Az ügyvezetői eltiltás – amikor a csúcsfegyver visszafelé sül el

„Valami baki miatt az egyik cégemnek törölték az adószámát, de visszacsináltuk” – kezdődik a jól ismert, ártatlan történet, amely bárkivel megeshet. Aztán jön a hidegzuhany, hogy emiatt a „baki” miatt a cégbíróság nem jegyzi be a cégünket, vagy az adóhatóság egy már létező cégünk adószámát akarja törölni. El lehetett volna ezt kerülni? Mit lehet tenni? A Jalsovszky Ügyvédi Iroda tanácsai.

Az adóregisztrációra az adótanácsadó szakma jelentős része az adócsalás elleni csúcsfegyverként tekint. A célja, hogy akik a múltban valamilyen turpisságot követtek el – például adótartozással hagytak céget megszűnni – azok egy ideig ne tölthessenek be vezetői pozíciót. Számos példa azonban azt mutatja, hogy a szabályozás elvitathatatlan érdemei mellett sokan anélkül válnak annak áldozatává, hogy az adócsalásnak akár a legkisebb vádja is illethetné őket.

Hogy nem vettük észre?

DR. Veres Dániel Jalsovszky Ügyvédi Iroda„Nem raktuk ki a cég székhelyén a cégtáblát és ezt az adóhatóság felszólítása ellenére sem pótoltuk. Vagy a tulajdonosok közötti konfliktus miatt nem sikerül elfogadni az éves beszámolót, ami miatt a cég a közzétételi kötelezettségének – hatósági felszólítás ellenére – sokadik határidőre sem tett eleget. Ez csak pár azok közül a mindennapos esetek közül, amelyek miatt az adóhatóság jogosult a cég adószámát törölni” – magyarázza dr. Veres Dániel, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője. Márpedig a cég adószámának törlése „megbélyegzi” az adott cég ügyvezetőjét és tulajdonosait – ők innentől kezdve öt éven keresztül nem jogosultak cégben vezető tisztségviselőként vagy többségi tulajdonosként részt venni.

Ráadásul, ha jogerősen törlik egy cég adószámát, az adóhatóság sem a törlést megelőzően, sem pedig utólag nem figyelmezteti az ügyvezetőket, a tulajdonosokat az eltiltás veszélyéről. Ezzel az érintett személyek általában csak akkor szembesülnek, amikor az újonnan alapítandó cég bejegyzése helyett az adóhatóságtól érkezik egy határozat, miszerint az adóregisztrációs eljárás keretében olyan akadályt találtak, amely miatt az új cég nem kaphat adószámot.

Emiatt érdemes észben tartani, hogy lehetőségünk van az adóhatóságtól igazolást kérni arra vonatkozóan, hogy nem hordozunk adóregisztrációs akadályt. Egy közös cégvásárlás, cégalapítás vagy új ügyvezető kinevezése esetén pedig az üzleti partnerünktől is indokolt lehet megkövetelni, hogy ilyen igazolást kérjen.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Mivel maga a regisztrációs akadály, tény egy megelőző eljárásban keletkezik, amely akár évekkel korábban véglegesen lezárult, ezért mire az ominózus adóregisztrációs eljáráshoz eljutunk, addigra a helyzet sokszor orvosolhatatlanná válik. Hiába próbálunk pár év távlatából arra hivatkozni, hogy a mérleg késedelmes beadásáért igazból nem is vagyunk felelősek, ekkor ez már hiábavaló.

Bizonyos esetekben az eltiltott személy élhet ugyan kimentéssel, a jó kimentés azonban olyan, mint a fehér holló, és szerencsés csillagállás szükséges ahhoz is, hogy utólag orvosoljuk a bajt. Így például mentesítést jelent az, ha az az adótartozás, amelyre tekintettel az eltiltás történt, már nem áll fenn, vagy azt az adózó megfizeti. Belátható azonban, hogy ez a kimentés nem működhet már megszűnt cégek esetén, hiszen megszűnt cég adótartozását utólag már nem lehet rendezni.

Ha már más megoldás nincs, felmerülhet, hogy a felek – az eltiltás miatt – az előre eltervezettől eltérő társasági formában folytatják a tevékenységüket. Így például bizalmi vagyonkezelésen vagy betéti társaságon keresztül elkerülhetők lehetnek az eltiltással járó következmények. Ez azonban sokszor rendkívül megbonyolítja az egyébként egyszerűre tervezett társasági működést.

Gyökerénél a problémát

Az egyetlen igazán hatékony megoldás, ha időben cseleszünk, és nem hagyjuk, hogy felkerüljünk a feketelistára. Azaz, ha az adóhatóság bármi miatt a cégünk adószámának törlésével fenyeget vagy 5 millió forintot meghaladó adótartozásunk jelentősebb ideje rendezetlenül áll, akkor intézkednünk kell. Ám még ilyenkor sem mindegy, milyen eszközhöz nyúlunk.

„Az egyik gyakori tévhit, hogy az adószám visszaállításával minden megoldódik” – folytatja a Jalsovszky szakértője. „Ha ugyanis a cég adószámának jogerős törlése után az adószám visszaállításával sikerülhet is visszahozni a céget a kényszertörlésből, ettől a tulajdonosok és vezető tisztségviselők változatlanul eltiltottak maradnak. Emiatt fontos, hogy maga a törlésről rendelkező határozat véglegessé válásáig cselekedjünk, mert utána lehet, hogy késő lesz.”

Ugyancsak okozhat kellemetlen meglepetéseket, ha az derül ki, hogy a behajthatatlanság ellenére az adóhatóság továbbra is nyilvántartja cégünk valamely adótartozását. Emiatt érdemes az adószámlánkról utólag is kivonatot kérni és az adótartozást külön kérelemre töröltetni onnan, ha az adóhatóság ezt magától nem tette volna meg.


A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás: