazai versenyhatóságok, amit jól mutatnak a rekordbírságok, valamint Magyarországon a családi vállalkozások összehangolt piaci fellépése kapcsán hozott GVH döntés is. A közelmúlt eseményei azt is jelezték, hogy a versenyjogi eljárásban érintett cégeknek megéri együttműködniük a hatóságokkal.
2019. 02. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra több százezer kátyú tátong a magyar utakon

Az elmúlt hónapok télies időjárásának hatására ismét százezres nagyságban borítják kisebb-nagyobb úthibák a hazai közutakat. A kátyúk által okozott károkat az illetékes útkezelők csak a panaszok mintegy felében térítik meg: általában a nem megfelelően igazolt, illetve a figyelmeztető jelzőtáblával ellátott szakaszokon történt károkat utasítják el. Az évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét, ezért azt továbbra sem késő megkötni – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2019. 02. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét romlott a levegő minősége

Több településen ismét romlott a levegőminőség az elmúlt napokban - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap az MTI-t.
2019. 02. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a BÉT ezen a héten

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 179,70 ponton zárt pénteken, 475,23 ponttal, 1,20 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2019. 02. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban

Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az E.on Hungária Zrt. Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkját jövő év elejéig, mintegy 160 ezer négyzetméteren - tájékoztatta a győri székhelyű motor- és járműgyártó pénteken az MTI-t.
2019. 02. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszökött egy fogoly a Fővárosi Törvényszékről

Megszökött egy fogoly pénteken az ítélethirdetést követően a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből - közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtótitkársága az MTI-vel.
2019. 02. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma

Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban az egy évvel korábbihoz képest - immár az ötödik egymást követő hónapban -, részben az új emisszió-mérési eljárás szeptemberi életbe léptetése miatt.
2019. 02. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Latorcai: erős családok nélkül nincs sikeres Magyarország

Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt - mondta az Országgyűlés alelnöke szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) családi napján.
2019. 02. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elrendelte Francisco Franco tábornok exhumálását a spanyol kormány

A madridi kormány elrendelte az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco (1892-1975) exhumálását a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikából pénteken.
2019. 02. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pápai Joci nyerte A Dal 2019 második elődöntőjét

Pápai Joci nyerte A Dal 2019 második elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Szekér Gergő és Nagy Bogi, a tévénézők szavazataival a Fatal Error jutott tovább a döntőbe a Duna Televízióban és a Duna World csatornán sugárzott showműsorban.
2019. 02. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 02. 16. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább fejlesztik a strandokat

Folytatódik a strandfejlesztési program, a most induló második ütemben megújulhatnak 1-1 milliárd forintból a dunakanyari és a Tisza-tavi, és további 3 milliárd forintból a balatoni szabadstrandok - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója csütörtökön a kisoroszi Szigetcsúcson, sajtótájékoztatón.
2019. 02. 16. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pályázati felhívást hirdetettek fiatal képzőművészeknek

Pályázati felhívást hirdetett a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) 30 év alatti fiatal képzőművészeknek, akik közül a legjobbak április 3. és 28. között mutatkozhatnak be az Idő/Kép című fiatal művészek tavaszi tárlatán a szentendrei MANK Galériában; a pályázatok benyújtásának határideje március 25-e.
2019. 02. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-kínai kereskedelmi forgalom

A magyar-kínai kereskedelmi forgalom alakulása (2004-2017); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 02. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Március 14-ig lehet pályázni a Beethoven Zeneszerzőversenyre

Március 14-ig lehet pályázni a második alkalommal meghirdetett Beethoven Zeneszerzőversenyre, amelyre Ludwig van Beethoven egyik művének mai, ugyanazokkal a hagyományos hangszerekkel eljátszott feldolgozásával lehet pályázni - közölte az I. kerületi polgármester szombaton az M1 aktuális csatornán.
2019. 02. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Januártól áltoztak a kamatkedvezményből származó jövedelem megállapításának szabályai

Január 1-jétől egy értékbeli korlátot is vizsgálniuk kell a munkáltatóknak a kamatkedvezményből származó jövedelem megállapításakor, ha kedvezményes lakáscélú hitelt adnak a munkavállalóknak. Az értékbeli korlát vonatkozik az önkormányzatok által magánszemélyeknek adott hitelekre is - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.
2019. 02. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országos allergia rizikótérképre lenne szükség

Országos allergia rizikótérképre lenne szükség, mert annak segítségével hatékonyabban lehetne szervezni az ellátást és a pollencsökkentést - közölte Nékám Kristóf allergológus szombaton az M1 aktuális csatornán.
2019. 02. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás